- Hirdetés -

Szívesen dolgoznának távmunkában külföldi munkaadónak a magyarok

|

- Hirdetés -

A világjárvány alatt a magyarok körében tovább csökkent a hajlandóság, hogy külföldre költözzenek dolgozni, ugyanakkor nőtt az igény az olyan munkalehetőségek iránt, melynek során távmunkában, de itthonról dolgozhatnak külföldre – írja a Boston Consulting Group (BCG), a The Network és annak magyar partnere, a Profession.hu újonnan megjelent közös tanulmányában.

„A COVID egy olyan új változó, amely még elővigyázatosabbá tette az embereket, de a távmunka elterjedésével sokan úgy érzik, hogy külföldön építhetik a karrierjüket anélkül, hogy el kellene hagyniuk az országot” – mondta Juhász László, a BCG Ügyvezető Igazgatója és Szenior Partnere, a budapesti iroda vezetője.

Csökkent a magyarok hajlandósága – részben a COVID-19 járvány miatt – hogy külföldre költözzenek dolgozni. Mindössze 33 százalékuk volt erre nyitott 2020-ban, míg 2018-ban 35 százalékuk, 2014-ben pedig 58 százalékuk, derül ki a Decoding Global Talent, Onsite and Virtual című friss tanulmányból. Ez az arány lényegesen alacsonyabb, mint a globális átlag. Miközben a világ szinte minden országában alacsonyabb költözési hajlandóságról számoltak be a válaszadók, a felmérésben részt vevő 190 ország csaknem 209 000 munkavállalójának fele mondta azt, hogy külföldre költözne, ha ott munkát találna.

Újfajta mobilitás

A világjárvány következtében egy újfajta mobilitás került előtérbe. A magyarok 60 százaléka hajlandó lenne olyan külföldi munkaadónak dolgozni, aki költözés nélkül lehetővé teszi a magyarországi munkavégzést. A legtöbben Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Svájcban, Ausztráliában, Kanadában, Hollandiában, Svédországban vagy Olaszországban vállalna szívesen így távoli munkavégzést. A magyar 60 százalékos arány valamivel magasabb, mint az 57 százalékos globális átlag, ugyanakkor a közép- és délkelet-európai országokkal összehasonlítva ez viszonylag alacsony: az élen Bulgária és Szerbia áll 73 százalékkal, őket követi Lengyelország 71 százalékkal, majd Románia 61 százalékkal.

“Külföldiek alkalmazása nem új gyakorlat a munkaadók számára” – mondta Kotsis Ádám, a BCG Associate Director, People Strategy munkatársa. „Ugyanakkor a távmunka kiszélesítette az elérhető tehetségek körét, ráadásul lehetővé teszi, hogy a cégek nagyobb arányban alkalmazzanak külföldieket, mint eddig. Ez a munkavállalók számára is előnyös, hiszen nem szakadnak el a gyökereiktől, nem kell máshova költözniük. Ugyanakkor a nemzetközi távmunka új kihívásokat is hoz a vállalatok számára, elég csak a kulturális integrációra gondolni” – tette hozzá Kotsis.

A távoli és egyben külföldi munkáltató iránti nyitottság világszerte különösen magas az informatikai és a digitális területeken dolgozók körében. Globálisan a digitális vagy analitikai tapasztalattal rendelkező munkavállalók 71 százaléka, és az informatikai és technológiai háttérrel rendelkezők 67 százaléka lenne hajlandó ebben a formában dolgozni. A mesterképzéssel vagy annál magasabb végzettséggel rendelkezők körében a hajlandósági aránya szintén magas volt: 62 százalék.

„Ez a nemzetközi trend Magyarországra is igaz, azzal a kiegészítéssel, hogy a legmagasabb arányban, 86 százalékban, a tudományos területeken dolgozók és kutatók, valamint 70 százalék feletti arányban a HR és a menedzsment területen, továbbá 66 százalékban a mérnöki területeken dolgozók szeretnének leginkább így munkát vállalni. Az ilyen jellegű távoli munkavégzésnek alapfeltétele a kapcsolódó nyelv ismerete, a munkaadói oldali mozgatórugója pedig az adott lokációban jellemző, szakterületi humánerőforrás igény. A jelentkezők részéről pedig a tapasztalatszerzés mellett a hazaihoz képest jellemzően magasabb fizetési sávok jelentenek komoly motivációt. A fent felsorolt területeken ezek a szempontok egyszerre teljesülnek” – mutat rá Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója. A felmérésben egyébként 1 100 magyar munkavállaló vett részt, nők és férfiak majdnem fele-fele arányban.

