Így változtak a hirdetői szektorok erőviszonyai az első félévben

hirdetői szektorok

A gyógyszeripar első helyét nem veszélyeztette senki. 2018 első félévéhez viszonyítva idén jelentősebben erősödtek az italos, az autós és a távközlési hirdetők.

A Kantar publikálta a hirdetői piaccal kapcsolatos, első féléves mérésének adatait a hazai piacról. Ebből látszódik, hogy a nagy hirdetők között milyen mozgások történtek 2019 első hat hónapjában.

Ahol nem történt változás az a hirdetői élboly volt. Azaz 2019 elején ugyanúgy masszív előnnyel vezet minden más hirdető előtt a gyógyászati, gyógyszeripari szektor, ahogy 2018 hasonló időszakában. Gyakorlatilag 100 százalék, hogy 2019 egészét tekintve is bőven megőrzi vezető helyét a gyógyszeripar.

Nem történt változás az idei első félévben a gyógyászati szektor követő hármas esetében. Azaz változatlanul a kereskedelmi szektor számít a második legnagyobb hirdetőnek, majd az élelmiszerszektor és a szépségápolási szektor következik.

A hirdetői toplista további helyein azonban 2018 első félévéhez viszonyítva már történt néhány helycsere. Idén erős félévet zártak az italos szektor hirdetői, ahogy a közlekedési eszközök szektor (jellemzően az autós hirdetők) és a távközlési szektor is. Egy-egy helyet ezzel előreléptek a hirdetők között. Ezzel párhuzamosan – bár a mérés szerint növelték költésüket, de – hátrébb kerültek a listán a pénzintézetek és biztosítók, valamint a kultúra, szabadidő, szórakozás szektor tagjai.

Így néz ki az idei első féléves szektoros toplista:

1. Gyógyászat, gyógyhatású készítmény

2. Kereskedelem

3. Élelmiszer

4. Szépségápolás

5. Ital

6. Pénzintézet, biztosító

7. Közlekedési eszközök

8. Távközlés

9. Kultúra, szabadidő, szórakozás

10. Szolgáltatás

Az első félévben a televízióknál a gyógyszeripar költött messze a legtöbbet. A napilapoknál a szolgáltatószektor (ide sorolják a politikai hirdetéseket). A heti és havilapok esetében a kultúra, szabadidő, szórakozás szektor bizonyult a legerősebb hirdetőnek, viszont alig maradtak el tőlük a gyógyászati hirdetők. Ugyancsak a kultúra, szabadidő, szolgáltatás szektor volt a legnagyobb rádiós hirdető. Az out of home eszközöknél és az interneten pedig a szolgáltatószektor bizonyult az első számú hirdetőnek.

Adatok forrása: Kantar Media Kft.