Elnöki gondolatok a múlt évről és 2025-ről – 1. rész

Rendkívül aktív évet tudhatnak maguk mögött a média- és reklámipar hazai szakmai szervezetei, számos sikeres eseménnyel, képzéssel, bővülő tagsággal, edukációval, de fontos volt az is, hogy segítsék tagvállalataikat a változó gazdasági környezethez való alkalmazkodásban. A Marketing&Media magazin összeállításában hét szervezet vezetőit kérdeztük a tavalyi kihívásokról, eredményekről és az idei tervekről.

 

Blaskó Nikolett, Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, elnök

- Mi volt a legnagyobb kihívás 2024-ben a MAKSZ számára?

- Alaphelyzet a kommunikációs ügynökségek számára, hogy folyamatosan változó környezetben kell agilisan lekövetniük a fogyasztói és megbízói igényeket. Emellett a hirdetői és így a feléjük szolgáltató piacon is érezhető a bizonytalanság: a reklámköltés tovább növekedett, de a félelem a gyors változástól megmaradt, és a magyar gazdaság teljesítménye sem megnyugtató. A tagügynökségeink árképzési, reputációs, utánpótlási és egyéb nehézségei a mi nehézségeink is, hiszen az ő érdekképviseletükért létezünk. Keressük a megoldásokat, hogyan tud ezekben a MAKSZ hatékonyan segíteni, vagy egy adott problémát koordinálni az ügynökségek között.

- Tavaly első alkalommal itthon is meghirdettétek az Agency People of the Year díjat. Miért volt ez fontos, és mit vársz ettől a kezdeményezéstől?

- Rengeteg verseny fut Magyarországon, a legfontosabbakat a MAKSZ szervezi és jegyzi, de ezek általában cégeket, ügyfeleket és kampányokat díjaznak. Mi pedig nagyon régóta szerettünk volna egy olyat, ahol a munkák mögött álló emberi teljesítmény kap elismerést, ami elsőre nem látszik, ha valaki meglát egy kampányt vagy megnézi akár egy ügynökség egész éves teljesítményét. Már most, az első évben látszik, hogy mennyire hálásak érte az emberek, örülnek a lehetőségnek, hogy a kiemelkedő teljesítményüket megmutathatják, és mindezt támogatja az ügynökségük. A verseny elismerést hoz az ügynökségi munkatársaknak, és hosszú távon segíthet visszaépíteni az utóbbi évtizedben megkopott iparági reputációt.

- Többször is kommunikáltatok a hirdetési tenderek, legutóbb a licitalapú hirdetéseknél elvárt árgarancia kapcsán. Miért érezted úgy, hogy meg kell szólalni ebben a témában, és mik a tapasztalatok, mennyire rugalmasak a hirdetők?

- A médiaszekciónkban évek óta téma, hogy problémás, ha az éves tárgyalások, tenderek során a licitalapú árazással működő médiafelületek esetén is garanciát kell vállalni a kondíciókra. Ez a különösen ellentmondásos helyzet belekényszeríti az ügynökségeket olyan vállalásokba, amelyeket nem tudnak kontrollálni, és ezért azok nem is teljesíthetők megfelelő minőségben. Könnyen belátható, hogy valójában a beszerzés és a marketing is ellenérdekelt ebben, hiszen a nagyon alacsonyra beállított árak esetén a kampány hatékonysága sérül, ezért a konfliktus bele van kódolva ebbe a kérdésbe. Amellett, hogy erre több platformon is felhívtuk a figyelmet, az érdekelt felekkel – megbízók, beszerzők és auditorok – is folyamatosan egyeztetünk, hogy érdemi elmozdulás legyen az optimális működés felé.

- Mik lesznek a MAKSZ fő célkitűzései 2025-ben?

- Idén vagyunk 30 évesek, így az egész évet meg akarjuk tölteni olyan tartalommal, ami kurrens módon beszél az ügynökségek változó szerepéről, az eredményeinkről és a kihívásainkról. Minden programunk, versenyünk – például a 25. Arany Penge – és eseményünk kapcsán szeretnénk emelni a szintet, és minden korábbinál több értékteremtő programot fogunk szervezni, ezzel is méltóképpen ünnepelve a harmadik X-et. Kiemelten szeretnénk foglalkozni a megbízó és az ügynökség viszonyával, valamint tovább mélyítjük a nemzetközi kapcsolatainkat, hogy minél több magyar szakembert és fiatalt tudjunk bekötni a szakma nemzetközi áramlásába.