A BCG és a Profession.hu arra is választ keresett, hogy a külföldi munkavállalók hogyan viszonyulnak Magyarországhoz, mint távoli munkahelyhez. Az adatok szerint Ausztria, Románia, Szerbia, Lettország, Irak, Finnország, Fehéroroszország, Nigéria, Jemen és Olaszország lakói szívesen vállalnának munkát Magyarországon, amennyiben nem szükséges elköltözniük, hanem távolról végezhetik feladataikat.

Kanada vezet a helyhez kötött munkavégzésben

Az Egyesült Államok elvesztette vezető státuszát, mint az az ország, ahova a legtöbben szeretnének elköltözni, hogy ott dolgozhassanak. Kanada lett az elsődleges célpont, mivel a járvány miatt az emberek inkább azokba az országokba szeretnének költözni dolgozni, amelyek a legjobban kezelték a koronavírust – mutatott rá a BCG és a The Network közös felmérése. Ugyanakkor a távoli munkavégzés tekintetében az Egyesült Államok továbbra is az első számú célpont, míg Kanada a második.

Két ázsiai – csendes-óceáni ország is először került fel a listára: Szingapúr és Új-Zéland, ahol világszinten is kiemelkedően jól kezelik a járványt. Európában a koronavírusra adott reakciók miatti aggályok miatt több, korábban népszerű ország visszaesett a rangsorban. Németország és Franciaország két-két helyet esett, míg Olaszország és Spanyolország kiesett a tíz legjobb listájáról.

A legnépszerűbb városok

A világ leghíresebb városaihoz való hozzáállás szintén tükrözi országaiknak a koronavírus-járványra adott reakcióit: New York, Barcelona, Róma és Madrid manapság sokkal kevésbé vonzó cél munkavégzés szempontjából, mint 2018-ban, míg Tokió és Szingapúr sokkal vonzóbbá vált, akárcsak Dubai és Abu Dhabi. A legvonzóbb város London maradt és három helyet javítva Amszterdam lett a második, miközben Szöul, Kuala Lumpur, Peking, Koppenhága, Lisszabon és Isztanbul az első alkalommal került be a top 30-ba.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Tovább növekedne a ŠKODA 2022-ben

A Covid-19-járvány és a félvezetőhiány ellenére is összesen 878 200 járművét szállította ki 2021 folyamán világszerte a ŠKODA AUTO. Közel 45 ezer darabos kiszállítási volumenével sikeresen mutatkozott be a piacon a tisztán elektromos ENYAQ...

Új terméket dob piacra a XIXO

A XIXO márka 2013-as alapítása óta büszke arra, hogy a folyamatosan változó és újdonságra szomjazó fogyasztóit különleges ízekkel és izgalmas termékekkel varázsolja el. Épp ezért nem meglepő, hogy a brand, a legtöbb italgyártóval ellentétben,...

A gazdaság erősödésével számolnak a cégvezetők

Világszerte a vezetők 77 százaléka szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15 százalékuk számít visszaesésre. Erős összefüggés látható az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus, valamint a között, hogy történt-e...

Cápákkal fejlődhet tovább a digitális diákszövetkezet

A Quantum, Magyarország első digitális diákszövetkezete formálhatja át a fiatalok foglalkoztatásának jövőjét. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő és a Cápák között befektetőinek támogatását elnyerő csapat a pandémia idején alakult, de máris milliárdos forgalom...

A Toyota lett Európa második legnépszerűbb személyautó márkája

A Toyota Motor Europe európai Toyota és Lexus járműeladásai 1.076.300 darabot tettek ki 2021-ben, ami 8%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, tükrözve a környezetbarát márkák iránti erős ügyfélkeresletet. Ezzel a Toyota...

