Idén ötödik alkalommal nyerte el az Auchan a Fogyatékosság-barát Munkahely címet. Az elismerés arany fokozatát többek között speciális bevásárlókocsik bevezetéséért kapta a kereskedelmi lánc,...
Jól ismert alapítványokat is lehet már egyszerűen és átlátható módon támogatni a Díjneten. A független e-számlakezelési rendszer felhasználóinak decembertől lehetőségük van arra, hogy közüzemi...
Javult a fizetési hajlandóság Magyarországon 2018 első kilenc hónapjában. Az iparágakat tekintve is látható a kedvező folyamat – elsősorban a papíripar területén -, ám voltak...
A GDPR valóban számos újítást hozott az adatvédelem területén, azonban nem szabad megfeledkezni az uniós jogalkotás újabb, a vevők hátrányos megkülönböztetésének tilalmát célzó rendeletéről...
A jövőben a gazdasági versenyképesség egyik legfontosabb tényezője a mesterséges intelligencia (AI) lesz. Mivel az innováció motorjai a startupok, minden ország érdeke, hogy számukra...
Most csúcskészülékeket nyerhetnek a Telekom mobilalkalmazás használói – a sorsoláshoz pedig elég belépni az alkalmazásba, amely tartalmazza az ügyfél által bevont előfizetéseket.
Nemrég kapott áttekinthetőbb,...
Kémfilmekbe illő megoldásokat is bevetettek a bankok elleni támadások során a kiberbűnözők a Kaspersky Lab szakértői szerint, a régióban legalább 8 bankot támadtak meg...
Új produkcióval indítja a jövő évet a TV2, január 2-án rajtol az Exatlon Hungary. A műsor egy egzotikus kaland reality és egy sportvetélkedő ötvözete,...
Rendhagyó outdoor kampánnyal hívja fel a figyelmet a 2-es típusú cukorbetegség veszélyeire a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Mediator. December 6-én ugyanis szokatlan...
A Visa a világon elsőként kötött kizárólagos szponzori megállapodást az UEFA-val a női labdarúgás támogatására. A szerződés a 2018-2025-ös időszakra szól. A partnerség keretében...
Rekordösszeggel zárult az VIII. Jótékonysági Maci Aukció, 44 millió forint gyűlt össze a sztármacik elárverezéséből.
Minden idők legnagyobb licitálásási összegét adták tegnap este a Jótékonysági...
Már elérhető az Androidra fejlesztett Szemfüles applikáció, amelyet alapszoftverként javasolt alkalmazni minden gyermeke egészségére odafigyelő szülőnek. Ahogy a felnőtteknél a magyar startup által fejlesztett,...
A HMD Global bejelentette a felső-közép kategória legújabb készülékét, a Nokia 8.1-et. Az iparág vezető kameraszenzorja, a ZEISS Optics és az optikai képstabilizáló (OIS)...
A Sony bemutatta a Sony saját fejlesztésű True RGB technológiáját – ez a név áll a forradalmi kijelzőtechnológia mögött, amely a hamarosan megjelenő Sony True RGB televíziókban fog működni, és új mércét állít fel...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...
A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...