 

Gerendi Zsolt, Önszabályozó Reklámtestület, főtitkár; EASA, alelnök

- Mi volt a legnagyobb kihívás 2024-ben az ÖRT számára?

- Nem feltétlenül kihívás, inkább a legfontosabb feladatok, amelyeket elvégeztünk. Elsőként a 2023-ban hatályba lépett Magyar Reklámetikai Kódex szélesebb körű megismertetése volt fontos feladat. Minden olyan lehetőséget megragadtunk, ahol bemutathattuk az új kódexben már megtalálható változásokat, legyen az akár reklámszakmai konferencia vagy egy-egy iparági szervezet elnökségi ülése. A második a reklám-önszabályozás lefedettségének növelése volt, az idén több mint 15 vállalat csatlakozott tagként hozzánk, köztük a UniCredit Bank Zrt., a Velux Zrt., a Mondelez Hungária Kft., az LVC Diamond Kft. és az ATV Zrt. Külön öröm számunkra, hogy kkv-k is egyre többen csatlakoznak a tagságunkhoz, és követik az etikus reklámozás szabályait. A tagság mellett fontos a hatóságokkal és a társszakmai szervezetekkel való érdemi kapcsolattartás is. Az idei év a kapcsolatok sikeres újraépítését hozta ebben a tekintetben, hiszen mind az NNGYK-val (ex-OGYÉI), mind pedig az IM alá tartozó fogyasztóvédelemért felelős főosztállyal sikerült a kapcsolat kiépítése. Fontos volt számunkra a GVH-val kötött stratégiai megállapodás, ahogy az NMHH-val való számos közös projekt is, amit a társszabályozási szerződésünk keretében végeztünk el. Ha témákat kellene kiemelnünk, akkor a környezetvédelmet említeném, amelynek keretében idén második alkalommal szerveztük meg a Green Pledge pályázatot, illetve az influenszerreklámozást, ahol pedig több kutatást is végeztünk szakmai partnerek bevonásával.

- Tavaly májusban az EASA alelnöke lettél, Fazekas Ildikó, az ÖRT igazgatója pedig az ICAS igazgatótanácsának tagja lett. Milyen lehetőségeket nyitnak meg ezek a pozíciók, miért fontos, hogy magyar szakemberek is szerepet vállaljanak ezekben a szervezetekben?

- A pozíciót valóban én töltöm be, de az elsősorban a magyar reklámszakma önszabályozásában végzett munkáját ismeri el. Nemcsak itthon, de az európai és a nemzetközi szervezetben is aktív az ÖRT, hiszen minden érdemi kezdeményezésben szerepet vállalunk, legyen az szakanyagok véleményezése, zsűrizés vagy egy-egy témáról érdemi tapasztalatcsere a 26 ország önszabályozó szervezeteinek képviselőivel. A pozíciónak köszönhetően van lehetőségem az ÖRT és a magyar önszabályozás tevékenységét jobban megismertetni, és azokat a kialakuló trendeket, amiket látunk a világban itthon is, beépíteni a munkánkba. A feladatot társadalmi munkában végzem.

- Mesterségesintelligencia-narrációt készítettetek idén a reklámetikai kódexhez. Miért éreztétek úgy, hogy szükség van egy ilyen eszközre, és milyen volt a fogadtatása?

- Itt elsősorban a narrációra tenném a hangsúlyt, hiszen ezzel is fogyaszthatóbbá tettük ezt a nagyon fontos szakmai dokumentumot, etikai normagyűjteményt. Természetesen azzal a kiegészítéssel, hogy a kódex új formátumával szeretnénk a fogyasztók, valamint a téma iránt érdeklődő diákok figyelmét is elérni. Az eszközválasztással pedig demonstrálni szerettük volna, hogy szakmai szervezetként is haladnunk kell a korral és a munkánkat segítő eszközöket – ilyen a mesterséges intelligencia – csatasorba kell állítanunk nekünk is.

