- Hirdetés -

Ezek a magyarok kedvenc téli üdülőhelyei

|

- Hirdetés -

Minden negyedik magyar Ausztriába ment az idei télen pihenni vagy síelni a külföldre utazók közül, harmaduk a téli sportok miatt kelt útra – derül ki a Bank360.hu három hónap utasbiztosítási adatait elemző összegzéséből. A legmagasabb árú biztosítási szerződéseket több hónapos amerikai utakra igényelték, a kalandvágyók Réunion szigetét és a Himaláját is megcélozták.

Ahogy decemberben, úgy a következő két téli hónapban is Ausztria volt a magyarok legkedveltebb úti célja a Bank360.hu utasbiztosítás kalkulátorával december 1. és február 28. között megkötött szerződések adatai alapján. A második legtöbb utasbiztosítást - a korábbi hónapokhoz képest meglepetést okozva - a Lengyelországba utazók kötötték, majd nem sokkal lemaradva a hagyományosnak mondható úti cél ország, Szlovákia következik. E két ország együttes részesedése (17 százalék) azonban meg sem közelíti a nyugati szomszédunkét (közel 26 százalék) az összes utasbiztosításból. A korábbi éllovas Olaszország ezúttal a negyedik helyen végzett, míg a nyári kedvenc Horvátország az első húsz ország közé sem fért be, ami érthető is, hiszen tipikusan nyaralási célpontnak számít.

A melegebb éghajlatú országok közül főként Thaiföldre, az Egyesült Arab Emírségekbe és Egyiptomba repültek a magyar turisták. Sokkal kisebb számban, de szerveztek utakat például az Emírségek melletti Ománba (Arab-félsziget), az indiai-óceáni Sri Lankára, Réunion szigetére és a szomszédos Mauritiusra, a karibi Arubára, az atlanti-óceáni Bermuda-szigetekre, és a világ legmagasabb hegycsúcsainak otthont adó Nepálba is.

A két legdrágább utasbiztosítást „üzleti út vagy egyéb utazás” céljára az Amerikai Egyesült Államokba, 4-4 személy részére igényelték, az egyiket négy hónapra több mint félmillió, a másikat jó két és fél hónapra csaknem 350 ezer forintért.

Extrém sportolásra kiterjedő biztosításért fizették a harmadik legmagasabb összeget, több mint 160 ezer forintot, egy négy hónapos indonéz útra, egy fő részére. (Az extrém sport az összes szerződés mindössze fél százalékát teszi ki.) A legkevesebbet, 225 forintot autó asszisztencia nélküli, egynapos, karácsony előtti, ausztriai városnéző programok biztosítására költötték.

A turisták 44 százaléka úgy nyilatkozott, hogy városnézést tervez a célországban, 33 százalék síelésre és egyéb téli sportolásra, 12 százalék pedig tengerparti nyaralásra készült. Üzleti útra és egyéb utazásra több mint 9 százalék, míg extrém sport vagy fizikai munka miatt egy százalék indult el.

Azoknak, akik síelni vagy snowboardozni utaznak külföldre, ajánlatos a kifejezetten téli sportokra vagy extrém sportokra szabott biztosítási konstrukciót választani. A síbiztosítás általában fedezi a helikopteres mentést és a biztosított felkutatását, biztosítja a sporteszközöket is, fedezheti a baleset miatt fel nem használt napokra a síbérlet árát, és tartalmaz felelősségbiztosítást is.

A szerződések közel harmadát 4 vagy 5 napra kötötték; egynapos külföldi útra minden tizedik ember ment. A téli szezonban nagyjából fele-fele arányban autóval, illetve repülővel keltek útra a kikapcsolódni vágyók, míg a kisebb részük, nagyjából 20 százalék busszal vagy vonattal utazott. A szerződők 55 százaléka az utazás előtt egy nappal, vagy az utazás napján kötötte meg az utasbiztosítását. Az online utasbiztosítás előnye, hogy bárhol és bármikor megköthető, már mobilról is: a téli hónapokban a kiutazók 46 százaléka a telefonjáról intézte a szerződését – derül ki a Bank360.hu adataiból.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...