Magyar nevet adott gyermekének a Trónok harca színésznője

A Trónok harca és Hollandia egyik legnépszerűbb színésznője, Carice van Houten most először beszélt arról magyar újságírónak, hogy fia harmadik neve Béla, és hogy miért erre a névre esett a választás.

A Trónok harca Melisandreját játszó színésznő fiának magyar a harmadik neve. „Nem tudom, jól ejtem-e, de Bélának hívják” – mondta el Carice van Houten az nlc. újságírójának adott interjújában. A nevet nem Tarr Béla inspirálta, a gyermek Magyarországon fogant 2016-ban., amikor a színésznő a Megtorlás című westernt forgatta gyermeke apjával, Guy Pearce-szel.

Az Egy család című film berlini premierje utáni interjúban arról is beszél, hogyan változtatta meg az anyaság. „Azt nem merném mondani, hogy másféle színész lettem, de az biztos, hogy másként olvasom a forgatókönyveket. Anyaként a szívem mintha a testemen kívül dobogna. Érzékenyebb lettem, a dolgok mélyebben megérintenek, mint azelőtt. De lehet, hogy ebben az életkorom is közrejátszik: már a változókor előtti időszakban vagyok” – árulta el Carice van Houten az nlc. újságírójának adott interjújában.

Új filmje, az Egy család egy válást vesz górcső alá, méghozzá a gyerekek szemszögéből. Egy válást, ahol a két szülő egymást akarja bántani, de tetteikkel a gyerekeiknek okoznak fájdalmat. A Carice van Houten által megformált karakter egyszerre védi a gyerekeit, és közben rajtuk keresztül próbálja megmenteni önmagát is. „Amikor fájdalmat élünk át, sokszor a bennünk élő gyermeki részünk reagál. Ha nem dolgoztunk ezen rengeteget – mondjuk terápiák sora folyamán –, akkor nincs igazán kontrollunk efölött. Nem tudunk mihez nyúlni, nincs mibe kapaszkodni. Emiatt bizonytalan helyzetben könnyen hozunk rossz döntéseket.”

Van Houten hozzátette, nem szeretne ítélkezni a karaktere fölött, de azt is el kell ismerni, hogy szülőként hibázott. „Ha egy szülő rosszat mond a gyerekei előtt a másik szülőről, az mindig káros. Mert ezzel a gyerek egy részét tagadja meg. Sok gyerek érzi úgy, hogy ő félig az anyja, félig pedig az apja. Ha rosszat mondasz neki az egyik szülőjéről, azzal őt magát is támadod. És az a lojalitási teher, ami ilyenkor rájuk nehezedik, már-már elviselhetetlen” – tette hozzá.

Az nlc. teljes interjúja itt olvasható.