- Hirdetés -

Black Friday: idén kevesebbet költenének a magyarok

|

- Hirdetés -

Ez lesz már a hetedik éve, hogy ránk köszöntött az eredetileg amerikai fogyasztási ünnep, a Black Friday, ami a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét is jelenti. Ugyanakkor hiába a felhajtás és a reklámáradat: kevesen vannak, akik kifejezetten a Fekete Péntekre időzítik az ünnepi vásárlást - sokan ugyanis csalódtak az akciókban, minden 3. honfitársunk átverésnek tartja. A magyarok között továbbra is jelentős azok száma, akik kevesebbet szeretnének költeni ajándékokra az ünnepi felhajtás közepette, igaz, hogy számuk jelentősen csökkent a tavalyihoz képest. Ha valakiknek igazán van okuk ünnepelni, akkor azok az online kereskedők: tavaly nagyságrendekkel nőtt és idén is bővül a netes vásárlás- derült ki Jagodics Rita kereskedelmi marketingszakember felméréséből.

Egyre kisebb jelentőséggel bírnak a különböző “vásárlási ünnepek”, így a Black Friday súlya is évről évre csökken - derül ki Jagodics Rita marketingszakember felméréséből. Több mint 2000 résztvevő válaszaiból az látszik, hogy megkopott a Black Friday varázsa: a magyarok csupán 13 százaléka gondolja úgy, hogy kifejezetten a Fekete Péntek akciói során szerzi be az ünnepi ajándékokat. Jagodics Rita szerint ennek az az oka, hogy “a legtöbben egyszerűen már nem hisznek a leárazásokban, méghozzá azért, mert sokszor csalódtak. Ezzel együtt is számítani lehet a karácsony előtti kiemelkedő forgalomra.” Ezt támasztja alá, hogy a válaszadók több 50 százaléka az ünnepek előtti hetekre tervezi a vásárlást, vagyis nem korlátozódik a rendkívül kedvezményes “vásárlási ünnepnapokra.”

Lehet, hogy a konkrét vásárlást kevesen időzítik pont a Black Friday napjára, azonban az esemény általános megítélése koránt sem nevezhető rossznak. Megosztónak annál inkább. Bár kevesen időzítik a vásárlást kizárólag a Black Friday napjára, a lakosság 49 százaléka ettől függetlenül hisz a Black Friday akcióiban. Úgy gondolják, hogy ki szoktak fogni jó leárazásokat. Igaz, hogy a válaszadók 18 százaléka nem tudja hova tenni az eseményt, míg a magyarok harmada sokszor egyszerűen átverésnek gondolja. (Érdekesség, hogy a 2020-as hasonló felmérés adatai alapján akkor a megkérdezettek fele tartotta átverésnek a Black Friday-t.)

A járvány hatásai

A járvány eredménye az, hogy megfontoltabban költenek az emberek. Igaz, hogy tompul a pandémia hatása a költéseinkben, nő a kasszáknál hagyott összeg, ám továbbra is erőteljesen érzékelhető a jelenléte. A magyarok 33 százaléka szeretne kevesebbet költeni ajándékokra, mint az előző évben. Tavaly egyébként majdnem a magyarok fele, mintegy 47 százalék tervezte úgy, hogy meghúzza a nadrágszíjat. Többet csupán a válaszadók 10 százaléka költene ajándékokra, míg a válaszadók több mint fele legfeljebb ugyanakkora összeget hagyna a boltokban.

Minden ötödik magyar, vagyis a válaszadók több mint 20 százaléka idén jobban figyeli az akciókat, mint korábban. “Vannak, akik a kereskedők nehézségei miatt arra számítanak, hogy kénytelenek lesznek akciókkal magukhoz csábítani a vásárlókat. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik viszont a COVID jelentette bizonytalanság miatt inkább spórolásba kezdtek. Magyarország lakossága egyébként alapvetően árérzékeny, amit jelez az is, hogy 68 százalék eddig is követte az akciókat” - magyarázza Jagodics Rita. A magyarok háromnegyede, több mint 75 százaléka legalább olyan mértékű leárazásokra számít, mint tavaly.

