- Hirdetés -

Ilyen lehet a városi élet a COVID után

|

- Hirdetés -

Apró lyukszerű lakások, égig érő épületekbe zsúfolva? Vagy fenntartható zöld oázisok, ahol robotok szolgálják ki minden igényünket és nem kell sem a betegségek, sem a légszennyezés miatt aggódnunk? Vajon a jövőben élesen elkülönül a kettő vagy közelednek egymáshoz a végletek? A radikális technológiák és a koronavírus a városi létet is felforgatták – pillanatok alatt alakultak át az igényeink és szokásaink, megváltozott az, hogy hogyan és mivel mozgunk, hogy viszonyulunk a velünk szorosan együtt élő embertársainkhoz. Formálódott a városok infrastruktúrája, az intézmények és épületek használata, sokszor funkciója is. A technológia pedig sok esetben a városi járványkezelés főszereplőjévé vált.

Az ENSZ statisztikái szerint 2050-re a világ városi lakosainak száma kétmilliárd fővel nő. Számos nagyváros már jelenleg is erőforrás-problémával küzd: egyre égetőbb a kérdés, hogy miként lesznek képesek a városok követni a folyamatos bővülést, hogyan lehet az egészségügyi szolgáltatásokat, a közlekedést, a lakhatást, az oktatást biztonságosan, mindenki számára hozzáférhetővé tenni, ráadásul mindezt a leginkább fenntartható módon. További kihívást jelent, hogy a Világgazdasági Fórum elemzése szerint a koronavírus nem egyformán érintette a különböző városokat, városrészeket. Attól függően, hol élünk, más és más módon vagyunk kitéve a fertőzésveszélynek, más egészségügyi ellátásban részesülünk, másként dolgozunk, másként közlekedünk. Fontos tehát újragondolni a városok funkcióit, illetve azt, hogy ezek a szerepek miként alakíthatók az aktuális állapotokhoz úgy, hogy ne sérüljön a fenntartható működés elve sem.

Irány a digitális tér! Előnyben az önellátás?

Rab Judit, építész-urbanista szerint „a jövő városában az alapvető városi funkciók – emberek közötti áru- és információcsere, találkozási tér – közül egyre több költözik a digitális térbe. A járványhelyzet csupán felgyorsította a már folyamatban lévő változások ütemét. Ma már rutinszerűen kereskedhetünk az egész világgal egy okostelefon segítségével a fotelünkből, online felületen adhatjuk le a rendelést és követhetjük nyomon az árut. A nem is olyan távoli jövőben pedig mindennapos gyakorlat lehet az is, hogy az áruszállításban robotok és önvezető járművek vesznek részt, az utolsó kilométereken pedig akár drónokkal is találkozhatunk. A jövő városa ugyanakkor a legszükségesebb erőforrások tekintetében már önellátásra törekszik” véli az Allianz Hungária témában felkért szakértője. „Így fordulhat elő, hogy a háztetők rendszeréből napelempark alakul, a felhagyott területeken kertészkedünk, a boltjainkban pedig a környékbeli gazdák szezonális termékeit találjuk csomagolásmentesen” – teszi hozzá Rab Judit, aki úgy véli, hogy a tudás- és információcsere terei még inkább átalakultak a digitalizációnak köszönhetően. Ma már neves egyetemek képzéseit végezhetjük el utazás nélkül, vagy munkahelyi megbeszéléseket szervezhetünk a lakásunkból, sőt a hivatali ügyintézést is okosalkalmazások segítségével végezhetjük bárhonnan, bármikor.

Digitális ujjlenyomatból szolgáltatások és azonnali kommunikáció

Rab Judit szerint „a városunkkal, a szolgáltatóinkkal folytatott közvetett kommunikáció is nagyobb szerepet kap majd életünkben. Minden, amit használunk vagy igénybe veszünk, de még a mozgásunk is, digitális ujjlenyomatokat hagy maga után. Ezekből az adatokból pedig sokkal inkább személyre szabott, így hatékonyabb szolgáltatás és infrastruktúra szervezhető egy városban. Továbbá a társas életünknek is elengedhetetlen része lett az azonnali kommunikáció. A virtuális térben távoli ismerőseinkkel is napi kapcsolatban lehetünk, és a helyi közösségünket is szervezhetjük online, jobban kihasználva a szomszédos erőforrásokat, segítve egymást és közösen döntve arról, mi történjen a környezetünkben” – mondja az építész-urbanista.

Az elmúlt időszakban mindenki megtapasztalhatta a városi lét változásait: elég, ha csak az online oktatás digitális eszközeire, az online bevásárlásra, vagy a home office terjedésére gondolunk. Mindemellett kevesebbet találkoztunk feleslegesen, és ritkábban jártuk a várost, ahol elsősorban szabadidőnket próbáljuk eltölteni, legyen szó a budapesti rakpartokról vagy a hozzánk közeli, eddig felfedezetlen parkokról. Arról se feledkezzünk meg, hogy sokkal gyakrabban ültünk kerékpárra. A jövő városának fontos jellemzője lesz az, hogy a városi terek az emberek találkozásait, interakcióit szolgálják egyre fenntarthatóbb módon és minőségi helyszínekként, amellett, hogy az egyéb városi alapfunkciók a digitális térben zajlanak.

Rab Judit meglátásait az Allianz kutatásai is alátámasztják: „Sok ország most szembesül a világjárvány második hullámával, aminek eredményeként újra kell gondolni a városi funkciók ellátásának új, sokszor kreatív lehetőségeit, megoldásait. A biztosítói szakma aktív formálója lehet ezen átalakulásnak, a közös gondolkodás úttörőjévé válhat, hiszen ki más ismerné a biztosítóknál jobban a jövő kockázatait. Úgy gondoljuk, hogy nemcsak ügyfeleinket segíthetjük abban, hogy felkészüljenek a jövőre, de abban is komoly szerepünk lehet, hogy támogassuk a fenntarthatóbb folyamatok és magatartás megszilárdulását szerte a világon. Az Allianz Research a legutóbbi riportjában kilenc, a fenntarthatósággal kapcsolatos akcióterületet jelölt meg: a klímaváltozás, a megújuló energia, az alternatív közlekedés, az ingatlan állomány fenntarthatóságának fejlesztése, a fenntartható életstílus, a jövő munkahelye, a digitalizáció, a feltörekvő piacok, illetve az ökosztisztéma területét. A felsorolt témák mindegyike hatással lesz arra, hogy miként élünk a jövő városaiban, így meghatározó jelentősége van annak, hogy folyamatosan napirenden tartsuk őket, tájékoztatást nyújtsunk velük kapcsolatban, ezáltal is felhívva a figyelmet a fenntarthatóbb életvitel jelentőségére” – nyilatkozta Malicskó Gábor, az Allianz Hungária Zrt. termékportfólió-menedzsmentért felelős divízióvezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...