- Hirdetés -

Felmérték a kihívásokat a marketingvezetők

|

- Hirdetés -

A márkaimázs egyedi erősítésén, vagy inkább az értékesítés aktív támogatásán legyen a hangsúly, milyen a marketingszakma utánpótlása, milyen lehetőségek és veszélyek rejlenek a digitalizációban az értékesítési csatornák esetében, hogyan hasznosítható jól az adatvagyon – többek között ezek a kérdések foglalkoztatják a hazai FMCG szektor legnagyobb szereplőinek marketingvezetőit.

Több mint egytucatnyi magyar, illetve nemzetközi hátterű FMCG vállalat marketingvezetői, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) és a szervezet több tagozatának (Marketing Döntéshozók Klubja, Agrár- és Élelmiszermarketing Tagozat, Horeca&Event Tagozat) képviselői vettek részt azon a szakmai fórumon, amelyen a marketing szakma jelenlegi és jövőbeni kihívásai kerültek terítékre.

Az őszi Marketing Summit Hungary-hoz kapcsolódó, a Magyar Marketing Szövetség és a Positive Adamsky ügynökségi csoport által szervezett kihívásfeltáró eseményen az alábbi öt témakör mentén osztották meg egymással és az esemény szervezőivel tapasztalataikat a szakemberek:

1: A marketing, mint szakma jövője

2: Marketing szakemberek szerepe a szakmában

3: A digitalizáció, a fogyasztó és a sales-csatornák

4: Átfogó digitális hatékonyságmérés

5: A CSR, a marketing és a fogyasztói döntés kapcsolata

A marketing szakma jövője kapcsán adja magát a kérdés, hogy mennyire van lehetőségük a hazai marketingeseknek megmutatni a kreativitásukat, tehetségüket. A globális brandek esetében többek között a költségek racionalizálása, illetve a fajlagos költségek megtérülése is befolyásolja, hogy egy távoli központból menedzselik-e a kampányokat, vagy önálló, hazai megoldásokat vetnek-e be. A magyar márkákkal kapcsolatban ugyanakkor már eltérő tapasztalatokról és módszerekről is beszámoltak a marketingszakemberek, és a teljesen hazai tartalom mellett arra is van példa, hogy a cégcsoporton belül külföldön már bizonyított megoldást alkalmazzanak a hazai brand esetében.

El a kezekkel az imázs kommunikációtól

A szakmai fórumon kialakult beszélgetés alapján markánsan foglalkoztatja a marketing döntéshozókat az, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt az imázs-építő kommunikáció, illetve az értékesítést támogató kampányok között. Hosszú távon nem szabad lemondani az imázst erősítő aktivitásokról, azonban a forgalmat élénkítő kampányok gyorsan kimutatható eredményeket hoznak, ami a jellemzően nagyon szétaprózott, sok terület között megoszló marketing büdzsék tervezésénél és a stratégiai döntéseknél fontos szempontnak számít.

A marketing vállalaton belüli helyzete, érdekérvényesítő képessége kapcsán a résztvevők közül többen is érzékeltették, hogy ebben a kérdésben fontos szerepe van a tulajdonosi háttérnek, gondolkodásmódnak is. Jellemzően máshogy kezelik a területet egy nagy, nemzetközi cégnél, mint a magyar hátterű vállalkozásoknál. A hazai KKV-k esetében éppen ezért az első lépés a tulajdonosok meggyőzése, edukálása kell, hogy legyen. Ha ez eredményes, az pozitívan hat majd a rendelkezésre álló marketing- és kutatási költségvetésre is, amely szilárd alapot teremthet a jövőbeli marketingsikereknek.

