A magyar tinédzserek Európa élmezőnyében állnak szerhasználat tekintetében, miközben mentális jóllétük az egyik legalacsonyabb a kontinensen: tízből kilencen ittak már alkoholt, minden második dohányzik vagy e-cigarettázik, és minden harmadik problémás közösségi média-használatról számol be. A Médiaunió Alapítvány új társadalmi kampánya, a „Függőség 7 jele”, arra hívja fel a figyelmet, hogy a veszély mindennapos, a felismerés pedig életmentő lehet.
Az ESPAD 2024 adatai szerint – amely 37 országban vizsgálta a fiatalok szerhasználati szokásait – Magyarország több mutatóban is a legrosszabbul teljesítő országok közé tartozik. A 15-16 éves diákok 91 százaléka ivott már alkoholt, ezzel hazánk Dániával együtt vezeti az európai listát. Az elmúlt hónapban a középiskolások 22 százaléka volt részeg legalább egyszer, ami szintén a legmagasabb arányok közé tartozik, de a dohányzás terén sem jobb a helyzet: a tanulók fele már kipróbálta a cigarettát, és egyharmaduk rendszeresen rágyújt.
Az új típusú szerek használatánál hasonlóan riasztó a kép. Az e-cigarettát és a szintetikus katinonokat egyaránt Magyarországon próbálta ki a legtöbb tinédzser, előbbit 57, utóbbit pedig közel 4 százalékuk. A digitális világ sem ad okot megnyugvásra: minden harmadik középiskolás problémás közösségi média-használatról számolt be, miközben a mentális jóllét mutatói nálunk az egyik legalacsonyabbak Európában, mindössze a diákok 47 százaléka érzi magát jó állapotban.
„Ezek a számok önmagukért beszélnek: a fiatalok szerhasználata és a viselkedési függőségek komoly társadalmi problémát jelentenek – fogalmazott dr. Marjai Kamilla, pszichológus, addiktológiai konzultáns, a kampány szakmai vezetője. – A klasszikus addikciók – alkohol, dohányzás, drogok – mellett egyre erőteljesebben jelennek meg az új típusú függőségek is: az online játék és a képernyő függőségbe hajló használata. A problémát súlyosbítja, hogy a generációk közötti kommunikáció önmagában véve is kihívásokkal teli, és a legjobb szándékkal sem feltétlenül találjuk meg az egyenes utat egymáshoz. A szülők, pedagógusok és kortársak gyakran értetlenül fogadják a serdülő viselkedésváltozását, kamaszkori szeszélynek tudják be az intő jeleket, és sokszor valóban nem könnyű pontosítani, hogy mivel is állunk szemben. Abban is nehéz tisztán látni, hogy kinek mi a felelőssége és mikor kell lépni. Így a probléma gyakran csak akkor kerül a felszínre, amikor már krízissé mélyült.”
A buszmegállótól a kollégiumig…
A számok, bár önmagukban is mellbevágóan magasak, akkor válnak csak igazán kézzelfoghatóvá, amikor személyes történetek társulnak hozzájuk. „Egy teljesen más program, az állami kezdeményezésre létrejött Lelki egészség roadshow-nak köszönhetően jártam vidéki találkozókon, ahol az improvizációs színház eszközeivel, addiktológus szakember bevonásával beszélgettünk a fiatalokkal – idézte fel Novák Péter előadóművész, a Médiaunió egyik alapítója és kuratóriumi tagja egyik legfrissebb, megrázó tapasztalatát. – Volt egy pillanat, amikor kivontam a teremből a pedagógusokat, és csak a gyerekek maradtak bent. Az, ami ott felszínre tört, szinte sokkolt! Biztonságos családi háttérből érkező gyerekek mesélték, hogy amint beérnek a közeli nagyvárosba, a buszmegállótól a kollégiumig tartó tizenöt perc elég ahhoz, hogy drogfüggővé váljanak. Ez úgy vágott pofon, hogy abból nagyon nehéz volt talpra állni.”
„2000-ben szoktam rá a kábítószerekre, 24 évesen – mesélte Bérczesi Robi zenész, a Hiperkarma frontembere. – Amikor a zenekar indult, az albérlet és a minimális élelmezés mellett minden pénzem, jogdíjam és gázsim a drogra ment. Volt olyan, hogy inkább éheztem, csak a napi adagom meglegyen... Én az a fajta drogos vagyok, aki tankönyvszerűen végigment minden drogon: marihuánával kezdtem, ami először felszabadított, megnyitott egy világot bennem, de egyre többet kellett szívni, és már nem azt adta, amit eleinte. Akkor jött a speed, ami felpörgetett, és a kettő ellentétes hatásának feszültsége húsz évig tartott fogva. Úgy éltem, mintha egy lelki börtönben lettem volna, ahol minden kapcsolatot leépítettem magam körül. Ez az időszak elvitte a fiatalságom húsz évét, de örök életre szóló lecke volt: van kiút, le lehet állni, és ha lehet, más inkább az én hibámból tanuljon, ne a saját kárán.”
A 7 jel
A függőség sosem egyetlen tényező következménye. Ahogy dr. Marjai Kamilla fogalmazott, alapvetően három utat különböztethetünk meg ami idáig vezethet: pszichológiai, biológiai-genetikai és szociológiai okokat. Ezek külön-külön is képesek veszélybe sodorni a fiatalokat, de ha metszetbe kerülnek, nagyobb a valószínűsége, hogy kialakul a baj. Ehhez társul az a nyomasztó teher is, amelyet a jelenlegi bizonytalan világ ad: a háborús hírek, a klímaszorongás, a kiszámíthatatlan jövő.
A „Függőség 7 jele” kampány éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy mindig vannak apró, első intő jelek, amelyek megelőzik a baj kiteljesedését. Egy felborult napirend, a régi barátok hirtelen lecserélése, a látszólag indokolatlan hangulatingadozás vagy éppen a teljesítmény hirtelen romlása mind olyan változás, amely mögött akár több is állhat, mint puszta kamaszkori viselkedés. Ha valaki titkolózni kezd, testi elváltozásokat mutat, vagy egyszerűen bezárkózik a világ elől, azt jelzi a környezet felé, hogy a fiatal elvesztette az egyensúlyt. Ezek a mintázatok nem diagnosztikai kritériumok, de iránytűk: lehetőséget adnak arra, hogy időben beszélgetés induljon, és eljusson valaki a segítségkérésig.
Kis lépések nagy célok felé
A megelőzés és a változás lehetősége részben grandiózus intézkedésekben rejlik, de egyéni szinten a mindennapi gesztusokban bújik meg a lehetőség. Egy érdeklődő kérdés, egy ítélkezés nélküli beszélgetés, egy tanár vagy szülő figyelme, aki nem söpri szőnyeg alá a jeleket – ezek sokkal többet érnek, mint ahogy elsőre gondolnánk. A legkisebb segítség számít a legtöbbet: egy mondat, egy odafordulás olykor szó szerint sorsfordító lehet.
„A társadalmi válasz sokszor késik, mert nem tanultuk meg, mire kell figyelnünk. Pedig a feladatunk nem más, mint érthető kapaszkodókat adni, megmutatni, hogy mikor kell beszélgetni, hova lehet fordulni, és hogy a segítségkérés nem bélyeg, hanem bátorság. Ezt szeretnénk megadni a kampánnyal” – hangsúlyozta Kardos Ferenc, a Médiaunió Alapítvány ügyvezetője.
