- Hirdetés -

Egyre kevesebben használnak készpénzt

|

- Hirdetés -

A koronavírus-járvány ideje alatt mérte fel a készpénzhasználati szokásokat országos online kutatásában az év innovatív terméke díjjal kitüntetett BlockBen. Kiderült: a megkérdezettek 35 százaléka nem használ készpénzt, ha teheti, közel egyharmaduk viszont kénytelen ezzel fizetni, mert nincs más fizetési alternatíva ott, ahol vásárol. A világjárvány miatt megváltozott mindennapokban folyamatosan nő az innovatív fizetési megoldások szerepe.

A koronavírus-járvány a különböző fizetési megoldásokkal kapcsolatos preferenciáinkat is átírta. Varga Mihály pénzügyminiszter például Facebook-oldalán buzdított készpénz-mentes fizetésre, kiemelve: a koronavírus elleni küzdelem egyik fontos lépése lehet, ha készpénz helyett bankkártyával, mobiltelefonnal, vagy éppen okosórával fizetünk.

Az otthon maradó, csak indokolt esetben kimozduló emberek jellemzően vásárlásaikat is igyekeznek a négy fal között intézni, személyes érintkezés nélkül. A válsághelyzetben a kiskereskedelmi cégek és az éttermek számára is az adott túlélési esélyt, ha megoldották, hogy a vásárlók előre fizethessenek és kontaktmentesen juthassanak hozzá a megrendelt élelmiszerhez, ételhez, egyéb áruhoz.

Mennyire népszerű ebben a helyzetben a készpénz a magyarok körében? Milyen egyéb fizetési megoldásokat használnak? – többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a BlockBen online kutatása, amely március 25. és április 15. között, 167 fő megkérdezésével zajlott, országos mintán.

„A megkérdezettek 35 százaléka nem használ készpénzt, ha teheti. Közel egyharmaduk (30,7 %) viszont úgy nyilatkozott, hogy kénytelen készpénzt használni, mert ott, ahol vásárol, nem lehet mással fizetni. Közel negyedük (23,5%) szerint pedig még mindig ez a legegyszerűbb fizetési mód” – mutatja be a kutatás főbb megállapításait Bodnár Viktor, a BlockBen vezérigazgatója. A magyar tulajdonú cég 2018-ban kapta meg az év innovatív terméke díjat a szingapúri Crypto Currency Expón, tavaly pedig az általa fejlesztett érintésmentes fizetési megoldás, a BlockBenPay bekerült a FinTechShow 10 legizgalmasabb digitális pénzügyi újdonsága közé.

A válaszadók negyede csak pár alkalommal fizet készpénzben egy hónapban, de közel ennyi azok aránya is, akik hetente többször, illetve akár naponta több alkalommal is megteszik ezt. A megkérdezettek 8,4 százaléka azért is használja ezt a megoldást, mert nincs saját bankkártyája.

Bankkártyájukat a legtöbben hetente többször használják (28,3%), naponta 13,9 százalékuk, havi néhány alkalommal pedig 15,1 százalékuk fizet vele, túlnyomó többségben bevásárláskor és napi ügyek intézésekor. Bankfiókba a válaszadók 32,5 százaléka nem jár, helyette online intézi banki ügyeit, és csupán a megkérdezettek egyharmada (35,6%) nyilatkozott úgy, hogy negyedévente minimum egyszer felkeresi bankfiókját személyesen is.

A megkérdezettek közel 79 százaléka szokott online vásárolni, és ilyen esetekben túlnyomórészt bankkártyáját használja (76,6%), a második legnépszerűbb megoldás pedig az utalás (33,6%). Az online vásárlást elutasítók között azok vannak többségben, akik nem szeretik megadni az adataikat (58,6%). A válaszadók túlnyomó többségét viszont éppen ezért érdekelné olyan fizetési megoldás, amelyhez nincs szükség banki háttérre, csupán egyetlen okostelefonra (67%).

