Molnár Szilvia lett az MMSZ Női Marketing Tagozatának alelnöke

Az MMSZ Női Marketing Tagozata 2025. augusztus 25-én tartotta meg Summer Party eseményét.

A rendezvény ünnepi pillanata volt a Magyar Marketing Szövetség Női Marketing Tagozatának tisztújítása is, amelynek során Molnár Szilviát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának marketingigazgatóját választották meg a tagozat új alelnökének.

Molnár Szilvia több mint 15 éve meghatározó szereplője a hazai marketing- és kommunikációs szakmának. Tapasztalatát a pénzügyi, egészségipari, kereskedelmi és felsőoktatási szektorban szerezte, ahol stratégiai márkaépítéssel, integrált kampányokkal és digitális transzformációval ért el kiemelkedő eredményeket. Jelenleg az ELTE Informatikai Kar marketingvezetője, ahol komplex, adatvezérelt kommunikációs rendszert alakított ki, és olyan élményalapú márkastratégiát épít, amely a tudományt közelebb hozza a Z generációhoz.

Nevéhez fűződik a STEMStation@ELTE STEMPont program kommunikációs koncepciója, amely elnyerte a PREXA Arany- és Különdíját, valamint a Marketing Gyémánt Díjat is. Szakmai hitvallása, hogy a marketing valódi stratégiai eszköz, amely nem csupán a szervezeti célokat szolgálja, hanem társadalmi hatást is gyakorol. Szenvedélyesen dolgozik azon, hogy a márkák értéket és közösséget teremtsenek, miközben mérhető eredményeket hoznak. Diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte, és elkötelezett híve az élethosszig tartó tanulásnak.

Társadalmi haszna is van az okos kommunikációnak

A Női Marketing Tagozat fókuszában a 21. századi nők élettani, biológiai és érzelmi megismerése áll, ezért folyamatosan kutatja és elemzi szokásaikat, élethelyzetüket annak érdekében, hogy a női célpiacra fókuszáló cégek tudatos marketingkommunikációját támogassa és segítse a nőket az előttük álló kihívásokkal való megbirkózásban, a nekik szánt termékek és szolgáltatások közti választásban, és hogy számukra a vásárlást egyszerűbbé, megnyugtatóvá, biztonságossá, de egyben a mindennapokból kiszakító élménnyé is tegye. Ez a B2W (Business to Woman) szemlélet 2018-ban teljesen megreformálta a hazai vállalkozói szférát. A tagozat évente végez reprezentatív piackutatást magyar női célpiacra, ezzel segítve a hazai márkák sikeres kommunikációját a magyar női fogyasztók felé.