- Hirdetés -

Tömeges karrierváltás a koronavírus miatt

|

- Hirdetés -

Azt eddig is sejthettük, hogy a járványidőszak sokak megélhetését megnehezítette, esetleg teljesen el is lehetetlenítette. Az mégis meglepetésként érinthet bennünket, hogy még a negyvenesek közt is rengetegen döntöttek a szakmaváltás mellett – derül ki a joszaki.hu felméréséből.

Több mit 40 000 felhasználója körében felmérést végzett Magyarország legnagyobb közösségi szakemberkeresője, a joszaki.hu. Arról kérdezték a többnyire egyéni vállalkozókból álló felhasználóbázisukat, hogy miként érintette őket a koronavírus miatt kialakult válsághelyzet.

22 százalék munka nélkül

Az már a felmérés elején kiderült: a válaszadók 22 százaléka egyáltalán nincs foglalkoztatva ebben az időszakban, számukra tehát teljességgel ellehetetlenült a munkavégzés. De nem könnyű az ügyfélszerzés azoknak sem, akik nem szakadtak ki a munka világából: a közel ezer kitöltő túlnyomó többsége úgy nyilatkozott, jóval nehezebb számukra klienseket szerezni, mint a vírust megelőző időszakban.

“Érezhetően kevesebb most a kereslet. Sokan magyarázat nélkül mondják vissza a munkát” – panaszkodott egy válaszadó. Más azt emeli ki: az emberek félnek, zárkózottabbak, nem engedik be az otthonukba. Így nem csak az anyagi gondok, a vírus terjedése miatti aggodalom is távol tartjak az ügyfeleket.

Drámaian visszaestek a bevételek

A joszaki.hu-n a válaszadók közel fele nyilatkozta, hogy a bevételek visszaesése “elképesztő mértékben” érinti őket vagy családtagjaikat. További 30 százalék úgy fogalmazott, “jelentősen” hat rájuk a jövedelemkiesés. Gyakori, ám szerencsére nem általános eset, hogy a megrendelők minden korábban lefixált munkát lemondtak náluk.

És hogy meddig húzódik még a járványhelyzet? A legtöbben úgy vélik, körülbelül 3 hónappal kell számolnunk, de azok sincsenek kevesen, akik szerint a vírus okozta visszaesés még fél évig is eltarthat. A válaszadók felét aggodalommal tölti el, hogy egyáltalán nincsenek megtakarításaik erre az időszakra, ezért minden eddiginél jobban rá is kényszerülnek a munkavállalásra. Akiknek azonban sikerült tartalékokat képezni, azoknak közel fele több mint 3 hónapra elegendő pénzt tett félre.

Nem keresnek jobban a karrierváltók

De vajon belekényszeríti-e a vírus az egyéni vállalkozókat, hogy lefaragjanak a munkadíjukból? Körülbelül felük válaszolta, hogy ugyanannyiért dolgozik, mint eddig, míg másik 50 százalék kénytelen olcsóbban is elvállalni ugyanazt a munkát. A válaszadók felének munkahelye teljességgel meg is szűnt, míg felük foglalkoztatása átmenetileg szünetel.

A szorult helyzetben persze megjelentek a kényszermegoldások: a kitöltők 13 százaléka váltott karriert, hogy átvészelje ezt az időszakot. Érdekes módon nem csak a fiatalabb generáció ilyen rugalmas: a negyvenes éveikben járók épp olyan tettre késznek mutatkoztak a szakmaváltást illetően, mint a 20 és 30 közöttiek. A vállalkozókedv csak 50 fölött látszik csökkenni.

A szakmaváltók közel háromnegyede elárulta, hogy egyelőre a váltás sem juttatta vissza őket a korábbi anyagi színvonalukra. Kevesebb, mint harmaduk keres többet, mint előző munkakörében. Mégsem csüggednek: a legtöbben úgy értékelték, maximálisan elégedettek ezzel a döntésükkel, tehát vélhetően jobban jártak, mintha eredeti foglalkozásuknál maradtak volna.

Sokan megtartanák az új szakmájukat

És hogy szeretnének-e később visszatérni az eredeti munkájukhoz? A kitöltőket ez is megosztotta: közel felük már nem térne le az újonnan választott pályáról. A másik 50 százalék visszatérne ugyan eredeti szakmájához, ám csak azzal a feltétellel, ha megtarthatja az újat is.

Szerencsére a többség mégsem csügged: a válaszadókat nem a pesszimizmus jellemzi, hiszen a legtöbben önfejlesztéssel és szolgáltatásfejlesztéssel készülnek a vírus utáni időszakra, miközben igyekeznek óvni az egészségüket is. Más úgy fogalmazott: résen lesz, bizakodik és teljes mellbedobással dolgozik, amihez rengeteg kávét tervez elfogyasztani.

