
Fontos, hogy a dolgozók jól érezzék magukat a munkahelyükön, hiszen akkor sokkal kreatívabbak, produktívabbak lesznek, könnyebben kezelik a stresszt, az őket foglalkoztató cégek pedig eredményesebbek lehetnek. Körüljártuk, hogy az egyes vállalatok milyen munkáltatói jóllétprogramokat biztosítanak a dolgozóiknak.
Nem véletlen, hogy a munkavállalói jóllét az utóbbi években egyre fontosabb lett a cégek HR-stratégiájában, hiszen mivel sok területen volt jellemző a munkaerőhiány, így döntő kérdés lett a dolgozók megszerzése és megtartása. „A Magyar Telekomnál a kollégák számára elérhető egy komplex egészségügyi szolgáltatási csomag rendszeres egészségügyi szűrésekkel, akár a székházban is. Emellett az aktív életmódot tematikus előadásokkal, extra szabadnapokkal, rendszeres közösségi programokkal és egy a székházban működő edzőteremmel támogatjuk. A közösségi élmény szintén fontos: rendszeresen szervezünk vállalatszintű programokat, például Karriernapot, Egészségnapot vagy az éves nagy rendezvényüket, a Magentalandet, ahol a kollégák kapcsolódni tudnak egymással” – mondták el kérdésünkre a cég részéről.
A Yettel Magyarország tavaly vezette be Recharge nevű munkavállalói jólléti programját, amely minden aktívan ledolgozott ötödik év után egy teljes hónap fizetett szabadságot biztosít a kollégáknak. A cég tapasztalatai alapján a harmincnapos fizetett pihenőidő friss lendületet és kreatív energiákat ad a visszatérő munkatársaknak, és a kezdeményezés érdemben hozzájárult a vállalati kultúra építéséhez és az elköteleződés növeléséhez.
Többféle lehetőség
A Magyar Telekomnál emellett léteznek olyan alulról szerveződő munkatársi közösségek, amelyek a vállalati kultúrát formálják. „Ilyen a Nők a Telekomban, amely a nők karrierlehetőségeinek erősítéséért dolgozik, az Akadálymentesen a Telekomban közösség, amely a fogyatékossággal élő vagy megváltozott munkaképességű kollégák esélyegyenlőségét támogatja, a Családosok a Telekomban csoport, amely a családosok érdekeit képviseli vagy a Youth közösség, amely a 30 év alatti kollégákat fogja össze. Emellett a sportkedvelő kollégák számára a Magyar Telekom Dolgozók Sport Club biztosít közösségi és sportolási lehetőségeket.”
A Jysknél a béremelések és az egyösszegű cafeteria-kifizetések mellett a támogatott munkahelyi étkezés, a korlátlan kávé- és teafogyasztás, a gyümölcsnapok, a céges busszal való bejárás és az év végi ajándékutalványok tartoznak a vállalati juttatások körébe. Az egészségmegőrző csomag része a fogászati ellátást is tartalmazó prémium egészségbiztosítás, az egészségpénztári kifizetés, a sportolási hozzájárulás és a munkába járás támogatása.
Emellett a munkavállalók számára széles körű képzési lehetőségek állnak rendelkezésre, a gyakorlati jogosítványoktól és mentorprogramoktól a vezetői utánpótlást biztosító Talent Akadémiáig vagy Team Leader Tréningig. A Richter Gedeon széles körű juttatási rendszere biztonságot ad a munkatársai számára, amelynek keretében egészségügyi szolgáltatásokat, szűrővizsgálatokat, biztosításokat és nyugdíjpénztári lehetőségeket is kínálnak. „Emellett fontos számunkra, hogy kollégáink a munka mellett fel is tudjanak töltődni, ezért céges üdülőkkel, sport- és rekreációs lehetőségekkel, valamint olyan családbarát megoldásokkal támogatjuk őket, mint például a vállalati óvoda. Kiemelt szerepe van az Egyensúly programunknak is, amely a testi és lelki egészség megőrzésében segít, és abban, hogy mindenki megtalálja a saját egyensúlyát a munkában és a magánéletben. Célunk, hogy olyan környezetet biztosítsunk, ahol a kollégák valóban jól érzik magukat” – nyilatkozta lapunknak Erdei Katalin, a Richter Gedeon emberi erőforrás és műszaki igazgatója.