„A kutatás résztvevői magas arányban ismernek innovatív fizetési módokat: kiemelkedik az online bankkártyás (72,9%), a mobiltelefonos (63,9%) és a QR kódos fizetés (48,2%) ismertsége. Ezek a megoldások a világjárvány miatt megváltozott mindennapjainkban még nagyobb szerepet fognak kapni. Magyarországon ezt a trendet támogatja az Azonnali Fizetési Rendszer idei bevezetése is, amely számos innovatív megoldás, például a mobiltelefonos, QR kódos fizetés elterjedését segíti” – fogalmaz Bodnár Viktor.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Ez lehet az autóipar jövője

Az autóipar a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Az iparág pedig jelenleg történetének legjelentősebb átalakulásán megy keresztül, mely hazánkat is érinti, hiszen a világ legnagyobb autóipari beszállítói közül több is jelentős kutatás-fejlesztési, és ezen belül...

Ezt veszik a magyarok a nyári hónapokban

Nyáron a vásárlói szokások is változnak, hiszen egészen más termékek kerülnek előtérbe a meleg idő beköszöntével. A nyári hónapokban a magyarok körében is az olyan termékek a legkeresettebbek, amelyek segítségével élvezetesebbé tehetik a szabadidős...

Újabb eszközön érhető el az RTL+ teljes kínálata

Az RTL+ a Vodafone TV médiaboxon keresztül is elérhető, így a telekommunikációs szolgáltatók közül elsőként a Vodafone Magyarország előfizetői már nagyképernyőn is megtekinthetik az RTL+ streaming platform mindhárom csomagjának kínálatát. A telekommunikációs szolgáltató ügyfelei...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Új iroda és új arculat a Mediatornál

Május végétől új irodába költözött a Mediator, a budapesti full-service reklámügynökség a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN-ba tette át székhelyét, ahol egy teljes szintet elfoglalnak. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi...

Rekord a filmvásáron Cannes-ban

Rekordrészvétel volt a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején tartott filmvásáron, amely szerda este ért véget. A fesztiválpalota alagsorában rendezett találkozón és vetítéseken több mint 14 ezer akkreditált filmes szakember, producerek, forgalmazók, moziüzemeltetők és alkotók...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Változások az Aldi üzleteiben

Jelentős változásokkal fognak találkozni a jövőben az ALDI vásárlói az áruházak tejtermékhűtőinél. A vállalat az ALDI SÜD csoport többi tagvállalatához hasonlóan a „MILFINA” helyett a jövőben egységesített márkanév, a „MILSANI” alatt forgalmazza a tejtermékeket,...

A nyelvtudást is kiváltja a mesterséges intelligencia

Egy éve még a magyar e-kereskedők harmada indokolta a munkatársak nyelvtudásának hiányával, miért nem terjeszkedik külföldre. Mára azonban ez a probléma szinte megszűnt létezni. A mesterséges intelligenciával percek alatt lefordíthatók teljes weboldalak, termékleírások, hirdetések,...

Ez lett a magyarok kedvenc fizetési eszköze

A Mastercard ismét elvégezte Bankkártya Használati Szokások és Attitűdök nevű kutatását, amelyben a magyarok fizetési szokásait térképezi fel és teszi követhetővé 2009 óta. A mostani eredmények alapján a fizikai bankkártya minden más fizetési megoldást...

Erős évet zárt a COOP

Több mint 10 százalékos növekedés révén 748 milliárd forintos árbevételt ért el a COOP Gazdasági Csoport tavaly – hangzott el a CO-OP Hungary Zrt. közgyűlésén múlt hét csütörtökön. A kihívásokkal teli piaci helyzetben elért...

Óriási bírság jár az illegális megfigyelésért

Nem is gondolnánk, naponta hány alkalommal figyelnek meg, sőt, akár hallgatnak is le bennünket, miközben mi mit sem sejtve vásárolunk, szórakozunk vagy éppen pihenünk. Pedig minden egyes ilyen felvételről részletes és teljeskörű tájékoztatást kellene...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

Magasabb szintre emelnék a fenntarthatóságot a szépségiparban

A nálunk is népszerű etikus kozmetikai márka a THE BODY SHOP meghirdette Changemaking Beauty programját, amellyel a teljes szépségipar felé intéz kihívást. Mindezt az alapító, Anita Roddick, az első „Changemaker” öröksége alapján.Dame Anita Roddick...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....