- Hirdetés -

Az eMAG lett az első a webáruházak között

|

- Hirdetés -

Az eMAG vezeti a legnagyobb forgalmú webáruházak rangsorát, a webshop az eddigi listavezetőt, az Extreme Digitalt előzi meg. A GKI Digital által összeállít lista alapján a harmadik legnagyobb online forgalmú webáruház a Media Markt lett. A piac koncentrációját jól mutatja, hogy az első tíz a teljes forgalom 35 százalékát adta.

Az eMAG a toplista első helyét négy év után vette át az eddigi listavezető Extreme Digital-tól. A két legnagyobb online áruház a tavalyi eredményük alapján helyet cserélt egymással, ugyanakkor nyitott a kérdés, hogy a néhány hónapja bejelentett fúziójuk miként alakítja majd át a piaci erőviszonyokat. Ennek megválaszolására alighanem 2020-ig még várnunk kell. Mindkét áruház webplázának tekinthető, vertikálisan és horizontálisan is széles termékpalettával, azonban az eMAG kizárólag online értékesít – az első tíz kereskedő közül egyedüliként.

„Büszkék vagyunk rá, hogy a piacra lépésünket követő hatodik évben már több, mint 1500 kategóriában 1,3 millió termékkel várja az oldal a magyar látogatókat. Tavaly közel másfél millióan vásároltak nálunk, amit részben a nagy sikerű Árak Forradalma, Készletkisöprés és Black Friday kampányainknak, részben kiemelkedő szolgáltatási színvonalunknak köszönhetünk. A személyre szabott ajánlatok, a háztól-házig garancia, a 30 napos visszaküldési lehetőség, a rendelés nyomon követése és a 7/7-es ügyfélszolgálat mind-mind hozzájárulnak egy jobb vásárlási élmény kialakításához. Úgy gondolom, hogy a magyar e-kereskedelmi piac első számú szereplőjévé válni csak az tud, aki a legnagyobb ígéreteket teszi és meg is tartja kivétel nélkül. Ez is része annak, amit a „Többet találsz, mint gondolnád” jelent számunkra” – értékelte az eredményt Catalin Dit, az eMAG-ot üzemeltető Dante International Kft. ügyvezető igazgatója.

A GKI Digital e-toplistáján szereplő első 10 webáruház a tavalyi év során együttesen mintegy nettó 150 milliárd forint forgalmat realizált online értékesítésből. Ehhez a bevételhez összesen több mint 5 millió sikeres tranzakció (rendelés) társult.

A GKI Digital által nyilvántartott több, mint 5000 webáruház közül az első 10 piaci súlya 35% volt 2018-ban, ami 2 százalékpontos csökkenést mutat az egy évvel korábbi eredményekhez képest. A legnagyobb webáruházak esetében a növekedési dinamika alacsonyabb a piaci átlagnál, az első 10 összesített forgalma csupán 11%-kal nőtt egy év alatt, miközben a hazai online kiskereskedelem 17%-ot bővült.

A legnagyobb webáruházak körében komoly változások történtek, történnek. Miközben a lista szereplőinek egy része 2018-ban kiemelkedő bővülést tudott elérni, addig több kereskedő stagnálást, vagy akár forgalmi visszaesést volt kénytelen megélni. Ezzel párhuzamosan a TOP10 mögötti webáruházak erős középmezőnyt alakítottak ki. A változások mögött érdekes és fontos trend, hogy a meghatározó, hagyományos bolti háttérrel rendelkező kereskedők egyre nagyobb piaci súlyt szereznek az online értékesítések terén is.

Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a 10 legnagyobb forgalmú webáruház közé nem könnyű bejutni. Ez a tavalyi listához hasonlóan idén is csak egy szereplőnek sikerült: 2018-as online értékesítési eredményei alapján a lista 7. helyére került a Magyar Telekom online shopja. Az összesített 7. pozíció mellett egyben a Telekom a legnagyobb forgalmú online mobiltelefon és tablet értékesítő is a mezőnyben.

 

A TOP10

1. eMAG

2. Extreme Digital

3. Media Markt

4. Alza.hu

5. 220 VOLT

6. iPon

7. Telekom

8. TESCO

9. Aqua

10. Libri-Bookline

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ördög Nórát látták a legtöbben

A celebes toplista szereplőit fele-fele arányban adják az RTL és a TV2 sztárjai, de az élbolyt az utóbbiak uralják. Az első helyet is egy TV2-s híresség, Ördög Nóra foglalja el, ami azt jelenti, hogy...

