- Hirdetés -

Megvannak az idei év Szerethető Munkahelyei

|

- Hirdetés -

Idén is meghirdette a Szerethető Munkahelyek díjat a DreamJo.bs, amire rekordszámú 1600 munkahely jelentkezett. A díj iránti egyre nagyobb érdeklődést az is mutatja, hogy a szavazók száma is emelkedett: idén már 68.000 szavazat érkezett a pályázókra. Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 15 romániai cégnek ítélték oda, a díjátadót pedig ebben az évben is ingyenes konferencia kísérte.

Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak.

„A tavalyi évben a járványügyi helyzet hatására döntöttünk úgy, hogy ingyenesen látogatható konferenciával támogatjuk a szakmai kapcsolatok erősítését és a vállalatok képviselőinek tudásmegosztását. A konferencia tavalyi sikere után nem volt kérdés, hogy ezt idén is folytatjuk, és büszkék vagyunk rá, hogy hazánk vezető szakemberei fogadták el meghívásunkat az eseményre, akik beszéltek 2022 várható trendjeiről, a lehetséges vállalkozói stratégiákról és lehetőségekről, a jó munkahely ismérveiről és sok más hasznos témáról” - mondta el Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs vezérigazgatója és a Szerethető Munkahelyek díj megálmodója, aki hozzátette, hogy a konferencia nemcsak a vállalatvezetőknek és cégtulajdonosoknak, de a munkavállalók számára is rengeteg érdekességgel szolgált.

Rekordszámú szavazat

A díjak odaítélésében az idei évben is a munkavállalók és munkakeresők döntöttek. Ráadásul a tavalyi 57.000 szavazatot most közel 20%-kal sikerült felülmúlni, a cégekre 2021-ben több mint 68.000 értékelés érkezett. A nevezők legnagyobb része kisvállalat (50%) és középvállalat (18%) volt idén is, de a nagyvállalatok (11%) és mikrovállalatok (21%) is képviseltették magukat a versenyben. A hazai nevezők közül sokan (24,7%) a szoftverfejlesztésben tevékenykednek, de számos cég indult kommunikáció és marketing, mérnöki, műszaki, pénzügyi és gyártási iparágból is. A jelentkezők kétharmada budapesti székhellyel rendelkezik, de a vidéki nagyvárosokban működő vállalatok is egyre többen mérettetik meg magukat a versenyben, leginkább Debrecenből, Szegedről, Pécsről, Győrből, Veszprémből és Székesfehérvárról érkeztek jelentkezések.

Az idén öt éves Szerethető Munkahelyek díjnak számos visszatérője is van. A nevezők közel 75%-a a tavalyi évben is jelentkezett, 33%-uk pedig már harmadik éve versenyben van. A 185 magyarországi díjazott háromnegyede már évek óta birtokolja a Szerethető Munkahely címet, 8 cég pedig immáron 5. alkalommal kapta meg a díjat, ők a BOOKR Kids, az Infosector, a PV Napenergia, a Számlázz.hu, a UXstudio, az Emarsys-Technologies Kft., a Green Fox Academy és a Webtown.

A romániai versenyben újdonság volt idén, hogy nemcsak erdélyi cégek indulhattak, hanem Románia bármely részéről várták a nevezőket. A munkahelyek legnagyobb része (több, mint 36%) székelyudvarhelyi székhellyel rendelkezik, ezt követi Csíkszereda több mint 13%-kal, majd Kolozsvár és Marosvásárhely, a nevezők több mint 40%-a pedig Románia más településeiről érkezett. Cégméret tekintetében túlnyomórészt kisvállalatok indultak Romániában, de számos középvállalat is képviselteti magát, és a nagyvállalatok is megjelentek. A kereskedelmi szektorból érkezett a legtöbb jelentkezés, őket pedig a szoftverfejlesztési iparág követte, de népszerű volt a verseny a kommunikáció és a marketing, a gyártás, valamint az élelmiszeripar képviselőinek körében is. A földrajzi bővülés a számokban is meglátszik, hiszen a nevezők közel 75%-a először indult a versenyen.

Romániában idén 15 cég kapta meg a Szerethető Munkahely címet, ebből 8 kis-, 4 közép-és 3 nagyvállalat. Működési terület tekintetében a szoftverfejlesztés, a gyártás és az élelmiszeripar mellett a civil szervezetek is megjelennek. Habár még csak második évben került megrendezésre a verseny ezen a területen, máris van két cég, akik másodjára jutottak a legjobbak közé, ez a két vállalat a Coats Romania és a Color Metal.

HR és employer branding különdíjak

A fenti 200 díjon felül a szakmai zsűri 12 különdíjat is kiosztott HR és Employer Branding kategóriákban. A HR különdíjasok: a Plus Creative Agency, az Adaptive Media, a W.UP és a Randstad Hungary. Az employer branding különdíjasok: a Y-shift, az Inspirációk Média, az Adevinta Hungary és a Vodafone Magyarország. Romániában a különdíjakat az Eco TIny House és a Harmopan nyerte el. A szavazási időszak alatt a szavazóknak lehetősége volt azt is jelezni, hogy hol dolgoznának legszívesebben. A legtöbb „dolgoznék itt” feliratkozót gyűjtő nagyvállalat különdíját a foodpanda nyerte el, KKV kategóriában pedig a SnapSoft-nál dolgoznának a legtöbben szívesen.

A TOP 185 cég között szerepelnek olyan ismert munkahelyek, mint a Richter Gedeon Nyrt, Deloitte Hungary, EY, NOKIA, Pick Szeged, Magyar Telekom, Tesla, Lidl, Unilever, IKEA, foodpanda, Wolt, valamint a Bátor Tábor Alapítvány.

A díjátadó előtt megrendezett konferencia programjában olyan szakemberek szerepeltek, mint D. Tóth Kriszta, Balogh Petya, Batiz András, Friedl Zsuzsa (Magyar Telekom), Márton Kata (Praktiker), Takács Ákos (Red Bull) valamint Pintér Dániel Gergő (BioTechUSA). A nap témája pedig “A változás az új normális” volt.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...