Felhígult a szakma

A szakmai fórumon elhangzottak alapján, talán az egyik legaktuálisabb kihívást jelenleg a marketingipar számára az utánpótlás biztosítása jelenti, legalábbis szervezeti szempontból. Többen is jelezték, úgy érzik, hogy felhígult a szakma. Az oktatásból kikerülő fiatalokkal kapcsolatban vegyes tapasztalatokról számoltak be a résztvevők, amely egyrészt az elméleti alapok hiányosságaira, másrészt a gyakorlatorientált képzési helyek szűkösségére, és persze részben generáció-specifikus viselkedési mintákra is utalhat. Mindeközben a vezető márkák képviselői beszámoltak arról is, hogy ma már általában nincs lehetőség arra, hogy egy-egy fiatallal hosszabb ideig foglalkozzon egy mentor a vállalatnál, hiszen a középvezetői szinten is annyi feladatuk van a szakembereknek, hogy egész egyszerűen nem fér bele mindez az idejükbe. Aki ugyanakkor erre megfelelő időt, energiát áldoz, középtávon már sokat nyerhet.

A hazai marketingvezetők a szervezeti kihívások között kiemelték azt, hogy a munkaerőpiacon megjelenő fiatalok jellemzően nagyon gyors előmenetelt várnak el, akár már egy év után úgy érzik, hogy olyan, mintha „helyben járnának”. Több szakember hangsúlyozta azt, hogy az új munkatársak kiválasztása és a cégbe történő beilleszkedése kapcsán az egyik legfontosabb tényező, hogy illeszkednek-e a vállalati kultúrába. Gyakorlatilag ez az a fokmérő, amely valójában megmutatja, ki az, aki hasznos és értékteremtő tagja lehet egy adott marketing szervezetnek.

Kifli a spejzben – kihívások az online polcokon

A digitalizáció és ennek kapcsán az adatvagyonnal való gazdálkodás szintén terítékre került az iparági marketing fórumon. E kapcsán izgalmas tapasztalatok hangzottak el arról, hogyan reagálnak a márkák az online értékesítés felfutására, illetve az iparágat már-már „felforgató” üzleti modellel rendelkező kizárólag online szereplők megjelenésére. Abban egyetértettek a marketingszakemberek, hogy az online értékesítés nagy lehetőséget kínál számukra, igaz azt többen is jelezték, hogy egyelőre komoly nyereséget nem lehet várni ettől a csatornától – hagyományos értékesítési üzleti modell esetén.

Többeknél felvetődött ugyanakkor már a kérdés, hogyan tudnak az online értékesítés támogatásában együttműködni a nagy FMCG márkák és az üzletláncok, illetve webshopok. Többen is hangsúlyozták, hogy az ügyfélmenedzsment rendszerekben, vagy a lojalitási programok révén olyan mennyiségű adat áll rendelkezésre, ami a gyártóknak is rendkívül hasznos lehet a termékfejlesztés és a marketingkommunikáció során, ugyanakkor egyelőre még keresik a kölcsönös előnyöket kínáló együttműködési modelleket, hiszen számunkra is az a fontos, hogy valódi és valós idejű adatokat kapjanak a termékeikkel kapcsolatban. Visszamérhető, pontos információra, precízen leírt fogyasztói insight-ra különösen a környezetkímélő csomagolóanyagokban és kiszerelésben elérhető, egészség- és környezettudatos termékek esetén lenne nagy szüksége a szakembereknek, hogy a valódi ügyféligényeket mélyen megértve tudják alakítani, optimalizálni marketing tevékenységüket.

A február végi Marketing Summit Program Hub az első állomása volt annak a rendezvénysorozatnak, aminek célja a Marketing Summit programalkotási folyamatának támogatása. A tervek szerint a következő hónapokban még több, hasonló fórumot szerveznek annak érdekében, hogy a marketing területen aktív iparágak számára legfontosabb témák kerüljenek a Summit programjának fókuszába. Idén szeptember 17-18-án rendezi meg a Magyar Marketing Szövetség a Positive Adamsky ügynökségi csoport társszervezésében a hazai marketing szakma legnagyobb rendezvényét, amely kettő napja alatt tavaly összesen 1100 érdeklődőt vonzott.

