Egyre inkább erősödik egy egészségtudatos fogyasztói réteg – interjú Dávid Dórával

Egy új termék bevezetése és az új betétdíjas rendszerre történő átállás határozta meg a Szentkirályi idei első félévét – mondta el Dávid Dóra. A vállalat brand menedzsere az mmonline.hu-nak beszélt arról is, hogy mi hat leginkább az ásványvíz forgalmára, hogyan alakulnak át a fogyasztói igények, illetve hogyan kapcsolódik a cég a sporthoz.

- Idén nyáron két nagy sportesemény is lesz, a foci EB már zajlik, hamarosan pedig kezdődik az olimpia. A Szentkirályinak mennyire lesz „sportos” éve, készültök valamilyen aktivitással, esetleg új termékekkel az idei sporteseményekre?

- Az idei fő fókuszunk a már ötödik alkalommal megrendezett Szentkirályi Tehetségprogram. Nagy örömünkre Berki Krisztián, olimpikon tornász elvállalta a program nagyköveti szerepét, így vele, valamint a szakmai zsűrivel közösen választhattunk ki három tehetséges sportolót, akik 3,5 millió forint összdíjazást nyernek el sportkarrierjük előremozdítására. A három fiatalt július elején a nagyközönségnek is bemutatjuk, hiszen az ő szavazataik arányában osztjuk szét a 2, 1 és fél millió forintos díjakat a kiválasztott sportolók között. A nyári időszak másik kiemelt terméke az új Szentkirályi Egy Csepp Gyümölcs ásványvíz, amelynek támogatására jelentős figyelmet fordítunk.

- Terveztek valamilyen kitelepülést, akciót a nyári rendezvényekre?

- A hagyományokhoz hűen idén is izgalmas kitelepüléssel vártuk a futókat és a látogatókat a Vivicittá futóversenyen: ezúttal egy hatalmas hidratációs társasjátékban mérkőzhettek meg a játékos kedvűek. A Rosalia fesztiválon is találkozhattak a Szentkirályival az érdeklődők, a következő hónapokban pedig leginkább az Egy Csepp Gyümölcs termékünkre helyezzük a hangsúlyt.

- Hogyan sikerült a tavalyi évetek?

- 2023-ban a teljes ásványvíz-kategóriában visszaesés volt megfigyelhető, amely leginkább a kialakult inflációs környezetnek, a megváltozott NETA kritériumoknak, és az új EPR szabályozásból eredő többletköltségeknek volt köszönhető. A járványt követő infláció hatására növekvő alapanyag- és energiaárak, logisztikai költségek és extra adók miatt minden gyártó kénytelen volt növelni termékei árát, így csökkent a fogyasztói kosárméret is, ám ebben a folyamatban 2023-ra érezhető volt némi enyhülés. Az idei év első felét a DRS rendszerre történő átállás határozta meg, amelyben a Szentkirályi élen járt, hiszen már tavasz elején bevezettük az új, betétdíjas palackokat. A változás nagy kihívást és sok extra munkát jelentett a gyártóknak is, ám közeledve a célhoz nagy izgalommal várjuk, hogy a rendszer teljes gőzzel működjön és elinduljon a valódi körforgás.

- Milyen eredményeket hozott az idei első félév?

- Jelenleg meglehetősen hektikus a piac, hiszen mind a kereskedők, mind a gyártók intenzíven készülnek a betétdíjas átállásra, ami a nyári betárazásra is hatással van. A tavalyi évhez képest a Szentkirályi életében a betétdíjas rendszer mellett jelentős változás, hogy bevezettük az új termékünket, a Szentkirályi Egy Csepp Gyümölcsöt, amelytől a teljes ásványvízkategória méretének és értékének növekedését várjuk.

- Milyen lehet az idei nyár, illetve mire számítotok 2024-ben? A nagy sportesemények mennyire dobhatják meg a forgalmat?

- A nyár, ahogy mindig, most is kiemelt időszak vállalatunk életében. A korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy kánikulára számítunk, az ásványvíz forgalmára pedig a hőmérséklet általában nagyobb hatással van, mint a sportesemények. Ettől függetlenül azért nem elhanyagolható, hogy egy-egy kiemelt rendezvény szponzorációja és ásványvízzel történő támogatása komoly volument képes generálni. A tavaly átadott, Szentkirályi gyártósorunkat érintő fejlesztéseinknek köszönhetően a legmodernebb gyártási feltételek állnak rendelkezésünkre, és a megszokott módon felkészülten várjuk a legsűrűbb időszakot is. A Szentkirályival idén az elsők között álltunk át a betétdíjas rendszerre részben éppen azért, hogy Magyarország kedvenc ásványvízmárkájának vásárlói ne szenvedjenek áruhiánytól. Április közepétől minden környezettudatos fogyasztó biztos lehet abban, hogy az általuk visszavitt Szentkirályi palackok újrahasznosulnak.

- Milyen újdonságokkal készültetek a nyárra?

- A Szentkirályi portfóliója idén tavasszal az Egy Csepp Gyümölcs elnevezésű újdonsággal bővült, amelyet az egészségtudatos fogyasztói igényeket szem előtt tartva álmodtunk meg. A természetes ásványvíz alapú italt citrom- és erdeigyümölcs-kivonattal tettük izgalmasabbá, ezzel segítve a megfelelő mindennapi hidratációt azok számára, akik szeretnének frissítő ízeket vinni a mindennapokba. Izgalmas újításunk, hogy a termék a 1,5 literes PET-palackok mellett 0,25 literes alumíniumdobozos kiszerelésben is megérkezik a boltok polcaira, így a vásárlók bárhová könnyedén magukkal vihetik az Egy Csepp Gyümölcsöt. Emellett természetesen sokat dolgoztunk a DRS rendszerre történő átálláson: az elsők között csomagoltuk az új rendszernek megfelelő palackokba termékeinket, amelyek így a fogyasztók aktív részvételével mielőbb bekapcsolódhattak a körforgásba.

- Milyen trendek figyelhetők meg az üdítőital- és ásványvíz-fogyasztók körében?

- Évek óta megfigyelhető, hogy egyre inkább erősödik egy egészségtudatos fogyasztói réteg, akik számára az íz mellett fontos kritérium, hogy a terméket be tudják illeszteni az egészséges táplálkozásba. Az ízesített ásványvíz-piacon is egyre inkább a funkció és az egészségesebb struktúra kerül előtérbe. Ezt tartottuk szem előtt idén debütáló új termékünk, a Szentkirályi Egy Csepp Gyümölcs megalkotásakor is, amely sem cukrot, sem édesítőszereket, de tartósítószereket sem tartalmaz, ennek megfelelően meglepően nem édes ízvilágú. Örömmel dobunk piacra egy olyan terméket, amely kategóriateremtő lehet a piacon, mindenki étrendbe bevezethető, és igazi frissítőként támogatja a mindennapi hidratációt. A fenntarthatóság a másik olyan téma mostanában, amely egyre többeket érdekel, egyre nagyobb hatást gyakorol a mindennapjainkra. Szerencsére a környezettudatos fogyasztók a betétdíj bevezetésével nyugodtabbak lehetnek, hiszen a visszagyűjtött PET-palackokról biztosan tudhatják, hogy azok újrahasznosulnak, és zárt körforgásban ismét PET-palackok készülnek belőlük.