Kriptovalutázó startupokat támadnak a hekkerek

Kis és közepes méretű vállalkozások elleni támadássorozatra bukkantak a Kaspersky szakértői. A fejlett állandó fenyegetésekkel támadó BlueNoroff hekkercsoport támadásai következtében az áldozatok komoly kriptovaluta-veszteségeket szenvednek el világszerte. A SnatchCrypto nevű kampány célpontjai olyan vállalatok,...

Karitatív kampánnyal segített az OMV

A karácsonyi szezonban tartott karitatív kampány eredményeképpen összesen több mint 5 millió forintot utal át az OMV a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára. A segélyszervezet a pénzt egy új mentőautó megvásárlásához használja fel. Ezzel az...

Új hírcsatornák a DirectNow kínálatában

Két új hírcsatornával bővültek a Direct Now alkalmazásban elérhető tartalmak, ezzel most már 96-ra emelkedett azon csatornák száma, melyek mobiltelefonon, tableten, laptopon vagy okostévén hozzáférhetőek a Direct One előfizetői számára. A Direct Now alkalmazás a...

Konferenciaszervezés: melyik részét érdemes profikra bízni? (x)

Egy konferencia sikerén számtalan dolog múlhat: erősítheti vagy akár gyengítheti is a cég hírnevét, bevételeit, megbízhatóságát. A siker azonban több lábon áll, melynek nagy része a szervezésben teljesedik ki. Fontos a helyszín, az előadók,...

Közös beszerzési stratégiát javasol a GVH

Lezárta a hazai médiaszolgáltatás és műsorterjesztés piacán végzett ágazati vizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szervezet elemzése szerint az árak és a szolgáltatás minősége határozza meg leginkább a fogyasztói döntéseket, a kisebb szolgáltatóknak pedig...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A Cápák között és a Tények áll az élen

Egyik a 18-49 éveseknél, másik a teljes lakosságnál bizonyult a hét legnézettebbjének. A főműsoridőben egész szoros volt a verseny az RTL Klub és a TV2 között. Az év első hetéhez képest mindkét vezető kereskedelmi csatorna...

Tovább növekedne a ŠKODA 2022-ben

A Covid-19-járvány és a félvezetőhiány ellenére is összesen 878 200 járművét szállította ki 2021 folyamán világszerte a ŠKODA AUTO. Közel 45 ezer darabos kiszállítási volumenével sikeresen mutatkozott be a piacon a tisztán elektromos ENYAQ...

Új terméket dob piacra a XIXO

A XIXO márka 2013-as alapítása óta büszke arra, hogy a folyamatosan változó és újdonságra szomjazó fogyasztóit különleges ízekkel és izgalmas termékekkel varázsolja el. Épp ezért nem meglepő, hogy a brand, a legtöbb italgyártóval ellentétben,...

A gazdaság erősödésével számolnak a cégvezetők

Világszerte a vezetők 77 százaléka szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15 százalékuk számít visszaesésre. Erős összefüggés látható az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus, valamint a között, hogy történt-e...

Cápákkal fejlődhet tovább a digitális diákszövetkezet

A Quantum, Magyarország első digitális diákszövetkezete formálhatja át a fiatalok foglalkoztatásának jövőjét. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő és a Cápák között befektetőinek támogatását elnyerő csapat a pandémia idején alakult, de máris milliárdos forgalom...
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

Zöld együttműködésben a TotalEnergies

A TotalEnergies és a Daimler Truck AG megállapodást írt alá az Európai Unió közúti árufuvarozásának szén-dioxid mentesítésére irányuló kötelezettségvállalásukról. A partnerek együttműködnek a hidrogénnel üzemeltetett nehéz tehergépjárművek ökoszisztémáinak fejlesztésében, egyrészt azzal a szándékkal, hogy...

Új technológiák pörgethetik fel a klímavédelmet

Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia, az esővízgyűjtés és a közlekedési rendszerek gyökeres átalakítása a károsanyag-kibocsátás csökkentését – a többi között ez is kiderül a világ legfenntarthatóbb vállalatának választott Schneider Electric és a CNBC Catalyst...

DATA