A Marketing Summit Program Hub első szakaszán megjelent marketingvezetők:

Balogh Barbara – Heineken

Budaházy Péter – Helia-D

Falus Viktória – Nestlé

Gila Éva – Gyulahús

Kadlok Nelli – Rossmann

Kanyó Roland – Drogerie-Markt

Kelényi Kolos – Szamos Marcipán

Kun Melinda – Rauch

Mezősi Rita – Vylyan Pincészet

Sonkoly Tamás – Unilever

Szilva Monika – Nestlé

Van der Wildt Nikolett – Szentkirályi

Varga Anita – Rossmann

Bódi Krisztina – Menteshelyek (Horeca&Event Tagozat)

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Hatalmas sörös fesztivál lesz a Balatonnál

Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a nyár a Balatonon, hanem megmutathassák magukat a hasonló minőséget képviselő kisüzemi sörfőzdék is, július 7-9. között megrendezik az 1. Balaton Beer Weekend-et, Zamárdiban. Az...

A Google Ads ereje: Hirdetések célzása és hatékonyságának maximalizálása (x)

A Google Ads kampány lényege, hogy segítségével megfelelő számú érdeklődőt tudjunk a weboldalunkra irányítani, ahol hatékonyan meg is tudjuk őket szólítani. A kampány akkor lesz nyereséges, ha az érdeklődők végrehajtják a kitűzött céljainkat, például...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

Kiderült, hogy ki lesz az RTL új marketing és kommunikációs igazgatója

Július közepétől Baráth Péter tölti be az RTL Magyarország marketing és kommunikációs igazgatói pozícióját. Az új vezető feladata lesz az RTL hosszú távú márkastratégiájának kialakítása és menedzsmentje, a műsorkampányok tervezése és kivitelezésnek irányítása, valamint...

Újdonságokkal jön az Effie

Megújult logóval és új elemekkel indul a világszerte a marketingkommunikáció legfőbb célját, a hatékonyságot díjazó Effie verseny hazai megmérettetése. Az újdonságok között van, hogy az elmúlt két évben futott kampányokkal lehet nevezni és módosított...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Így juthatunk olcsóbb hitelhez

A zöld hitel konstrukciók 2021-es bevezetésük után nagy sikert arattak a piacon azok körében, akik a fenntarthatóság és az alacsony rezsi miatt az energiatakarékosságot tartották az egyik fő prioritásnak új otthonuk kiválasztásakor. A Növekedési...

Felforgatta a könyvpiacot a TikTok

Öt éve működik Magyarországon a TikTok, amely nemcsak a tartalomfogyasztási szokásokat változtatta meg, hanem nagy hatással van a könyveladásokra és ezáltal a kulturális kommunikációra is. A rövid videós könyvajánlók képesek egy-egy régebbi vagy új...

Kiderült, melyik autót kedvelik legjobban a magyarok

Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai nehézségek után visszatért a SKODA. Kiemelkedő első öt hónapot tudhat maga mögött a márka, ugyanis egy SKODA modell, az...

Durván bezuhant a hazai kiskereskedelem

Nem indult jól a második negyedév sem a kiskereskedelemben. A KSH által közzétett adatok szerint a forgalom volumene áprilisban éves szinten 12,6 százalékkal esett vissza. A tényadat kedvezőtlenebb lett az általunk várt -10,4 százaléknál.Továbbra...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A bankszektor is kizöldülhet

A piac minden szereplője, így egy pénzintézet is tehet a fenntarthatóságért, jól mutatja ezt a most létrejövő MBH Bank példája. Szege György ESG- és fenntarthatósági vezetőt kérdeztük az MBH Bank céljairól, törekvéseiről és zöldhitel...

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntartható ötleteket díjaztak

Alternatív környezettudatos ötlettel, a chipses zacskók kreatív és praktikus újrafelhasználásásával vihették haza a fődíjat a nyírségi diákok a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A harmadik alkalommal megrendezett versenyen 12-18 éves tanulók...

Évente 19 ezer tonna bútort égetünk el

Évente körülbelül 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik Magyarországon, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi – derül ki az IKEA friss tanulmányából. Igény lenne a már nem használt...

Visszavághatjuk az otthoni energiafogyasztást

Ha megbízható és takarékos háztartási gépeket, elektronikai készülékeket használunk, az jelentős szerepet játszhat ökológiai lábnyomunk csökkentésében, hiszen a hosszú élettartam és az energiatakarékos működés elengedhetetlen az otthonunk fenntartható működésének kialakításában. A ma elérhető készülékek...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....