Folyamatos innováció

Nemcsak a kommunikációs eszközöknek kell szinkronban lenniük egymással, hanem a kommunikációnkat minden üzleti cselekedetünkkel összhangba kell hozni – állítja Horváth Magyary Voljč Nóra. A K&H Bank, kommunikációs ügyvezető igazgatója, aki második helyen végzett a Marketing&Media magazin legsikeresebb hazai PR-szakembereket bemutató rangsorában elárulta azt is, hogy milyennek kellene lennie a jövő PR-esének és beszélt arról, hogy mit szeretne még elérni a szakmájában.

- Mi az első emléked, ami eszedbe jut azokból az időkből, amikor elkezdted a szakmát?

- Az, hogy itthon még a nevét sem ismerték a szakmának. Először a 90-es évek első éveiben találkoztam vele a groningeni és manchesteri egyetemi éveim alatt.

- Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

- Hogy folyamatosan lehet újítani, innoválni annak érdekében, hogy fenntartható legyen a reputációnk és az üzleti tevékenységünk. Szeretem a komplexitását, hisz minden kommunikál, vagyis mindent fel lehet használni az üzenetünk közvetítésére, és minden mindennel összefügg, vagyis nem lehet semelyik kommunikációs aktivitásra, mozdulatra csak önmagában tekinteni. Ez azt is jelenti, hogy a kommunikációs arzenál összes eszközét összehangoltan kell tudni kezelni, vagyis valóban 360 fokos kommunikációt kell csinálni. Sőt, nemcsak a kommunikációs eszközöknek kell szinkronban lenniük egymással, hanem a kommunikációnkat minden üzleti cselekedetünkkel összhangba kell hozni. Szeretem az azonnaliságát és egyben hosszú távúságát: promptnak kell lenni, ismerni a napi gazdasági, társadalmi, politikai folyamatokat és eseményeket, de úgy kell kommunikálni, hogy az hosszú távon is megállja a helyét és hosszú távon építse a kívánt irányba a reputációnkat. És szeretem a magas adrenalinszintet: a promptság és azonnaliság gyors gondolkodást, reakciót, hidegvért, jó szervezőkészséget és kapcsolatrendszert feltételez.

- Mi volt eddig a legnagyobb szakmai kihívás számodra, és miért?

- A 2003-as kríziskommunikáció, amely önmagában hat hónapig tartott, de az utórezgései vagy 15 évig. Okos és intenzív belső és külső kommunikációt igényelt, tökéletes harmóniát a felső vezetéssel itthon, valamint külföldön, érzékenységet a négyezer munkavállaló és a különböző ügyfélcsoportok rezdüléseire, a széles körű társadalmi, politikai és versenytársi hangulatra, cselekedetekre.

- Mi az, amit egyszer mindenképpen szeretnél megvalósítani, elérni a szakmádban?

- Valóban hosszú távon márkaépítő munkáltatói reputációépítést, merger&acquisition kommunikációt, tőzsdei bevezetés kommunikációját, csak hogy három topkívánságot említsek, hátha épp erre úszik az aranyhal…

- Milyennek kell lennie a jövő PR-szakemberének? Milyen képességek, készségek kellenek a sikerhez?

- Kíváncsinak, kíváncsinak és kíváncsinak lenni az újra. Ismerni a napi társadalmi, gazdasági, politikai folyamatokat, ezeket szintetizálni, következtetéseket levonni, jósolni. Ezer és egy stílusban írni, jól beszélni és előadni, meggyőzőnek lenni a partner stílusa szerint, stratégiát alkotni, pontosan kivitelezni. Átfogóan gondolkodni és karmester módjára összehangolni a különböző hangszerek hangzását és összhangba való belépését. És mindig és mindig nyitottnak lenni, keresni és megtanulni az újdonságokat. Folyamatosan innoválni, hogy fenntartható maradjon a márka, a reputáció és az üzleti tevékenység.

- Mit tanácsolsz a fiatal PR-eseknek?

- Kezdjenek az ügynökségi oldalon, tapasztaljanak meg több iparágat, problémakört, PR-feladatot. Majd üljenek át a megbízói oldalra, tanuljanak meg stratégiában gondolkodni, nemcsak a PR, nemcsak a kommunikáció, hanem a teljes üzlet szintjén. Így egyszerre fogják érezni, hogy a karrierjük tele van újdonsággal, miközben fenntartható módon fejlődnek az évek során.