- Hirdetés -

Távozik Novák Péter a dentsu Hungary-től

|

- Hirdetés -

Február 1-jétől Turóczi András váltja Novák Pétert a dentsu Hungary vezérigazgatói posztján. Az új vezető, aki több mint két évtizede dolgozik a cégcsoportnál, immár 15 éve lát el különböző vezetői feladatokat, mostani kinevezéséig a dentsu médiatevékenységét irányította.

Kiemelt képen balról jobbra: Turóczi András, Novák Péter, Petr Chajda (fotó: dentsu Hungary)

Novák Péter, aki közel hat év után, saját kezdeményezésére távozik a vezérigazgatói székből, elmondta: „Nagyon büszke vagyok mindarra, amit ezzel a nagyszerű csapattal az elmúlt évek során közös munkával elértünk. Jó szívvel adom át a feladatokat Andrásnak, akivel az elmúlt években nagyszerűen működtünk együtt, és aki a garanciáját jelenti a dentsu töretlen további fejlődésének.”

„Péternek kiemelkedő szerepe van abban, hogy remek formában vehetem át a cég irányítását – hangsúlyozta Turóczi András. – Örömmel nézek elébe az új kihívásoknak, az egyre növekvő számú feladatnak. Csak az elmúlt néhány hónapokban olyan új partnerekkel gazdagodott ügyfélkörünk, mint az Auchan, a Beiersdorf, a BMW, az Unicredit és a Zalando.”

Petr Chajda, a dentsu Central Europe vezetője hozzátette: „Üdvözöljük Andrást az új pozíciójában, személye és az elmúlt években az általa vezetett Dentsu Media területének látványos fejlődése komoly biztosítéka annak, hogy sikereink a következő időszakban tovább folytatódnak. Péternek köszönettel tartozunk az elmúlt években elért remek magyarországi eredményeinkért, ami nem csupán piaci pozícióink megerősítésében, hanem a kiemelkedő ügyfélelégedettségben is megmutatkozik.”

A dentsutól távozó Novák Péter a hazai médiapiac egyik meghatározó személyiségének számít, a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb médiásokat bemutató tavalyi ötvenes toplistáján a 13., míg a hazai digitális ipar meghatározó személyiségeit rangsoroló szintén ötvenes toplistán a 20. helyen szerepelt. A dentsu ügynökségi csoport hazai érdekeltségeinek irányítását 2017. június elsején vette át. Vezetése alatt folyamatosan fejlődött a cégcsoport, minden évben sikerült elérniük a céljaikat. Novák Péter több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a digitális világ, reklám- és médiapiac területén, 10 évig a Kirowski digitális marketing ügynökség egyik vezetője volt, médiaoldalon szerzett tapasztalatok mellett különféle online szolgáltatások beindításával is foglalkozott, mielőtt pedig a dentsuhoz igazolt három évig a Használtautó.hu ügyvezetőjeként dolgozott. Aktív szerepet vállal iparági szervezetekben, az IAB Hungary elnöke is volt.
- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...