Idén is az ügynökségi toplisták élmezőnyében a Lounge Group

A cégcsoport divíziói a BTL/Event toplista 1., a PR toplista 2., a Médiaügynökségi toplista 3. és a Reklámügynökségi toplista 10. helyét ünnepelhették a 2023-as év eredményeit összesítő M- és Apex-listák díjátadóján.Több dobogós helyezést is...

Rekorderedmények az Accornál

Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja bejelentette 2023-as évre vonatkozó pénzügyi eredményeit. Az EBITDA meghaladta az 1 milliárd eurót, és az eredmény felülmúlja a 2023-ra vonatkozó előrejelzést. A vállalat folytatta vonzó részvényesi hozampolitikáját,...

Kiderült mikor indul a TV2 új valóságshow-ja

Ördög Nóra műsorvezetésével március 17-én Magyarországra érkezik a Next Top Model Hungary. Az Egyesült Államokban 24, Németországban 17, és a világ több mint húsz országában további 70 évadot megélt tehetségkutató valóságshow hazai verziójában a...

Édes meglepetés az HBO Maxon

Az év családi musicale március 8-án érkezik az HBO Maxra szinkronos és feliratos változatban is.Paul King (Paddington) 2023 végén elhozta az év legédesebb filmjét. A sztárokkal teli musical óriási siker lett itthon és nemzetközi...

Újabb szupermarketet nyit a Spar

Letették ma az új Spar szupermarket alapkövét Szentendrén, a HÉV-végállomásnál. A modern, több mint 4000 négyzetméteres áruházra és mélygarázsra, valamint a környezetének megszépítésére zöldmezős beruházás keretében mintegy 3,6 milliárd forintot fordít a vállalat. A...

Hosszabbított az AutoWallis és az Opel

Újabb öt évre meghosszabbította a meghatározó német autógyár az AutoWallis Csoport Opel nagykereskedelemi szerződését a közép-kelet-európai régió négy országában. Az AutoWallis 2020 óta képviseli az Opelt Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában, így a mostani...

Rekorderedményekkel zárta a múlt évet a DODO

Tavaly magyarországi és európai viszonylatban egyaránt az élelmiszer-kiszállítás iránti igény nőtt a legdinamikusabban, derül ki a nemzetközi okoslogisztikai szolgáltató adataiból. Európa egyik legsikeresebb élelmiszer-kiszállítójaként a DODO az e-kereskedelemben általánosan tapasztalható visszaesés ellenére is rekorderedményekkel...

AI innovációs kézikönyv készült vállalati döntéshozóknak

A Bobcats Coding AI innovációs útmutatót készített vállalati döntéshozóknak, amely áttekintést nyújt a mesterséges intelligencia gyors felíveléséről a befektetési piacon, egyúttal kézzelfogható tanácsokkal is szolgál az AI iránt érdeklődő vállalkozások stratégiai tervezéséhez és kockázatértékeléséhez.2023...

Áremelkedés jöhet a klímapiacon

Tucatnyi hajó megtámadása elég volt a konténerhajózás költéségének megháromszorozására, ami jelentősen megnöveli a klímaberendezések szállítási költségét.Tavaly novemberben 700 dollár körüli áron lehetett egy tengeri egységkonténernyi árut Sanghajból Rotterdamba szállítani. Idén januárban már 3 ezer...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A NOVA Group vezérigazgatója lett Dirk Gerkens

Február 21-i hatállyal Dirk Gerkenst nevezték ki a United Media részét képező NOVA Broadcasting Group vezérigazgatójának. Az RTL Klub és a TV2 korábbi vezérigazgatója Stefana Zdravkovát váltja a pozícióban. (fotó: United Media) Dirk Gerkens, a...

Ördög Nórát látták a legtöbben

A celebes toplista szereplőit fele-fele arányban adják az RTL és a TV2 sztárjai, de az élbolyt az utóbbiak uralják. Az első helyet is egy TV2-s híresség, Ördög Nóra foglalja el, ami azt jelenti, hogy...

Idén is az ügynökségi toplisták élmezőnyében a Lounge Group

A cégcsoport divíziói a BTL/Event toplista 1., a PR toplista 2., a Médiaügynökségi toplista 3. és a Reklámügynökségi toplista 10. helyét ünnepelhették a 2023-as év eredményeit összesítő M- és Apex-listák díjátadóján.Több dobogós helyezést is...