- Mik lesznek az ÖRT fő célkitűzései 2025-ben?

- A napi munkáink – az előzetes reklámvéleményezés, a tréning, a konzultáció – mellett továbbra is a reklám-önszabályozás ismertségének a növelésén lesz a fő hangsúly a munkánk során. Nyitott a tagságunk a szakmai szervezetek és a vállalkozások előtt. Keressük azokat a témákat, amelyekkel a hatóságokkal közösen segíthetjük a tagságunk munkáját, ilyen lehet a korábbi év eljárásai vagy hatósági vizsgálatai eredményének értékelése, de akár a jövő éves ellenőrzési tervekkel kapcsolatos kérdések egyeztetése. Témák tekintetében fő hangsúlyt kap az influenszerkommunikáció, amelyre vonatkozóan tréningprogramot készítünk a véleményvezérek számára, segítve ezzel az ő munkájukat. Folytatjuk a Green Pledge programot, közösen az MMSZ-szel és a MAKSZ-szal. Természetesen az MI és a reklámozás kapcsolódási pontjai és ennek etikai kérdése is aktuálisak, és idén talán még fontosabbak lesznek. Minden lehetőségünk meglesz arra, hogy ismét egy tartalmas és sikeres évünk legyen 2025-ben, ezen fogunk dolgozni a kollégáimmal.

 

Hinora Ferenc, Magyar Marketing Szövetség, elnök

- Mi volt a legnagyobb kihívás 2024-ben az MMSZ számára?

- Azt szoktam mondani, hogy az elmúlt években olyan nagyszerű eredményeket értünk el minden fronton, hogy az igazán nagy kihívás az, hogyan tudjuk újból elérni azokat, vagy akár felül is múlni. Ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy minden aktivitásunkat annak a célnak szenteljük, hogy minél jobban be tudjuk mutatni a marketing szerepeit, hogy a cégeken, szervezeteken belül ne csak végrehajtó, operatív feladata legyen a marketingnek, hanem stratégiai szerepet töltsön be. Kiemelném azt is, hogy a szakmai szervezetek régen elsősorban érdekképviseleti tevékenységet láttak el, de ma már sokkal több feladatuk van. Az érdekképviselet mellett a mindennapokban a szakmát kell, hogy építsék, szakmai közösségeket, platformokat kell létrehozniuk, és ebben az MMSZ élen jár.

- Tavaly megújult a szervezet képzési rendszere, miért volt erre szükség, milyenek az eddigi tapasztalatok?

- Az a célunk, hogy nemzetközi szintű tudással rendelkező szakemberek dolgozzanak itthon is a marketingben, ennek jegyében évek óta tartunk képzéseket – ilyen például a Digital Masters -, és a múlt évben újabb lehetőséggel bővítettük a kínálatot. A European Marketing Confederation hozta létre az SMP, vagyis Senior Marketing Professional szakmai licencrendszert, ehhez igazodva indítottuk el az SMP Marketing Masters képzést. Idén a tervek szerint egy AI Masters képzéssel is kiegészül a kínálat, ami a mesterséges intelligencia hatékony és produktív alkalmazásában segíti majd a szervezeteket. A Masters képzési programjainkon mindig teltház van, ez is mutatja, hogy mekkora igény van a minőségi edukációra.

- Tavaly szeptemberben ismét rekordot döntött a Marketing Summit, hogyan látod, kell-e még bővíteni a rendezvényt?

- A Marketing Summit egyértelműen a szakma és az üzleti élet csúcstalálkozója. Egy exkluzív rendezvény esetében nagyon fontosak a programok mellett a körülmények is, mint például hol van a helyszín, hiszen csak méltó helyen lehet egy csúcstalálkozót megrendezni. A MÜPA, ahol tavaly volt a rendezvény igazán méltó színtér, így idén is ott lesz a Marketing Summit. Programban pedig tartalmi fejlődés mindig is lesz, hiszen mindig rengeteg aktualitás, újdonság van, amit be kell mutatnunk. Célunk, hogy nemzetközi, globális tudást tudjunk hazahozni.

- Mik lesznek az MMSZ fő célkitűzései 2025-ben?

