A rádióban még van hely a hirdetéseknek

A rádiós piac harmadik egymást követő évben növekszik és amíg más médiatípusokban telítettség észlelhető, addig a rádióban még van hely hirdetések indítására – mutatott rá Nagy Marcell, a MiértRádió? Egyesület projektvezetője a Nagy Rádiós Nap című konferencián tartott beszédében. Az eseményt már második alkalommal szervezte meg a MiértRádió? iparági összefogás, amelynek célja felhívni a hirdetési döntéshozók figyelmét a rádióban, mint hatékony marketingkommunikációs eszközben rejlő lehetőségekre.

A rendezvényen neves hazai szakemberek és egy nemzetközi előadó is képet adott a rádiós piacról, valamint annak legújabb kutatási eredményeiről. Elsőként Szabó László Zsolt, az NMHH együttműködési és kutatási igazgatója hívta fel a figyelmet a médiatípus fontosságára, amelyet annak népszerűségével támasztott alá, ugyanis ma Magyarországon több mint 7,5 millióan hallgatnak hetente legalább egyszer rádiót.

Majd Galavics András, az Atmedia rádió divízió és kereskedelmi vezetője ismertette a rádiós piac aktualitásait. Kiemelte, hogy az audio formátumok között továbbra is a rádió a legerősebb szereplő, maga mögött tudva a podcastet és a streamelt zenét egyaránt. Betekintést nyújtott abba is, hogy bár megjelent a mesterséges intelligencia a rádiós szpotgyártásban is, egyelőre nem képes kellően színvonalas, komplex hirdetések összeállítására, így nem veszélyezteti gyártók munkáját.

Ezt követően a szakember kutatási adatokat mutatott be, amelyekkel megcáfolta a hirdetők körében legtöbbet ismételt tévhiteket, így az is kiderült, hogy a rádió hatékonyan növeli a forgalmat, valamint, hogy a fiatalok is elérhetők rádióval. Galavics András arra buzdította a hirdetőket, hogy rádiós mixet használjanak hirdetéseiknél, ugyanis a rádióhallgatók közel háromnegyede (73%) egy adott csatornának az exkluzív hallgatója, így a legnagyobb elérést több rádiócsatornán keresztül lehet csak realizálni.

Ezt követően Hantosi Bálint a Scores Group vezetője beszélt arról, hogy milyen lehetőségei vannak Magyarországon a műszeres rádióhallgatottság-mérésnek, amely bevezetését már 2 éve teszteli a piackutató cég, az indulás pedig 2025-re várható. Majd Karácsony László, az Atmedia stratégiai és marketing igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a rádió a minden vizsgált médiaplatform reach-ét megemeli, a podcast ezt fokozza, sőt a két audióformátummal a kevesebbet tévézők is elérhetők. A konferencián Ciaran Cunningham a Radiocentre Ireland vezérigazgatója adott képet az ír rádiós piacról.

Az esemény második felében Kapitány János, az Atmedia direkt értékesítési és promóciós vezetője előadásában azt mutatta be, hogy hogyan lehet kizárólag a hangok által márkát építeni. Az előadás alapja egy októberben elvégzett fókuszcsoportos kutatás volt, amely során egy fiktív termék 3 verzióban elkészített rádióreklámját játszották le az interjúalanyoknak. Az egyes verziók szövege teljesen megegyezett, a hangzásvilág – a hangok, a zene és az effektek - viszont jelentősen eltértek.

A kutatási eredmények azt mutatták, hogy válaszadóknak van elképzelésük a termékről és annak értékeiről kizárólag a szpotok alapján is, sőt, az kíváncsiságot és vágyat is kiváltottak a termék iránt. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a rádió egyik legnagyobb ereje az, hogy beindítja a képzeletet, és így a márka is bensővé́ válik és épül.

Ezt követően Gundel Takács Gábor kérdezte az ügyféloldal képviselőit Dr. Kardos Máriát, a Goodwill Pharma tulajdonosát, Bánhegyi Zsófiát a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatóját, valamint Dolezsai Gergelyt a Yettel korábbi márka- és marketingkommunikációs igazgatóját, hogy hogyan tudják kiaknázni a rádióban rejlő lehetőségeket. Az esemény zárásaként Rákóczi Feri a Rádió1 műsorvezetője beszélgetett Rúzsa Magdival és Lofti Begivel arról, hogy hogyan segítette zenei karrierjüket a rádió, valamint az is kiderült, hogy még mindig fontos mérföldkőnek élik meg, ha az új számaikat először játssza a rádió.