Szintén a COVID-nak tudható be az online költések rohamos emelkedése is: az emberek majdnem fele (49,7%) többet vásárolt online az elmúlt időszakban. Mindössze 9,5 százalék mondta azt, hogy többet vásárolt az üzletekben. Jellemzően ők is azért, mert végre korlátozások nélkül mehettek vásárolni. A válaszadók 40 százalékának nem változtak a vásárlási szokásai.

Nem csak a járvány kényszerítette ki az internetes vásárlások növekedését. Közrejátszik az is, hogy megjelentek új vásárlói rétegek az online térben: ők a Baby Boom korszakban születettek, vagyis a 62-84 év közötti korosztály, valamint a legfiatalabbak, vagyis a Z generáció, akik a 12-26 éveseket jelentik. Az utóbbi csoport elsősorban kozmetikumokat és ruhákat vásárol - jellemzően a szüleik beleegyezésével.

“Ezek együttes hatásainak is köszönhető az, hogy az online kereskedelem 3 évet ugrott előre 1 év leforgása alatt. Tavaly 909 milliárd forintot költöttünk online, ami a korábbi 16-18 százalékos éves növekedéshez képest egy 45 százalékos ugrást jelentett” - hangsúlyozza a szakember. Ráadásul az online vásárlás további erősödése várható: a válaszadók 53 százaléka különböző mértékben, de továbbra is tart az üzletekben történő vásárlástól. Ezzel együtt is látható az, hogy enyhül a járványtól való félelem, amit jól mutat az az adat, hogy tavaly a válaszadók közel 70 százaléka tartott valamennyire az üzletekben való vásárlástól.

A felmérésből kiderült az is, hogy az üzletekben elsősorban olyan termékeket szeretünk vásárolni, amit fel kell próbálni (mint pl. ruhák, cipők), vagy nagy értékű (mint pl. műszaki cikkek, vagy bútorok).

Külföldi webshopok

Bár évről évre egyre többen rendelnek külföldi webshopokból, ezzel együtt egyre több a csalódott vevő is. A válaszadók 45 százaléka szokott ritkán külföldi oldalakról rendelni, míg 6 százalék egyre többször vásárol így. “A jövőben ez egyre komolyabb kihívást jelent majd a magyar kereskedők számára, hiszen így sokszor jóval kedvezőbb áron juthatnak hozzá a vásárolók a termékekhez” - magyarázza Jagodics Rita, hozzátéve azt is, hogy a visszajelzések alapján sok a csalódás is. “Ennek oka főleg az, hogy nem megfelelően, nem alaposan tájékozódnak az oldalakkal kapcsolatban, ahonnan rendelnek. Sőt, sokszor nem is tudják, hogy külföldi webshopról rendelnek, ugyanis annyira fejlettek ma már az automatikus fordítók, főleg a Google.”

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újdonságokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21....

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Még nem lélegezhetnek fel a vállalatok

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés...

Érdekes adatok jöttek a fővárosi ingatlanpiacról

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket....

Tévézésben az éllovasok között vagyunk

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet...

Május elején rajtol a ValóVilág12

Május 5-én ismét megnyílik a ValóVilág Villa kapuja, amelyet mindenre elszánt játékosok lépnek át. Mindennapjaikat a nézők 24 órában követhetik nyomon az RTL+ streaming platformon, ahol a felhasználók teljes mértékben részesei lehetnek az eseményeknek. Tizenkettedik...

Berki Krisztiánnal keresi a tehetséges sportolókat a Szentkirályi

Ötödik alkalommal indul útjára a Szentkirályi Tehetségprogram, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, és a program nagykövetével, az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztiánnal közösen keresi a legtehetségesebb hazai utánpótlás-sportolókat, hogy elősegítse sportkarrierjük kiteljesedését....

Ők döntik el, kik a Csodanők

A 2024-es Carrie Csodanő Díj zsűrije ismét közismert tagokból áll. A díjat azért hozta létre 2023-ban a Carrie Magazin, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül tűnik ki mindenhol, de rendkívül lényeges...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Csavar egyet közönségkedvenc szendvicsén a McDonald’s

A tavalyi nagy sikert követően új Erős Pistás szendvicsekkel várja vendégeit a hazai McDonald’s. A fogyasztók visszajelzéseit meghallgatva idén az eddiginél még „pistásabb” formában érkeznek a burgerek.A két márka kollaborációja – a mekis szendvicsek...

Újdonságokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21....

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...