
Podcast portfóliót épít az ELLE Magazin – három tematikus sorozattal jelentkezik idén ősszel. A forgatások már a magazin saját, vadonatúj stúdiójában történnek, amelyet a jövőben bérelhetővé is tesznek. Az újonnan induló beszélgetések egyikét a magazin főszerkesztője, Mádai Vivien vezeti, aki HeartCore néven induló saját formátumában a mentális jólléthez vezető utakról, nehézségekről, lehetőségekről beszélget a vendégeivel.
A sorozatok az ELLE Youtube csatornáján, valamint podcast formájában a szokásos platformokon is elérhetővé válnak. A főszerkesztő új sorozatán kívül folytatódik a THISISUS, Borbély Alexandra és Eke Angéla saját formátuma is, akik a hétköznapjaikból és a közönség javaslati alapján inspirált témákról folytatnak mély, baráti beszélgetéseket.
A mentális jóllét mellett a fizikai egészség szélesebb aspektusai is fókuszba kerülnek: a Mind Your Body című sorozatban H. Varga Mariann klinikai tapasztalattal rendelkező orvosokkal járja körbe azokat a testi, lelki és környezeti összefüggéseket, amelyek a női egészség legfontosabb kérdései mögött húzódnak.
“A most induló podcastek, vlogcastek célja – a magazin nemzetközi értékeit képviselve – hogy a nézőket inspirálja , beszélgetéseket indítson, és segítsen eligazodni, megalapozottan és jól választani az élet különböző területein. Magunkhoz hűen a tabu témákat sem hanyagoljuk el, és nem félünk a provokatív kérdésektől, az új területek felfedezésétől. Az ELLE podcasteket nem csak az olvasók, a hirdetőink is régóta várták, az idei első három induló sorozat után jövőre még több témával szeretnénk bővíteni a portfóliót” – mondta el Rubin Kata, az ELLE és az ELLE Decoration magazinokat kiadó Glossy & More ügyvezető igazgatója.
Az ELLE podcastek első adása Mádai Viviennel és a HeartCore-al indul, amely már elérhető a magazin YouTube csatornáján.