- A prioritásaink nem változnak, vagyis továbbra is az a fő cél, hogy elérjük, hogy a marketing minél több szervezetnél stratégiai-, menedzsmenti szerepet töltsön be, emellett fontos a szakmai identitásunk erősítése is. Természetesen vannak operatív célkitűzéseink is, szeretnénk tovább növelni a tagságunkat, valamint újabb rekordokat elérni a szakmai programjainkkal, rendezvényeinkkel. Márciusban első alkalommal rendezzük meg a Digital Marketing Forum rendezvényt, továbbá jövőre érkezik a Marketing Trendbook 2025/26-os kiadása is. Több szakmai-iparági felméréssel is készülünk, valamint elkötelezettek vagyunk a szakmai utánpótlás programunk mellett is. Sok-sok értékteremtő projekttel készülünk, érdemes lesz követni a Magyar Marketing Szövetség felületeit.

 

Huszics György, Direkt és Interaktív Marketing Szövetség, elnök

- Mi volt a legnagyobb kihívás 2024-ben a DIMSZ számára?

- A múlt év rengeteg izgalmas projektet hozott. Kutatások, rendezvények, kiadványok és szakmai beszélgetések széles palettáját valósítottuk meg. Az NMHH-val közösen felmértük, hogy a digitalizációban rejlő kockázatok hogyan jelennek meg a gyerekekhez hasonlóan, vagy talán náluk még jobban kitett 55+ korosztály számára, a Magyar Posta segítségével frissítettük a hiánypótló hűségkutatásunk 2022-es eredményeit. De nem hagyható ki a keresőmarketinghez készült átfogó kiadvány sem. A kihívást leginkább az jelentette, hogy hogyan tudjuk ezt a rengeteg hasznos információt minél szélesebb körben megosztani a szakma szereplőivel és az érdeklődőkkel. Ezzel még biztos van dolgunk, mert rendkívül értékes és sokrétű, máshol nem elérhető tudáshoz juthatnak a szakemberek.

- Tavaly júniusban volt tisztújítás a szervezetnél, és ismét bizalmat szavaztak az elnökségnek. Véleményed szerint minek köszönhető ez?

- Nagyon hálás vagyok a tagok bizalmáért és megerősítéséért! A DIMSZ vezetésében következetesen azon dolgozunk, hogy a hagyományosan megvalósított projektek, mint például az adatvezérelt piac felmérése, a hangszépségverseny szervezése, a szabályozási környezet értelmezése és ismertetése, valamint a szakmai események, podcastek mellett megtaláljuk és dinamikusan reagáljunk a tagság, illetve partnereink igényeire. A szövetség vezetése által a középpontba helyezett három kulcsterületet – kutatások, érdekképviselet, tudásmegosztás – következetesen töltjük meg projektekkel és programokkal.

- Tavaly szeptemberben is megrendeztétek az Adatvezérelt Napot, mik voltak az esemény legfontosabb tanulságai?

- Az Adatvezérelt Nap három fő témája a hűség- és kedvezményprogramok, a mesterséges intelligencia, valamint a fenntarthatóság volt. A legfontosabb tanulság talán az, hogy mindhárom területen óriási igény van a közvetlen, első kézből származó tapasztalatcserére. A jó előadók és az izgalmas témák képesek megmozgatni a közönséget, és olyan őszinte, mélyen szakmai monológoknak lehettünk szem- és fültanúi, amelyek a szünetekben és a rendezvényt követően párbeszédek formájában éltek tovább.

- Mik lesznek a DIMSZ fő célkitűzései 2025-ben?

- Idén ünnepeljük szövetségünk fennállásának 30. évfordulóját, ennek alkalmából rövid visszatekintéssel, és izgalmas, jövőt kutató programokkal készülünk. Kiemelt figyelmet fordítunk a contact center területére, miközben folytatjuk munkánkat a szervezet számára stratégiai fontosságú adatvezérelt területeken mind hazai, mind nemzetközi szinten. Továbbra is invesztálunk az iparági párbeszéd fenntartásába, folytatjuk az utánpótlás bevonását és gyakorlati képzését. Célunk, hogy a szakma minél szélesebb körét elérjük, és aktívan bevonjuk projektjeinkbe.

 

Kalocsai Zoltán