
Tavaly úgy kezdhettük a Top 50-es listánkon szereplő nők bemutatását, hogy tizennégyen még sosem kaptak helyet az összeállításunkban, most azonban azt írhatjuk, hogy a hölgyek megismételték az elmúlt évi „szereplésüket”, és megint tizennégyen képviseltetik magukat a rangsorban.
De nemcsak a létszám állandósult a tavalyi rangsorhoz képest, hanem a listán szereplők is, hiszen a legutóbbihoz viszonyítva mindössze két cserélődést jegyezhettünk fel. Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális területekért felelős vezérigazgató-helyettese munkahelyet váltott, míg Szalai Vivien, a TV2 Csoport hírigazgatója ezúttal csak egy hajszálnyival maradt le a Top 50-ből. Helyettük a rangsorunkon köszönhetjük Hunyadi Beatrixet, a One Magyarország lakossági vezérigazgató-helyettesét és Demeter Zsófiát, az RTL Magyarország hirdetési értékesítési igazgatóját.
Örökmérleg
Persze az állandók között is vannak „állandóbbak”, akik korábban jó néhányszor szerepeltek a Top 50-ben. A csúcstartó a 2008-ban első ízben összeállított rangsorunk óta a listán mindig szereplő Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója. Ő nemcsak azzal büszkélkedhet, hogy tagja annak a négyfős „elit klubnak”, akik egyszer sem hiányoztak a Top 50-ből – rajta kívül Kolosi Péter, Málnay B. Levente és Somlói Zsolt mondhatja el magáról ugyanezt –, hanem azzal is, hogy kilencedik alkalommal az első helyen is végzett.
Az idei listánkon szereplő hölgyek közül Blaskó Nikolett és Szabó Edina kilenc-kilenc ranglistás részvételt mondhat magáénak, utánuk következik Rajki Annamária 8, Kosaras Klaudia 6, míg Hidvégi Krisztina és Jamniczky Tímea 5-5 Top 50-es szerepléssel.
Befolyásos hölgyek
Vidus Gabriellának a nők közötti első helye szinte nem is volt kérdés, hiszen ahogy említettük, kilenc alkalommal végzett a Top 50 élén, és az idén a második helyet szerezte meg. Talán már nem is emlékszünk rá, de jó néhány évvel ezelőtt előfordult, hogy megelőzte őt valaki a nők közül. Na ez sem ma volt, a 2008-as legelső összeállításunkban Hídvéghy Melinda, az Epamedia akkori elnök-vezérigazgatója 15. lett, ezzel az akkor 19. Vidus előtt végzett. Majd három évvel később, 2011-ben az akkori NMHH-elnök Szalai Annamária az ötödik helyével négy pozícióval előzte meg őt. Azóta viszont az RTL Magyarország vezérigazgatója egyeduralkodó a hölgyek között.
A női dobogón tavalyhoz képest helycsere történt, a másodikra lépett előre Hidvégi Krisztina, a New Land Media (Lounge Group) ügyvezető igazgatója. Az összesített rangsorban a 15. helyen végzett szakember számára az elmúlt esztendő különösen sikeres volt, közel száz szakmai elismerést gyűjtöttek be, a TopFICE globális rangsorában az év független ügynökségeként szerepeltek, a cégcsoport több divíziója pedig első helyen végzett a hazai szakmai toplistákon.
Tavaly a második, az idén a harmadik legbefolyásosabb hölgy lett az Atmedia Csoport kereskedelmi igazgatója, Kosaras Klaudia. Cége a televíziós piacon a legmagasabb közönségarányt tudhatja magáénak, köszönhetően annak, hogy a TV2 Csoport és a közmédia csatornái mellett portfóliójukban számos nemzetközi márka is helyet kapott. A rádiós piacon az MTVA csatornáin túl országos adók is hozzájuk tartoznak, emellett a digitális jelenlétük is folyamatosan bővül.
Baross Gábor
Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.