- Hirdetés -

Kiderült, mitől lesznek boldogok a munkavállalók

|

Változnak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és karrierszempontok alapján dől el, azaz nem azon múlik, hogy mit csinálunk a megélhetésünkért, hanem azon, hogy a munkahelyi körülményeink egyeznek-e azzal, hogyan akarunk élni. A TOPdesk Magyarország szakértője szerint a cégeknek új eszközöket kell bevetnie ahhoz, hogy megadja a munkavállalók által vágyott életmódhoz szükséges kereteket – és ezáltal ne veszítse el őket.

Úgy tűnik, az egészségünk és a munkahelyi boldogságunk már nem harmadlagos szempont: döntést befolyásoló tényezővé lépett elő azon a téren, hogy elvállalunk-e egy állást, illetve maradunk-e a munkahelyünkön vagy elhagyjuk azt – mutat rá az MIT kutatása. De a munkavállalók boldogságérzete nem csak a fluktuáció szempontjából releváns kérdés: egy oxfordi kutatás szerint ok-okozati összefüggés van a munkavállalók boldogsága és a termelékenység növekedése között is. A Gallup kutatása ráadásul arra is rávilágít, hogy a nem elkötelezett munkavállalók – globálisan a dolgozók 62 százaléka – boldogtalan munkavállalók lesznek, ami a világnak jelenleg 8,9 ezer milliárd dollárjába, a globális GDP 9 százalékába kerül.

Boldog munkavállalók

De mitől lesznek boldogok és elkötelezettek a munkavállalók? A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2023-as jelentése megállapította, hogy a nagyobb rugalmasság – a szabadon választható munkakezdési időponttól kezdve a távmunka lehetőségéig – például hatékonyabb munkavégzéshez és jobb munka-magánélet egyensúlyhoz vezet. Ezt a Cisco 28 000 teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló körében végzett globális felmérése is igazolja, amelynek során a válaszadók 82 százaléka állította, hogy boldogabbá teszi őket, hogy bárhonnan elvégezhetik munkájukat. De tényleg teljeskörű megoldást jelenthet a rugalmas munkaidő és a távoli munkavégzés, ha a kollégák elégedettségéről van szó?

Rugalmas munkavégzés, rugalmas eszközök

„Fontos a rugalmas munkaidő és munkavégzési hely, de a munkavállalók szabadság- és boldogságérzete nem csak ezen múlik” – hívja fel a figyelmet Zakrzewski Anita, a TOPdesk marketing- és értékesítési vezetője. „Ha szeretnénk megtartani a jó munkaerőt, kulcsfontosságú, hogy a munkavégzéshez olyan eszközöket és rendszereket is biztosítsunk nekik, amelyekkel probléma- és stresszmentesen, önállóan tudják megoldani mindennapi problémáikat. A kulcs a távmunka és a rugalmas munkaidő kapcsán is a döntés szabadsága: az, hogy mi magunk határozhatjuk meg, mikor és honnan dolgozunk. Ugyanezt a szabadságot megadhatjuk a kollégáknak a munkafolyamatok kezelésében is.”

Önálló problémamegoldás

A szakértő szerint hosszú távon növelheti az elköteleződést, ha a munkavállalók közös platformon, egy szolgáltatásmenedzsment-rendszerben oldhatják meg a mindennapi munka során felmerülő kérdéseket. „Ha egy ilyen rendszert használunk az a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kérdéseinkre online, néhány kattintással választ kaphatunk anélkül, hogy minden esetben valamelyik kollégához kellene fordulnunk” – teszi hozzá Zakrzewski Anita. „Egy önkiszolgáló portálon a munkaadók saját tudásbázist hozhatnak létre, amiben a kollégák megtalálhatják a válaszokat a korábban felmerült kérdésekre, ez pedig nem csak hatékonyabb munkavégzést, de nagyobb elégedettséget, szabadabb munkavégzést is eredményez.” Egy ilyen digitális rendszerben ráadásul a teljesen újkeletű problémákat is online, telefonálgatás és személyes megkeresés nélkül jelezhetik kollégáiknak a munkavállalók, ami jelentősen megkönnyíti a távoli munkavégzést is.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Central is clearly becoming international – interview with Petr Bednar

To maintain our independence, we need to focus on increasing our reach, revenue and profitability - says Petr Bednar. In an interview given to our magazine, the digital and business development director of Central...

A Central egyértelműen nemzetközi céggé válik – interjú Petr Bednarral

Az elérésünk, a bevételeink és a jövedelmezőségünk növelésére kell koncentrálnunk, hogy megőrizzük a függetlenségünket – véli Petr Bednar. A Central Médiacsoport digitális és üzletfejlesztési igazgatója a lapunknak adott interjúban beszélt a cseh és a...

Új trendek a hazai médiapiacon

Legalább három online videós szolgáltatást használ egy adott hónapban a 18-59 éves, internettel rendelkező magyarok 82 százaléka – derül ki az NMHH támogatásával a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és a Nielsen által készített...

Az európai utazóknak is fontos a fenntarthatóság

Az európaiak 2025-ben várhatóan gyakrabban fognak utazni és többet is költenek utazásra – derül ki a világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor új kutatásából. Az ágazatnak ugyanakkor sürgősen meg kell oldania a növekedésből adódó...

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jótékony akcióban a SPAR

Adománykártyák értékesítésével indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország Adni Öröm! karácsonyi akciója. 2024. december 1-17. között a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben, valamint a SPAR online shopban kapható adománykártyák árával élelmiszercsomagok...

A vevőknek kedvez az ingatlanpiac

A piac élénkülése és a fokozott vevői kereslet mellett enyhült az érvényesíthető alku mértéke az ingatlanvásárlás során, azonban még így is a vevők évének számított 2024, ugyanis a tranzakciók jelentős része, 82,2 százaléka a...

Kevés megtakarításuk van a magyaroknak

Bár a középkorúak átlagosan hét hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek, 33 százalékuk csupán egy hónapig tudná fenntartani magát, ha nem lenne bevétele - közölte a K&H a biztos jövő kutatás eredményei alapján, amely az öngondoskodás...

Múltidéző mozikkal erősít a filmcsatorna

A történelmi filmek választ adhatnak a múlt nagy kérdéseire és betekintést nyújtanak az életbe egy másik időszakban. A történelmi filmek amellett, hogy szórakoztatnak, rávilágítanak arra is, hogy a múlt eseményei miként formálták jelenünket. Különösen...

Central is clearly becoming international – interview with Petr Bednar

To maintain our independence, we need to focus on increasing our reach, revenue and profitability - says Petr Bednar. In an interview given to our magazine, the digital and business development director of Central...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...