Erre készül a Microsoft

Futurisztikus szakmai tartalmakkal, neves előadókkal és a 22. századot idéző vívmányokkal várja az érdeklődőket az oktatás high-tech show-ja, a londoni Bett. Az idei eseményre a Microsoft hazai szakembereit a vállalat innovatív pedagógus csapatának két meghatározó tagja, Nádori Gergely és Prievara Tibor is elkíséri.

A Microsoft és a McKinsey most publikált, közös globális kutatása alapján a modern technológiai eszközök és megoldások a tanárok idejének akár 20-30%-át is megtakaríthatják, amelyet diákjaik javára fordíthatnak. Ennek az oktatási technológiának a high-tech show-ja a British Educational Training and Technology (Bett) szakkiállítás, ahová az idén mintegy 103 edtech startupot, 850 iparági szereplőt és 34 700 résztvevőt várnak a világ 131 országából.

A Microsoft és a McKinsey közös, 2000, 12-18 éves tanulót, valamint 2000 pedagógust megkérdező kutatásából az is kiderül, hogy a negyedik ipari forradalom nyertesei azok a diákok lesznek, akik magas fokú problémamegoldó képességgel, kreativitással, kritikus gondolkodásmóddal és kognitív készségekkel rendelkeznek. Ez annyiban nem meglepő, hogy a technológiai fejlődéssel fokozatosan egyre magasabb szintűvé váló automatizációval minden eddiginél fontosabbá válnak a szociális és érzelmi intelligencián alapuló készségek – a kutatás alapján pár éven belül akár 30-40%-kal több munkakörben már ezek lehetnek meghatározók. A megkérdezett fiatalok ugyanakkor úgy érzik, az oktatási rendszer egyelőre nem követi ezt a változó trendet. Alig több mint 40%-uk nyilatkozta, hogy megfelelő felkészítést kap a munka világába való belépéshez, a többség pedig különösen nagy hiányt érez a fenti készségek és képességek fejlesztésében.

„A digitális átalakulás előnyeinek kiaknázásához elengedhetetlen annak felismerése, hogy ma a diákok máshogy sajátítanak el dolgokat, mint akár csak öt évvel ezelőtt. A tanárt egyelőre nem lehet gépre cserélni, a fejlett technológia azonban hatékony segítség az olyan készségek fejlesztéséhez, mint a kreativitás vagy az együttműködési képesség” – véli Merényi Ádám, a Microsoft oktatási üzletágának magyarországi vezetője.

A világcég természetesen nem maradhat ki a Bett kiállítói közül: Barbara Holzapfel, a Microsoft oktatási területének ügyvezető igazgatója és Anthony Salcito, a Microsoft oktatásért felelős vezérigazgató-helyettese szakmai előadásokkal várják a látogatókat, a vállalat pedig számos bejelentéssel készül az eseményre. A OneNote új funkciójának köszönhetően az oktatók számára minden eddiginél könnyebbé válik az iskolai feladatok kiosztása és értékelése, a PowerPointban pedig ezentúl felvételeket készíthetnek a tanóráról, amelyet azonnal meg is oszthatnak diákjaikkal a Microsoft Teams-be integrált Stream csatornájukon. A Minecraft: Education Edition legújabb frissítése a kémia oktatást forradalmasítja, miközben az olyan együttműködő partnereknek köszönhetően, mint a NASA, a LEGO és a BBC Earth, szinte minden tanóra játékká varázsolható.

A Microsoft nem csupán globálisan, hanem hazai szinten is számos aktivitással támogatja az oktatás digitalizációját. A Microsoft Magyarország komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy minden magyar számára elérhetővé tegye azokat az ismereteket, amelyekkel képes boldogulni a digitális világban: a mintegy 100 milliárd forint értékű szoftverfelajánlásnak köszönhetően a magyar iskolák diákjai és tanárai 2012 óta ingyen juthatnak a legkorszerűbb, tanulási és tanítási tevékenységüket támogató technológiához. A „Windows10 frissítés” projekt során a vállalat iskolák ezreiben összesen 100 ezer számítógép operációs rendszerét frissítette, amivel azok használata biztonságosabbá és hatékonyabbá vált.

Az idei tanévben elindított Minecraft: Education Edition-re épülő Minecraftország mozgalom pedig az idén arra ad lehetőséget az egyéniben induló tanulóknak, valamint iskolai szakköröknek, tanulóköröknek, osztályoknak, hogy a Minecraft nyílt játékterű videójátékban és annak oktatási verziójában építsék meg Magyarország kulturális színtereit, érdekességeit és látnivalóit.

Ennél is fontosabb szerep hárul a magyarországi oktatási intézmények digitális forradalmában az Innovatív Iskola és Innovatív Pedagógus Programoknak, amelyekre a cég közel 60 millió forintot fordított az elmúlt két évben. Míg a jelenleg 18 suliba zajló iskolai kezdeményezés a legmodernebb eszközökkel juttatja naprakész digitális tudáshoz az intézményeket, a pedagógusprogram résztvevői többek között megismerkedhetnek azzal, hogyan integrálhatják az oktatási intézmények a technológiai vívmányokat, illetve elsajátíthatnak egy tanári önértékelési rendszert, amely lehetővé teszi, hogy mindenki megmérhesse és fejlessze tanítási gyakorlatát. Utóbbi kezdeményezés úttörői a tanárblog szerzői, Nádori Gergely és Prievara Tibor, akik szintén ellátogatnak a kiállításra.