
Tízből négy magyar fiatal kifejezetten a lelassulást keresi idén nyáron a Kiwi.com reprezentatív felmérése alapján. Legyen az a tenger morajlása, madarak csicsergése, a víz hangja, ahogy a sziklához csapódik, kabócák kórusa – vágyunk arra, hogy a szemünket becsukva hallgassuk a természetet. Ugyanakkor igényünk van arra is, hogy a – sokszor túlzásba vitt – képernyőbámulás helyett pihentessük a szemünket és egyszerűen csak legyünk. A Kiwi.com olasz, görög, portugál és montenegrói helyszínekre kalauzol.
Utazás kifelé a zajból befelé önmagunkhoz
A Kiwi.com reprezentatív felmérése alapján a fiatal magyar utazók egyre inkább hátat fordítanak a nyüzsgő városnéző körutaknak és a tömegekkel zsúfolt nyaralóhelyeknek. Helyette egy új trend hódít, a calmcationing. Az utazás ekkor nem a látnivalókról, hanem a lelassulásról és az önmagunkkal való újrakapcsolódásról szól. A calmcationing során az utazók elengedik a mindent is látni, mindent is kipróbálni kényszert. Inkább vágynak arra, hogy madárcsicsergést hallgassanak, bámulják a végtelen tengert vagy fenyőerdőt, reggelizzenek teljes nyugalomban egy fa alatt, jógázzanak, olvassanak, naplót írjanak a szabadban, sétáljanak kanyonokban vagy tengerparti sziklás ösvényeken. Azaz a nyaralás ne a nyüzsgésről, hanem a magunkra figyelésről szóljon, ahol a gondolatok is kiszellőzhetnek. Mindez nem csupán trendi alternatíva, hanem valódi szükségletté válik egy túlterhelt világban. A Kiwi.com friss felmérése alapján a 37 év alatti magyar felnőttek 38 százaléka tudatosan kerüli az intenzív programokkal teli utakat. Számukra az ideális nyaralás a pihenésről, a csendről és a visszavonulásról szól. Kiemelt úti céljaik így a kevésbé ismert természetközeli helyszínek, eldugott falvak, csendes partszakaszok.
A statisztikák is nyugalomról árulkodnak. De mit keresünk valójában?
A mai digitálisan túlterhelt világban az emberek egyre nagyobb része keres tudatosan olyan úti célt, ahol nemcsak a képernyőidő csökken, hanem az elvárások is megszűnnek. A calmcationing célja nem a teljesítmény fokozása, hanem a létezés élménye. Ebben az utazási formában nincsenek kipipálandó látványosságok vagy feltöltendő social media posztok. A fókusz az itt és most-on van.
A calmcationing mögött húzódó mélyebb motiváció nem más, mint a vágy a feltöltődésre. Egy olyan utazási forma, ahol a nyaralás csakis tölt – testileg, mentálisan és lelkileg egyaránt. A Kiwi.com az alábbi úti célokat javasolja nyárra a calmcationing jegyében.
1. Puglia – Olaszország nyugodt vidéki tengerpartja
Dél-Olaszország egyik legkülönlegesebb régiója, Puglia, méltán válik egyre népszerűbbé azok körében, akik a nyaralás alatt nem a tömeget és a zajt, hanem az elcsendesedést és a természetközeliséget keresik és vágynak az olasz vidéki élet egyszerű örömeire. Ez a terület, amely az olasz csizma sarkaként is ismert, messze van az északi nagyvárosok és zsúfolt tengerpartok világától és pont ez adja meg a varázsát. Pugliában lélegzetelállítóan szép tengerparti tájak várják a látogatót, a partszakaszán homokos strandok váltakoznak meredek, sziklás öblökkel. A régió tele van olyan falvakkal, amelyekben a fehérre meszelt kőházak dominálnak. Úgy érezhetjük itt magunkat, mintha megállt volna az idő. Az itt élők vendégszeretete, az utcakövek közé szorult történelem és a mindennapi élet nyugodt ritmusa különösen vonzóvá teszik ezt a vidéket azok számára, akik szeretnének kiszakadni a mindennapok nyüzsgéséből. Bariba Budapestről körülbelül másfél órás közvetlen repülőjárattal juthatunk el. Bari repülőteréről tömegközlekedéssel vagy autóval elérhető távolságban vannak az olyan nyugodt kisvárosok, mint például Polignano a Mare és Monopoli.
2. Halkidiki-félsziget – Görögország északi partvidékének gyöngyszeme
Halkidiki a görög szárazföld északi részén, Thesszalonikitől délre elhelyezkedő három ujjszerű félsziget. Kassandra, Sithonia és Athos telis-tele van öblökkel, csendes falvakkal, hegyekkel és olajfaligetekkel, ahol a nyaralás valódi célja nem a pörgés, hanem a lelassulás, az elmélyülés és a megpihenés. A Halkidiki-félsziget egyfajta természetes elvonuló zóna. Az apró tengerparti falvakban az élet még mindig a helyi halászok és olajtermelők ritmusa szerint zajlik, a strandok sok helyen érintetlenek. Budapestről közvetlen repülőjárattal körülbelül 1 óra 40 perc alatt elérhető Thesszaloniki, Görögország második legnagyobb városa, ahonnan autóval vagy transzferrel csupán egy órányira található a Halkidiki-félsziget első öble.
3. Madeira – Portugália buja, eldugott szigete igazi mentális well-being oázis
Az Atlanti-óceánban található Madeira szigete egy zöldellő, szubtrópusi éden, amelyet gyakran emlegetnek az örök tavasz szigeteként. Ez a különleges portugál terület nemcsak a túrázók titkos paradicsoma, hanem azoké is, akik testi-lelki feltöltődésre, valódi csendélményre és lassabb életritmusra vágynak. Madeira szigete természetes lelassulásra hív. Sziklafalak mentén kanyargó túraösvények, vulkáni eredetű bazaltmedencék, ködbe burkolózó domboldalakon trópusi virágkertek és falvak várják az ide utazókat. A helyiek ritmusa nyugodt, vendégszerető és egyszerű. A nap itt nem a naptárhoz, hanem a napfelkeltéhez és a naplementéhez igazodik.
Budapestről körülbelül 5 óra repülőúttal elérhető Madeira fővárosa, Funchal, ahonnan busszal a sziget több városába el lehet jutni, de a sziget számos pontjának felfedezéséhez érdemes autót bérelni.
4. Durmitor Nemzeti Park – Montenegró nyugodt és egyben vad vidéke
Montenegró neve sokak számára ismeretlenül csenghet, pedig ez a kis balkáni ország valódi paradicsom lehet az elvonulásra vágyóknak. A Durmitor Nemzeti Park nem csupán egy természeti csoda, hanem egy élő, lélegző meditációs tér, ahol a lecsendesedés nem cél, hanem magától értetődő állapot. Itt nincs térerő a túraútvonalakon, nincs zsúfoltság a szállásokon. Csak sűrű fenyőerdők, kristálytiszta gleccsertavak, vulkán alakú csúcsok és mély kanyonok, amelyek között a természet ritmusa válik az ember saját belső ritmusává. A Durmitor Nemzeti Parkban a ne csinálj semmit, csak lélegezz mottó tökéletesen megvalósítható. Montenegró fővárosába, Podgoricába Budapestről közvetlen repülőjárat indul, a menetidő mindössze kb. 1 óra 20 perc. Innen körülbelül 2 órás festői autóút vezet a Durmitor hegyek szívébe, Zabljak nevű kisvárosba.