December 15. és január 3. között ismételten Londonra figyel majd a világ, hiszen ekkor zajlik a méltán népszerű dartsvilágbajnokság. Izgalom, parádés hangulat, sok-sok nagy pillanat és a legnagyobb sztárok szórakoztatják majd az Alexandra Palace közönségét és természetesen a Sport1 nézőt.
Nem túlzás azt állítani, hogy a világ talán legjobb hangulatú sporteseménye a minden évben decemberben és január első napjaiban zajló dartsvilágbajnokság. Az időpont elsőrangú, a versenyzők teljesítménye lélegzetállító, az izgalom mindig a tetőfokára hág, a közönség megőrül a helyszínen és a tévék előtt egyaránt. Idén december 15-én indul a buli az Alexandra Palaceban, és egészen január 3-ig tart majd. Az előző vb-döntővel nézettségi rekordot döntő Sport1 természetesen élőben közvetíti a húsznapos világbajnokság minden pillanatát.
Ez a 32. PDC világbajnokság, ebből a 18., ami az Alexandra Palace-ban kerül megrendezésre. A versenyzők között 2,5 millió fontot osztanak ki, amelyből a győztes 500.000-et kap majd meg. Emellett a kilencnyilas 180.000 fontot ér a főtámogató jóvoltából, ezt az összeget háromfelé osztják: 60.000 jut annak, aki dobja, 60.000 egy, a prosztatatarák ellen küzdő szervezeté lesz, és egy a helyszínen tartózkodó szerencsés szurkolót is kisorsolnak, aki szintén kap 60.000 fontot. A szervezet emellett minden egyes 180 után is 1000 fonthoz jut. Az előző évben 914 db 180-as volt a tornán, ezt végül 1000000 fontra kerekítette a Paddy Power. Így minden egyes dobásnak komoly tétja van.
Ami a versenyzőket illeti: a világranglistát a vb címvédője, Luke Humphries vezeti, a második a két évvel ezelőtti vb győztese, Michael Smith, a harmadik a háromszoros világbajnok, Michael van Gerwen, a negyedik az előző vb felfedezettje, a még mindig csak 17 éves Luke Littler, az ötödik a 2018-as világbajnok, Rob Cross, a hatodik Dave Chisnall, a hetedik Jonny Clayton, a nyolcadik Stephen Bunting, a kilencedik Damon Heta, a tízedik Gerwyn Price. Meglepő lenne, ha nem ebből a mezőnyből kerülne ki a vb-győztes, de ugye a vb-n bármi megtörténhet. Tavaly jött Littler, talán idén valaki más fog…
A Sport TV a jól ismert közkedvelt csapatával készül a tornára. Bartha Zoltán, Fülöp László, Gyulai Miklós, Vereczkey Lajos és Ziegenhám Medárd már készen el, hogy minél több száznyolcvanast és kilencnyilast kürtöljenek világgá, és adott esetben ismét bekerüljenek a PDC élménybeszámolóiba, hogy a világ minden táján meghallgathassák magyarul is egy-egy történelmi pillanat közvetítését. Minden élő közvetítés a Sport1-en kerül majd képernyőre. Eddig még nem látott különlegességgel is készül a Sport TV, a vb első napjaira ugyanis kiutazik Londonba Bartha Zoltán, Vereczkey Lajos és Gallai László. A helyszínen készülő tartalmak (élménybeszámolók, interjúk, behind the secenes pillanatok) mind-mind elérhetőek lesznek a Sport TV social media felületein, de láthatunk majd ezekből részleteket a vb-t felvezető exkluzív Dupla dupla epizódban is.
„Az előző vb-n Luke Littler feltűnése extra fűszert adott az egész tornának. Az Egyesült Királyságban ő lett a Google-nél az év sportolója, mert rá kerestek a legtöbben 2024-ben…Hihetetlen. Mondhatjuk, hogy új szintre emelte a már egyébként is elképesztően népszerű sportágat. Olyanok is követik a dartseseményeket, akik eddig nem ültek le elé, így már mindenki tudja, hogy a december és az újév első pár napja az ünnepek mellett a dartsvilágbajnokságról szól. Nem csak a Sport1-en, hanem az egész világon. Az élő közvetítés mellett a kiküldött stábunk anyagait nagyon jó szívvel ajánlom. Bevallom, én is kíváncsi vagyok, mi történik az Alexandra Palace-ban ilyenkor” – fogalmazott Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője a világbajnoksággal kapcsolatban.
A kommentátorok, szakértők és a főszerkesztő is tippelt a vb előtt. Ez alapján Luke Littler toronymagasan a torna esélye. Csak Bartha Zoltán gondolja azt, hogy címvédés lesz, és Luke Humphries nyeri meg a Sid Waddell trófeát. Fülöp László, Gyulai Miklós, Vereczkey Lajos, Ziegenhám Medárd és Máté Pál szerint is Littler lesz a bajnok.
PDC dartsvilágbajnokság: decembert 15-től január 3-ig kizárólag a Sport1 műsorán.
Fotó: Getty Images