Fontosnak tartom a spontaneitást és a protokoll határait feszegető lazább hangvételt, de azt tudni kell, hogy a látszólagos könnyedség mögött rengeteg tudatos készülés van – mondja Petur András. A Sport TV műsorvezetőjével példaképekről, bakancslistás meccsekről, a piac változásáról, a mikrofon mögötti stílusról és egy titkos sishabárról is beszélgettünk.
- Nemrég az Év sportműsorvezetője lettél a Big Picture Awardson. Jobb, mint a gólöröm?
- A pillanat, mikor a lövésem megakad a hálóban és amikor kimondták a nevemet a gálán, hasonló eufória, de ha minden gólom után oklevelet kapnék és öltönyben beszédet kellene mondanom, az kilátástalanul hosszú meccseket jelentene, amivel nem untatnám a közönséget. Nem mintha hatalmas gólvágó lettem volna valaha is.
- Jobban örültél volna, ha sikeres futballista leszel? A magyar újságíró-fociválogatottba sikerült beverekedned magad anno. Játszol még?
- Mostanában leginkább a hétéves kisfiammal és a gondolattal játszom, hogy négy térdműtét után érdemes-e újra rendszeresen lejárni, vagy éljek kevés focival és kevés fájdalommal. Ami visszacsalogat, az pont a gólszerzés öröme, ami nagyon hiányzik. (Meg a sok veszekedés az újságíróknál, például veled, hogy hová tegyem a labdát és hová ne.) Álompálya, amikor valaki focistaként indul, és minőségi újságíró vagy tévés lesz. Sokaknak sikerült, és nem maradtak le semmiről a második életükben, Gary Neville vagy Gary Lineker erre tökéletes példa, akik exjátékosként olyasmit tudnak mondani és kérdezni, ami nekem eszembe se jutna. Náluk a szakmai hitelért nem kell megdolgozni, full kredittel indítanak, ezt irigylem tőlük. Nekünk napról napra igazolni kell, hogy nem tornából felmentett vakegerek vagyunk, és az első tévedés vagy hiba hatalmas plecsniként éktelenkedik a profilunk mellett. Szóval időben belefért volna egy sportolói kezdet, voltam is pár edzésen, de ahogyan George F. Hemingway mondta egyszer egy interjúban a saját pályájáról: a legnemesebb okból hagytam abba, ez pedig a tehetség hiánya.
- Ki volt a példaképed és miért?
- Mondjuk úgy, sok mindenkitől tanultam sok mindent, de nincs egyetlen példaképem, akit mindenben követtem volna szakmailag. Összecsipegettem magamnak abból, amit elismerésre méltónak tartottam Töröktől, Novotnytól, Méhestől, Hajdú B.-től, és próbálom hozzátenni azt, ami csak én vagyok. Azt is érzem, hogy én is folyamatosan változom, az idő haladtával más elvárásaim vannak magammal szemben is. A mai napig elemezve nézek és hallgatok kollégákat itthon és külföldön, újabban például azt kezdtem tanulmányozni, hogy a nagy pillanatokban milyen eszközök léteznek a torkaszakadt üvöltésen kívül (aminek olykor persze helye van), amivel szofisztikáltabb és maradandóbb közvetítést lehet hozzátenni egy eseményhez a mikrofon mögött. Néha egy kis csend és egy normál hangon elejtett, de erős fél mondat sokkal többet ad, mint a gól kilenc óval és a hangos jelzőhalmozás.
- Óriási verseny van a sporttévék piacán, és amikor a Sport 1 elindult 2000 őszén, akkor alig voltak a pályán mások. Azóta tucatnyi sportcsatorna indult, te viszont nem nagyon váltottál csapatot. Hogyhogy? A médiában jönnek-mennek az emberek…
- A sportcsatornák piacát inkább a sportjogok, mintsem az emberek vándorlása mozgatja. Én egy helyben maradtam, és 19 év alatt majdnem minden fontos sportjoggal tudtam foglalkozni. Egy új csatorna olykor megkavarja a dolgokat, de általában mindenhol inkább kinevelik a saját stábjukat. Itt kevésbé jellemzők a sztárigazolások, mint a nagy kertévéknél. Ha pedig ilyen van, az rendszerint egy konkrét sporthoz vagy sorozathoz köthető, amely kapcsán a nézők annyira megszoktak arcokat-hangokat, hogy őket a joggal együtt költöztetik. Nálam a magyar futball elköltözése lehetett volna egy ilyen kiugrási pont, amikor kaptam is megkeresést mint az NB I. akkori egyik hangja, de maradtam, és jól tettem. Azóta érdekes módon nem a sporttévék piacáról kaptam megkereséseket, vezettem a Catch című sportvetélkedőt Ördög Nórival és Gundival a TV2-n, van kvízműsorom évek óta egy másik csatornán és forgattam gasztrotémában is elég sokat. Hálás vagyok a Sport TV-nek, hogy engedi, hogy olykor repüljek egy kört a fészekből.
- Melyik az a sportesemény, amit nagyon szeretnél közvetíteni?
- Egy labdarúgó Eb- vagy vébé döntő mindenképp bakancslistás, de leginkább egy magyar olimpiai aranyéremre vágyom. Eddig Ungvári Miklós londoni ezüstjénél voltam ehhez a legközelebb.
- Úgy rémlik, hogy a focipályán gyors voltál, de mik a legfőbb skilljeid a műsorvezetésben, amelyek Petur András legfőbb ismérvei?
- Hogy gyors is maradtam. Gyorsan kapcsolni, váltani, reagálni, intuitíven kezelni egy helyzetet, ettől él az élő. Fontosnak tartom a spontaneitást és a protokoll határait feszegető lazább hangvételt, de azt tudni kell, hogy a látszólagos könnyedség és a „guy from next door” típusú baráti hangnem mögött rengeteg a tudatos készülés. Szerintem az is fontos, hogy a személyes kapcsolataimban hamar szakítok át bizonyos határokat, ez a bizalmi viszony pedig muníció ahhoz, hogy mondjuk egy kellemetlen téma vagy egy sarkos poén beleférjen a részemről.
- Milyen meccsen szeretnél mindenképpen ott lenni az idén?
- Nagy álmom, hogy télből a nyárba utazva a szaúd-arábiai Dzsiddában közvetíthessem a Barcelona–Real Madrid spanyol Szuperkupa-döntőt sok fordulattal és legalább öt góllal, majd utána hajnali 4-ig beszélgessek egy magas rangú szaúdi vezetővel egy titkos shishabárban, másnap megkóstoljak egy húsz különböző datolyából álló válogatást és egy kis főtt bárányfejet, majd megmártózzam a Vörös-tengerben és hazatérjek a térdig érő hóba. És ebben az a legjobb, hogy ez januárban meg is valósult!
Simon Krisztián
Az interjú teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.