Rekorderedmények az Accornál

Az Accor, a világ vezető szállodaipari csoportja bejelentette 2023-as évre vonatkozó pénzügyi eredményeit. Az EBITDA meghaladta az 1 milliárd eurót, és az eredmény felülmúlja a 2023-ra vonatkozó előrejelzést. A vállalat folytatta vonzó részvényesi hozampolitikáját,...

Kiderült mikor indul a TV2 új valóságshow-ja

Ördög Nóra műsorvezetésével március 17-én Magyarországra érkezik a Next Top Model Hungary. Az Egyesült Államokban 24, Németországban 17, és a világ több mint húsz országában további 70 évadot megélt tehetségkutató valóságshow hazai verziójában a...
- Hirdetés -

Podcast

2023 a nemzetközi trendektől eltérő év volt itthon

Kezdjük jóslással az évet! Milyen trendek várhatóak 2024-ben a médiapiacon, a reklámköltések vonalán és merre tart a rendezvénypiac? A február 14-ei Business Lounge műsorvezetői és meghívottjai - Bacsa Gábor, a Dentsu Magyarország ügyfélkapcsolati vezetője...

A rádió a fantáziát indítja be

A rádió értelméről, jelenéről és jövőjéről folyt a diskurzus a Business Lounge december 19-ei adásának első felében, méghozzá a MiértRádió iparági összefogás vezetője, Nagy Marcell segítségével. Majd pedig Guzsaly Péter, a Skool partnerkapcsolati vezetője...

Az emberek érzik, milyen értékkel bír az élelmiszer

A pazarlás és az adományozás témaköre karácsonykor kéz a kézben jár az élelmiszervállalatoknál, erről mesélt a Business Lounge december 6-ai adásában Kazatsay Eszter, a Penny Magyarország kommunikációs vezetője és Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank...

Don't Miss

Továbbvisszük, amit megálmodtunk

A függetlenné válással együtt szervezetileg is komoly változások történnek a FleishmanHillard Cafénál, többek között új üzletágakat indítanak – mondta el Balaton Anita. A FleishmanHillard régi-új ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy...

Sokba kerülhet a márkaépítés a mesterséges intelligenciával

Ma már szinte a mindennapok része a mesterséges intelligencia (MI), amelyet egyre szélesebb körben alkalmaznak. Ezzel párhuzamosan azonban mind hangosabban kongatják a vészharangokat is, miszerint nem árt vigyázni az új technológiával. Utánajártunk, milyen hátulütői...

Állandó trendkövetési kényszer

A technológiai fejlődéssel és a folyton változó fogyasztói környezettel állandó a trendkövetési kényszer – többek között ez derült ki a hazai és külföldi reklámokhoz és filmekhez gyártási, tervezési és fejlesztési szolgáltatásokat nyújtó 235 Productions...

Nem unatkoztunk egy percet sem

2023 egy igazán kreatív év volt a KNK számára, ami látványos projektekben és jó néhány szakmai díjban, elismerésben is megmutatkozott – mondta el Knapcsek Katalin. A KNK PR&Media ügyvezető igazgatója a Marketing&Media magazinnak adott...

Az idei évünket a dinamizmus fogja meghatározni

A nagy márkáink fejlesztése mellett olyan tartalmi szolgáltatásokat biztosítani partnereinknek és az olvasóknak, amelyek maradandó élményhez juttatják őket - mondta el az idei terveik kapcsán Vági Róbert. A Central Médiacsoport vezérigazgató-helyettese a Marketing&Media magazinnak...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonlábnyom-számlálóval zöldít a Hello Agency

A Hello Agency a jövőben az árak mellett a rendezvények karbonlábnyomát is feltünteti az ajánlataiban, hogy több, fenntarthatóság szempontját is figyelembe vevő alternatívát is tudjon nyújtani ügyfelei számára. A 25 éves rendezvényszervezői múltra visszatekintő...

Új fejlesztés segíthet a karbonlábnyomunk megismerésében

Az innovatív norvég startup, a Carbon Centrum új befektetője, az EIT InnoEnergy égisze alatt folytathatja a CarbonID fejlesztését. A platformot arra hozták létre, hogy az autonóm módon kövesse a vállalati dolgozók CO2 kibocsátását (Scope...

Újabb kihívásokat hoz a hazai cégeknek az Unió rendelete

Alig egy éve maradt a vállalatoknak arra, hogy felkészüljenek az Európai Unió erdőirtás megfékezését célzó rendeletének (EUDR) végrehajtására. A szabályozás új kötelezettségeket ró valamennyi cégre, amelyek egy jól meghatározott termékkörrel, illetve az ezekből az...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....