- Hirdetés -

Nem tolonganak a vevők a napelemes házakért

|

- Hirdetés -

Az idei évben az alacsony rezsiköltség és a fenntarthatóság kevésbé, inkább az otthonteremtésre szánt keret alakítja a vevői igényeket. Aki megteheti, inkább korszerű, napelemes házat választ, de a legjobb ajánlatot a frissen, szeptember 7. előtt engedélyezett, vagy 1-2 éven belül napelemmel szerelt ingatlanok jelentik. Az országos ingatlankínálat alig 4%-a rendelkezik napelemmel, közöttük a többmilliárdos luxus újépítésűek mellett a kínálat közel fele 100 millió forint alatti, 8%-ban viszont már 50 millió forintnál csekélyebb összegből is megvásárolható a Duna House adatai szerint.

„Közel egy hónap telt el a napelemek körüli nagy sajtóvisszhangot keltő változtatások és a szaldós elszámolási rendszerhez tartozás lehetőségének végső dátumától, a vevői érdeklődésben azonban egyelőre nem érezhető, hogy célzottan keresnék a napelemmel ellátott ingatlanokat” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője. A kormányrendelet szerint az, aki 2023. szeptember 7-ig telepítette, vagy adta le igényét napelemre, az a csatlakozástól számított 10 éven keresztül az éves szaldós elszámolási rendszerhez tartozik majd, aki azonban lecsúszott erről a határidőről, már csak bruttó rendszerű elszámolással töltheti vissza a megtermelt energiát a hálózatba. A bruttó elszámolás részletei egyelőre még tisztázatlanok, így azok, akik most gondolkodtak el napelem szereltetésén, a megtérülési időben sem lehetnek biztosak, azonban a szakértők szerint akkumulátorral és okosotthon megoldásokkal kiegészítve nagyobb befektetés ugyan, de még mindig megéri a korszerű és fenntartható napenergia mellett voksolni.

Jelen gazdasági helyzetben, az infláció, a banki kamatok és a CSOK körüli változások hatására az ingatlanvásárlók zömében még inkább a saját pénztárcájuk adta lehetőségek mentén alakítják igényeiket, a fenntarthatóság és az alacsony energiaigény az idei évben kevésbé hangsúlyosan, de befolyásolják a végső döntést. Azok a vevők, akik megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a napelemek működésével és előnyeivel kapcsolatban, felismerik annak ár-érték aránybéli szerepét és szívesebben választják a napelemes házakat a korszerűtlenebbekkel szemben. Akinél azonban ez nem szempont, vagy nem is annyira tájékozott a napelemes házakkal kapcsolatban, esetleg szűkebb a rendelkezésére álló keret, az inkább a piaci kínálatban bőségesen szereplő, kevésbé modern, használt ingatlanok közül választ.

A napelemes házak árazása és hirdetése során az eladók egyértelműen kiemelik az ingatlan ezen tulajdonságát és igyekeznek ezt az árban is megjeleníteni. A napelemes energiát használó lakások és családi házak értéke magasabb a kevésbé fenntartható társaiknál, azonban az ingatlanok egyedisége miatt nehéz meghatározni az eltérés mértékét. „Nem mindegy például, hogy a napelemmel szerelt ingatlanhoz tartozik-e akkumulátor, hálózathoz kapcsolható-e, benne van-e a szaldós rendszerben. A szaldós elszámolással rendelkező napelem akár 10-15%-kal is növelheti az ingatlan értékét, a bruttós elszámolásról pedig még nincsenek pontos adatok, hiszen ez a rendszer még csak most kezdődik majd” – árulta el a szakértő.

Átadásra váró, újépítésű házak és lakások esetében is értéknövelő tényező a napelem, de nem mindegy, hogy az ár csak az előkészítést, vagy magát a rendszert is tartalmazza-e, illetve itt is kiemelt fontosságú a dátum. Aki 2023. szeptember 7. előtt adta be a kérelmét, vagy létesített napelemet, az még 10 évig biztosan a szaldós elszámoláshoz fog tartozni, aki erről a dátumról lecsúszott, már bruttóba kerül, amelynek minden bizonnyal hosszabb lesz a megtérülése. Használt, már napelemmel rendelkező ingatlanok esetében is kiemelten fontos, hogy mikor telepítették a rendszert. Az 1-2 éve épült, vagy ennyi ideje napelemmel szerelt házakkal jobban járhatnak a vevők, ugyanakkor, ha 6-8 éve szerelték fel a rendszert, akkor már csak rövid ideig élvezheti majd az új tulajdonos a szaldós elszámolás előnyeit.

Az ingatlanközvetítő aktuális megbízásállományának csekély része, mindössze közel 4%-a tartozik a napelemmel rendelkező ingatlanok közé. Közöttük a 15 millió forint körüli, Tisza-tó közelében található, zömében vályogból épült parasztháztól kezdve, nagyvárosok zártkertjein felépített, állandó lakhatásra alkalmas házakon és a népszerű fővárosi agglomerációs települések 90 millió forinttól elérhető újépítésű családi házain át, egészen a többmilliárdos budai luxusvillákig vagy a szintén magas értéket képviselő, balatoni, partmenti újépítésűekig terjed a választék.

„Tévhit tehát, hogy napelemmel ellátott ingatlant csak a magasabb árkategóriában lehet találni, ugyanis ingatlanérték tekintetében a napelemes lakások, házak országos kínálatának több mint 8%-a 50 millió forint alatti összegért megvásárolható. A kínálat közel fele, 43%-a 100 millió forint alatti ingatlanokból áll” – tette hozzá Benedikt Károly.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...

Exkluzív premierekkel zárja az évet az HBO Max

Közeledik az év vége, így decemberre is tartogat néhány nagyszerű tartalmat az HBO Max. Több magyar film, köztük exkluzív premierek (Utolsó esély, Café Marylin), blockbuster franchise (Pókember), karácsonyi filmek és animációk (Mariah Carrey All...

A Sztárbox és a Reggeli miatt is eljárás indult

A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen...

Hatályos: jövőre sem kell reklámadót fizetni

A november 30-i Magyar Közlönyben megjelent az adótörvények módosításáról szóló törvény Novák Katalin köztársasági elnök aláírásával, így jogerőre emelkedett a jogszabály, amely alapján a reklámadó mértéke 2024. december 31-ig továbbra is az adóalap 0...

Átlépte a másfél milliárdos határt az 5G

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére töretlenül terjed a legújabb hálózati generáció – derül...

Tovább kalandozik Thuróczy Szabolcs és a SsangYong

A legszigorúbb apósjelölt szívét is meglágyítja a SsangYong Torres – legalábbis a friss kampányfilmek szerint. A dél-koreai SUV specialista legújabb modelljének bevezetőkampányáért a Mediator felelt.A dél-koreai SUV specialista új kalandokat és a hétköznapokból való...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....