Ma már ismeretlen fogalom a pihenőidő a mobiltelefon-használatnál, ugyanis csak addig „alszik” a telefonunk, amíg mi is alszunk – derül ki a Nemzeti Média-...
Többszörösére nőtt a Budapestre utazó lengyelek és csehek száma a Sziget Fesztivál hetében a tavalyihoz képest, de dánok is jóval többen érkeznek, mint egy...
Már a korábbi években is megfigyelhető volt, ám 2025 júliusában minden eddiginél élesebben rajzolódott ki a hazai nézői szokások nyári átalakulása. Történelmi mélypontra süllyedt...
Hosszan tartó betegség után, életéne 51. évében elhunyt Mattyaszovszky-Bardóczy Tímea – közölte az IPG Mediabrands.
Tímea pályafutása során meghatározó szerepet játszott a hazai televíziós...
Különleges projektbe kezdett a Friends Club Hungary rendezvényszervező és produkciós cég, 2025. november 27-én, az MVM DOME-ban saját erőből megvalósít egy ötórás Depeche Mode...
A reklámvilág Oscarját rendezték meg júniusban Cannesban a Cannes Lions-on, ott volt Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője is, aki erről mesélt a Business Lounge...
A One Magyarország 2025. július 24-én azonnali hatállyal megszüntette Majoros Péter (Majka) márkanagyköveti megbízását, és az előadóművésszel való együttműködést lezártnak tekinti. A tavaly októberben,...
Egy friss vállalkozás elindítása rengeteg energiát igényel, és számtalan döntéssel jár. A lelkesedés viszont gyakran azt eredményezi, hogy az alapvető digitális kérdéseket nem gondolják...
Új, holografikus reklámeszköz mutatkozik be a magyar piacon, elsőként az Allee Bevásárlóközpontban látható a Digital PromOOH Zrt. HOLOBOX megoldásai, ami a Mercedes-Benz CLA EQ...
2025. szeptember 1-től Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz, a szakember a márka- és marketingkommunikációs igazgatóság vezetőjeként dolgozik majd.
Hamza Kata pályafutása kezdetén fiatalokat célzó élmény-...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idei év első fél évére vonatkozó mobilpiaci elemzéséből többek között az olvasható ki, hogy a három legnagyobb...
Hogyan változtak a munkavállalói elvárások, milyen a kreatív munkakörnyezet, segíthet-e az elmagányosodás elleni küzdelemben – többek között ezekről a témákról lesz szó a Business...
A múlt évben 5,5 százalékkal bővült a szórakoztató- és médiaipar (E&M) globális bevétele a PwC Global Entertainment & Media Outlook 2025–2029 című jelentése szerint,...
Hamarosan érkezik a Kalandra fal! új évada. A kalandos, csobbanós játék műsorvezetői Sebestyén Balázs és Istenes Bence lesznek. A műsor új évadának első epizódját...
Megjelent a legújabb Whitereport fo Directors tanulmány, amely szerint a 100 legnagyobb Magyarországon működő médiacég összesített bevétele 421 milliárd forint volt 2024-ben. A jelentésből...
A Sony bemutatta a Sony saját fejlesztésű True RGB technológiáját – ez a név áll a forradalmi kijelzőtechnológia mögött, amely a hamarosan megjelenő Sony True RGB televíziókban fog működni, és új mércét állít fel...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...
A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...