- Hirdetés -

Augusztusban is hasítottak a híroldalak

|

- Hirdetés -

Idén nyáron úgy tűnik, elmaradt az uborkaszezon a magukat híroldalként is definiáló hazai site-ok számára, legalábbis ezt a következtetést lehet levonni a DKT legfrissebb, az augusztusi eredményeket vizsgáló elemzéséből. A júliusi közel 3 millió után augusztusban több mint 2,9 millió egyedi látogatójuk volt ezeknek az oldalaknak.

A 2022-es év már jó pár olyan fejleménnyel szolgált, aminek erős kihatása lehetett a híroldalak látogatottságára, ezért a DKT elemzései is rendre visszatérnek ezekre. Elég csak az orosz-ukrán harcokra, a parlamenti választásokra, majd a gazdasági helyzet változására (pl. az üzemanyag-, az energia- és az élelmiszerárak elszabadulására, a forint árfolyamának gyengülésére, a jegybanki alapkamat és a banki kamatok folyamatos emelkedésére), valamint ezekkel összefüggésben a kormány gazdasági intézkedéseire gondolni.

Rendszerint a nyári hónapok „uborkaszezonnak” számítanak a híroldalak számára, de idén ez biztosan nem igaz a júliusi és augusztusi adatok alapján. Az orosz-ukrán háború, majd a választási kampány által felpörgetett látógatószám ugyan április-júniusra valamelyest visszaesett, hogy aztán júliusra újra megközelítse a márciusi csúcsot. A magukat híroldalként (is) definiáló weblapok átlagos összesített napi látogatószáma (real user) ekkora újra közel 3 millió látogatóra nőtt – csaknem elérve a márciusi rekordot. Augusztusra valamelyest csökkent ez a szám, de még mindig 2,9 millió feletti napi átlagos látógatószámáról beszélhetünk a híroldalak vonatkozásában.

Forrás: DKT

Továbbra is vezet a blikk.hu

A napi átlagos egyedi látogatószám (real user) alapján kialakított TOP10-es listát a weboldalak esetében továbbra is változatlanul a blikk.hu vezeti, de a második-ötödik helyen sem történt most változás, az Indexet az Origó, majd a 24.hu és a portfolio.hu követi. A hatodik helyre a femina.hu került öt helyet javítva júliusi helyezésén. A hetedik helyen jelenleg Telex áll, eggyel előrébb lépve múlt havi helyezéséhez képest. Nyolcadik az Időkép, kilencedik az nlc.hu, míg a tizedik helyen most a ripost.hu található.

Ha nem site, hanem brand alapon állítjuk össze a napi átlagos látogatószámmal mért toplistát, akkor az előbbi listához képest nem látunk eltérést a dobogós helyeken: A Blikket az Index, majd az Origó követi. Innentől viszont megváltozik a sorrend a weboldalakhoz képest. A negyedik helyen az Időkép áll népszerű applikációjának és gyaníthatóan a nyaralási időszaknak köszönhetően. Ötödik a 24, míg hatodik a Telex. A brand-lista hetedik helyén a Portfolió áll. A tízes lista nyolcadik-kilencedik helyén a népszerű női brandek találhatók, a Femina és az NLC. Utóbbi helyezése megegyezik a weboldalak listáján elért helyezésével, akárcsak a listát záró Ripost-é.

Ahogy a napi, úgy a havi összesített egyedi látogatószám alapján készített domain-toplista első felében sem történt változás júliushoz képest (bár a két lista különbözik egymástól): a Blikket a havi toplistán a 24.hu követi, míg a harmadik helyen az Index, a negyediken az Origó áll. Őrzi ötödik helyét a femina.hu is. Hatodik a ripost.hu két helyet előre lépve júliushoz képest. Utána következik a hetedik helyét őrző nlc.hu. Nyolcadik helyen most a portfolio.hu áll. A kilencedik továbbra is a borsonline.hu, míg a tízes listát most a Telex zárja két helyet javítva pozícióján.

A brandek havi látogatószám alapján összeállított toplistája általában megfelel a brandekhez tartozó (fő) weblapok listájának. Többnyire ez a helyzet most is, kivéve az első két helyet. Míg a weboldalak listán első a blikk.hu és második a 24.hu, addig a brandek listáján éppen fordított a helyzet. Ugyanezt láthattuk egy hónappal ezelőtt is. Innentől kezdve viszont megegyezik az egyes brandek helye a toplistán a weboldalak helyezésével a harmadik helyezett Indextől a tizedik helyezett Telexig bezárólag.

Az adatok értelmezése során most is érdemes figyelembe venni, hogy a látogatottsági toplisták gyakran és könnyen változnak egyik hónapról a másikra, amelyik oldalnak vagy brand-nek most romlott a pozíciója, annak akár már a következő hónapban javulhat.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...

Több mint 100 milliárd dollár a Binance kriptotőzsdéjén

Március első hetében 100 milliárd dollár fölé emelkedett azoknak a kripto-pénzeszközöknek az értéke, amelyeket a Binance kriptotőzsdéjén tartanak a platform felhasználói. A rekordmértékű tőkebeáramlással egyidőben nagyot nőtt a tőzsdén elérhető digitális eszközök hozama is....

A Toyotának végig igaza volt?

A Toyota vajon végig helyesen hitt a hibrid autókban? – ezzel a címmel jelent meg egy érdekes írás a Financial Times holnapján amely rámutat arra, hogy a piaci fejlemények afelé mutatnak, hogy helyes lehet...

Erre spórolnak a fiatalok

A fiatalok felének, 51 százalékának volt megtakarítása a múlt év végén, ez stagnálást, minimális csökkenést jelent a korábbi negyedévekhez képest - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A fiatalok átlagosan 549 ezer forint megtakarítással...

Növelte szabadalmai számát Európában a Huawei

Tavaly ismét a Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (EPO), 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A vállalat 5071 találmányt jegyeztetett be, és a harmadik egymást követő évben...

Külföldön terjeszkedett a magyar ételmentő startup

A magyar ételmentő startup márciustól már Romániában is harcba száll az ételpazarlás ellen, így tovább erősítve a régiós jelenlétét. A Munch jelenleg a román fővárosban, Bukarestben érhető el, de az idei tervek között szerepel...

Nagyon készülnek a húsvétra a kiskereskedők

Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre – állítják az...
- Hirdetés -