- Hirdetés -

Összeállt a Carbon Group és a Hab Advert, itt a SOODA

|

A Carbon Group és a Hab Advert fúziójával új szereplő jelent meg a hazai reklámügynökségek piacán. A SOODA márkanév mögött több évtizedes szakmai tapasztalat áll, három tulajdonosa harcedzett ügynökségi szakember.

A Carbon Group társalapítója és művészeti vezetője Borostyánkői Mátyás képzőművészeti diplomáját Finnországban szerezte és az első webdesignerek egyike volt Magyarországon. A több mint 20 éves reklámügynökségi tapasztalattal rendelkező Horváth Attila 2011-ben alapította a Hab Advertet, azt megelőzően a Nexus és az Akció-NXS ügynökségek társtulajdonosa és kreatívigazgatója volt. Papp Péter a 2005-ben létrehozott Carbon Group társalapítója és kreatív vezetője. Eddigi pályája során több száz sikeres kampányt alkotott és számos hazai és nemzetközi díjat söpört be csapatával.

„Fúziónk nem csupán a két cég egymás mellé rendelését jelenti, hanem valami többet. Megerősödött ügynökségünkben új energiák, új lendület, azaz új pezsgés szabadul fel, még több remek stratégia, még több sziporkázó koncepció és még több merész megoldás formájában” – vallják az új ügynökség, a SOODA vezetői, Borostyánkői Mátyás, Horváth Attila és Papp Péter.

Az egyesülésből létrejött ügynökség széleskörű szektortapasztalattal rendelkezik, dolgoztak az FMCG, a retail, a gyógyszeripar, az építőipar, a pénzügy, a technológia és a kultúra területén. A közös működés eredményeként már olyan márkák tendereit sikerült megnyerniük, mint az AutoWallis, a Baba, a Global Payments vagy a Rossmann.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jude Law teljesen megszállottjává vált Putyinnak

Olivier Assayas legújabb rendezése, A Kreml mágusa című politikai thriller egy kitalált karakteren keresztül mutatja be a Szovjetunió utolsó éveit, az Orosz Föderáció viharos kezdetét és a fiatal Vlagyimir Putyin hatalomra kerülését. A film...

Már minden negyedik csomag külföldről érkezik

Nemzetközi piacterek diktálták a tempót a magyar csomaglogisztikai piac szereplőinek 2025-ben. A PwC Magyarország által publikált legfrissebb adatok szerint 195,27 millió kezelt küldemény volt a tavalyi évben. Az export ugyan visszaesett, de az import...

Egyszerre három szerepben láthatjuk Robert Pattinsont

Mi számít jó ízlésnek, és egyáltalán ki dönti ezt el? Az 1664 új kampánya ezeket a kérdéseket feszegeti, méghozzá nem is akárhogy: a márka arca, Robert Pattinson három különböző karakter bőrébe bújva vitatkozik saját...

Idén nem lesz cafeteria-emelés

Szinte példátlan mértékű kompenzációs és bérstratégiai átalakításba kezdtek a magyarországi vállalatok 2026-ban – derül ki a Jobtain friss, HR-vezetőket, kompenzációs szakértőket és felsővezetőket bevonó országos kutatásából. A felmérés szerint a vállalatok 84%-a mindenképpen végrehajt...

Ez kell az online csalások ellen

A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...

Visszatérő transzatlanti járatok, új európai célállomások a Budapest Airportnál

Március végén startol a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport nyári menetrendje, amely új európai úti célok, visszatérő tengerentúli járatok és egy újabb szöuli összeköttetés mellett a meglévő útvonalakon is növeli a kínálatot,...

Több száz magyar vállalkozás mondta el, mire használná a mesterséges intelligenciát

Vidéken erősebb a mesterséges intelligencia (AI) iránti érdeklődés mint Budapesten, és a vállalkozások nem chatbotot akarnak, hanem szabadulni a papírmunkától – derül ki a március közepén indult AI Start 500 programra jelentkezők által kitöltött...

Kettős szorításban a magyar vállalatok

Szinte példátlan mértékű kompenzációs és bérstratégiai átalakításba kezdtek a magyarországi vállalatok 2026-ban – derül ki a Jobtain friss, HR-vezetőket, kompenzációs szakértőket és felsővezetőket bevonó országos kutatásából. A felmérés szerint a vállalatok 84%-a mindenképpen végrehajt...

TOP50 Leaders Forum – COMING SOON!

Első alkalommal érkezik a Marketing&Media TOP50 Leaders Forum, ahol a média, a marketing és a kommunikáció meghatározó szereplői találkoznak, hogy a jövő legfontosabb kérdéseit közös térbe emeljék. Az év kihagyhatatlan eseményének ígérkezik a Marketing&Media TOP50...

A chatbotok korában újra felértékelődnek az emberi kapcsolatok

Miközben nagyon sok vállalat automatizálja ügyfélkiszolgálását és digitális csatornákra tereli az ügyintézést, egyre erősebben bontakozik ki az ellenkező irány is: az ügyfelek továbbra is igénylik a közvetlen, emberi kapcsolatot, különösen azokban a helyzetekben, amikor...
- Hirdetés -

Digital Center

Ez kell az online csalások ellen

A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...

Több száz magyar vállalkozás mondta el, mire használná a mesterséges intelligenciát

Vidéken erősebb a mesterséges intelligencia (AI) iránti érdeklődés mint Budapesten, és a vállalkozások nem chatbotot akarnak, hanem szabadulni a papírmunkától – derül ki a március közepén indult AI Start 500 programra jelentkezők által kitöltött...

Csodás képeket hoz el a nappalikba a Samsung

A Samsung Electronics bejelentette a Samsung Art Store és a San Francisco-i Modern Művészeti Múzeum (SFMOMA) közötti új együttműködést, amelynek keretében a Samsung Art Store-on keresztül lenyűgöző minőségben válnak láthatóvá modern mesterművek a felhasználók...

Tényleg megkönnyíti az életünket a fintech?

Digitális számlázás, online könyvelés, neobankok, azonnali fizetés, automatizált adminisztráció - az élet számos területén rohamléptekkel érkeznek a sokszor költségmentes fintech megoldások, ám a tömeges áttörés mégis várat magára. A szakértők szerint a megszokás ereje...

A Deezerrel dolgozik az EJI az MI által generált felvételek kiszűréséért

Az emberi közreműködés nélkül létrehozott felvételek kiszűrése és ezáltal a jogdíjak arányosabb felosztása érdekében az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megállapodott a Deezer globális zeneszolgáltatóval az AI Detection Solution elnevezésű alkalmazás használati jogának megvásárlásáról....