Az Erste 2019-ben indította el ErsteCare néven az életminőség javítására fókuszáló lojalitásprogramját, amely egyszerre támogatja a fizikális, a mentális és a pénzügyi egészséget. A program keretében első lépésben minden munkavállaló széles körű egészségbiztosítást, mellé pedig egy nap szabadságot kap. A másodikban az extra szabadság egyszeri egy, majd két héttel bővül, tíz év munkaviszony után pedig egy teljes hónap fizetett szabadságra mehetnek a munkavállalók az éves szabadságon felül.
„A vezetőknek rövid távon fáj a kieső munkaerő, hosszú távon viszont megéri, hiszen motiváltabban, kipihentebben érkeznek vissza a kollégák, hatékonyabban dolgoznak, csökken a betegszabadságon töltött napok száma” – fogalmazott Mihók Krisztina HR-igazgató. További juttatás a lakáshitel-törlesztés, az önkéntes nyugdíjpénztár, a tanulmányok finanszírozása vagy az egészségbiztosítás kiterjesztése a családtagokra.
„Cégünknél kiemelten kezeljük munkatársaink fizikai és mentális egészségét. Ezt olyan juttatásokkal támogatjuk, mint a tavaly óta bevezetett magánegészségügyi juttatási csomag, az ingyenes munkahelyi egészségügyi szűrések, valamint a minden munkavállalónk számára elérhető mentálhigiénés tanácsadás” – mondta el Polczer Bianka. A Budapest Airport Zrt. szenior kommunikációs specialistája hozzátette: „Hisszük, hogy az együttműködő munkakultúra és a megfelelő munkakörnyezet a jó teljesítmény alapja, ezért különösen fontosnak tartjuk a vállalaton belüli összetartozás és a csapatkohézió erősítését. Többféle csapatépítő és kikapcsolódást támogató programlehetőséget kínálunk a kollégáink számára: vállalati családi nap az Aeroparkban, Mikulás-buli a kollégák gyermekei számára, közös korcsolyázás télen, csapatépítő koncertlátogatás nyáron a vállalat exkluzív skyboxában vagy év végi karácsonyi buli az illusztris 1. Terminál falai között.”
Emellett fontosnak tartják az egymásnak adott visszajelzéseket is, a „Feedback programunk keretében munkavállalóink pozitív üzenetekkel kedveskedhetnek egymásnak, amelyre a havonta dedikált Köszönöm-nap keretében is motiváljuk őket”.
Könnyebb a toborzás
A munkavállalói jóllétprogramok amellett, hogy a vállalatnál dolgozók életminőségét javítják, hozzájárulnak ahhoz is, hogy a cégek könnyebben találjanak új kollégákat maguknak. Erdei Katalin szerint az álláskeresők számára kiemelten fontos, hogy egy vállalat mennyire foglalkozik a munkatársai jóllétével és hosszú távú támogatásával. „A jelentkezők gyakran érdeklődnek a juttatási lehetőségekről, az egészségmegőrző programokról és a közösségi kezdeményezésekről. Ezek sokszor hozzájárulnak ahhoz, hogy a Richter vonzó munkahely legyen számukra” – tette hozzá cég emberi erőforrás és műszaki igazgatója.
A Magyar Telekom részéről elmondták, hogy az állásinterjúk során gyakran tapasztalták, hogy a rugalmasság, a jólléti programok, a fejlődési lehetőségek és az erős közösségi élet mind olyan tényező, amely kifejezetten vonzóvá teszi a jelentkezők számára a vállalatot. „A tapasztalat az, hogy ezek nemcsak a belépési motivációt növelik, hanem a hosszú távú elköteleződést is erősítik.”
„A vonzó munkakultúra egyértelmű versenyelőnyt jelent számunkra a munkaerőpiacon. A Budapest Airport 2024–2025-ben Pályairány címmel munkáltatói márka kampányt indított, amelynek keretében a vállalat dolgozói számoltak be arról, miért szeretnek a Budapest Airportnál dolgozni. Ennek hatására egyértelműen nőtt a vállalathoz jelentkező munkavállalók száma, mindemellett kifejezett célunk a már meglévő, közel 1700 dolgozónk motiválása és megtartása is” – mondta el Polczer Bianka.
Baross Gábor







