25 vállalat több mint 1100 munkavállalóval indult az idén negyedik alkalommal megrendezett „Év intelligens vállalata” versenyen. A megmérettetésen a cégeket képviselő munkavállalóknak egy kétfordulós intelligenciateszten a legmagasabb intelligenciaátlagot kellett elérniük.
Az első lépcső egy online teszt volt, amelyen a legjobb eredményt elérőket kérték fel a második lépcsőben való részvételre. A második lépcső pedig a Mensa HungarIQa, a legintelligensebb emberek egyesületének hivatalos, már a versenyzők személyes jelenlétét igénylő tesztje volt.
A verseny szervezői kis-, közép- és nagyvállalat kategóriában osztottak díjat. Idén óriási meglepetésre tripla címvédés történt, vagyis mindhárom kategóriában a tavalyi győztesek vihették haza ismét a fődíjat. A kisvállalati kategória győztese a pénzügyi és telekommunikációs szférának – nemzetközi színtéren is – szoftverfejlesztéssel bedolgozó Pilar Kft. lett. Középvállalati kategóriában a Sigma Technology Kft. remekelt, amely szintén határokon átívelően nyújt informatikai és mérnöki megoldásokat. A nagyvállalati kategóriában a címvédő a NOKIA lett.
A díjakat az ünnepélyes díjátadón a Mensa International, azaz a Nemzetközi Mensa elnöke, Balanyi Bibiána adta át a nyertesek képviselőinek.
Rutai Gábor, a díj alapítója szerint a verseny jó csapatépítő alkalom, hiszen a versenyzők egyénileg írják meg a teszteket, de azok eredményével szervezetten, csapatként szerepelnek. A vállalatok által idén benevezett több mint ezer munkavállaló közül 402 jutott be a második fordulóba, és közülük 257-en értek el olyan eredményt, amely eléri a mensás szintet: intelligenciahányadosuk olyan magas, mint az emberiség legintelligensebb 2 százalékának.
Az Év Intelligens Vállalata verseny nemzetközi szintre lépett: 2018-ban már nem csak Magyarországon, hanem Nagy Britanniában és Belgiumban is megrendezik, méghozzá a nemzeti Mensa szervezetek közreműködésével. A hosszabb távú cél, hogy minél több nemzet csatlakozzon ehhez az eredendően magyar versenyhez, amelynek az alapítója maga is a verseny lebonyolításában kulcsszerepet játszó Mensa HungarIQa tagja.
Iratkozz fel napi hírlevelünkre és kerülj képbe a média, az ügynökségi és a reklám világ legfontosabb híreivel.