Egyre több szakértő jelenik meg az interneten

A koronavírus az élet minden területén elősegítette a digitalizációt, ez alól nem kivételek a szakemberek sem. A joszaki.hu weboldalán például a karantén alatt 23,6 százalékkal nőtt a regisztrált szolgáltatók száma. Hasonlóképpen nőtt a munkájuk iránti kereslet is: a közösségi szakemberkereső 2019 júniusa és 2020 júniusa között 10,6 százalékos emelkedést tapasztaltak az ajánlatkéréseknél.

Ennél is kiugróbb adat, hogy 2019 márciusa és 2020 márciusa között 187,9 százalékkal emelkedett a létrejövő munkák száma. Ugyanez az adat júniusban már 382,2 százalékos növekedést mutat, a tavalyi év azonos időszakával összehasonlítva.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Idén is díjazza az inspiráló nőket a Femcafe.hu

November 29-én ismét díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja 2018 óta adja át az olvasói által megszavazott díjakat azoknak a nőknek, akiknek munkássága értéket közvetít és példaként szolgálhat...

Új pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Először hirdet kritikaírói pályázatot a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet idén október 24. és 28. között rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban. A 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon ezúttal is az operatőri munkáé a...

Továbbra is nagy az érdeklődés a minilakások iránt

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások. Az akár befektetésnek, akár saját használatra, első lakásnak is ideális ingatlanok különlegességük miatt sokszor a nagyobb alapterületű, használt...

Új ügyvezető a United Way Magyarországnál

Nagy Andrea Gabriella tölti be szeptember 25-től a United Way Magyarország ügyvezető igazgatói posztját. A United Way Magyarország a világ egyik vezető nonprofit szervezetének, a United Way nemzetközi hálózatának tagjaként több, mint 30 éve...

Angol focit, NFL-t és MotoGP-t is nézhetünk a héten

Három kontinensről hoz el sport ínyencségeket a magyar szurkolóknak a Network4 csoport a héten. Az Angol Ligakupa küzdelmeitől, a legizgalmasabb NFL meccseken át a MotoGP és Superbike futamokon át a Premier League, Bundesliga és...

Egyre többet fizetünk az okoseszközöket használva

Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a K&H-nál. Az idei év első nyolc hónapjában óránként átlagosan több mint 5500 okoseszközös fizetést bonyolítottak a pénzintézet ügyfelei, ami 67 százalékos emelkedésnek felel meg...

Értékesítési szakemberrel erősít a Marquard Group Hungary

Nagy tapasztalatú és tudású szakember segíti a jövőben a Marquard Group Hungary munkáját. Nagy Tamás szeptember végétől sales executive tanácsadóként támogatja a Marquard újrapozicionálási folyamatait. A Magyarországon több évtizedes tapasztalattal rendelkező vállalat az elmúlt...

Jövő héten rajtol A Nagy Ő a TV2-n

Október 9-én este indul a Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada a TV2-n. A párkereső reality-ben ezúttal az ország 39. leggazdagabb embere, Jákob Zoltán vállalkozott arra, hogy egy tévéműsorban keresse meg szíve hölgyét....

Dupla résszel rajtol az új magyar történelmi sorozat

Dupla résszel debütál október 13-án, pénteken este a Dunán a Tündérkert című történelmi kalandfilmsorozat. A Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készült 8 részes sorozat további epizódjait péntek esténként láthatják majd a...

Olasz céggel kötött megállapodást a Duna House leányvállalata

A Duna House csoport leányvállalata, a Hgroup S.p. A. (Hgroup) befektetési és együttműködési megállapodást írt alá a Professione Casa S.p.A.-val (Professione Casa). A Professione Casa Olaszország egyik legnagyobb ingatlanügynöksége, amely országszerte 280 irodával rendelkezik. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hiába jött be a home office, egyre kevesebb rá a lehetőség

Magyarországon tízből hat munkavállalónak egyáltalán nincs lehetősége otthoni munkavégzésre – van, akinek a munkaköre, míg másnak a munkaadója nem teszi ezt lehetővé. Sokan úgy vélik, hogy a home office ritkulni fog, a munkavállalók kétharmada...

Idén is díjazza az inspiráló nőket a Femcafe.hu

November 29-én ismét díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja 2018 óta adja át az olvasói által megszavazott díjakat azoknak a nőknek, akiknek munkássága értéket közvetít és példaként szolgálhat...

Új pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Először hirdet kritikaírói pályázatot a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, amelyet idén október 24. és 28. között rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban. A 7. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon ezúttal is az operatőri munkáé a...

Továbbra is nagy az érdeklődés a minilakások iránt

A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező, 10-20 négyzetméter közötti minilakások. Az akár befektetésnek, akár saját használatra, első lakásnak is ideális ingatlanok különlegességük miatt sokszor a nagyobb alapterületű, használt...

Új ügyvezető a United Way Magyarországnál

Nagy Andrea Gabriella tölti be szeptember 25-től a United Way Magyarország ügyvezető igazgatói posztját. A United Way Magyarország a világ egyik vezető nonprofit szervezetének, a United Way nemzetközi hálózatának tagjaként több, mint 30 éve...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fontos döntést hozott a Lego

A Lego csoport leállította az újrahasznosított műanyagból készült építőkockák fejlesztésére irányuló egyik kiemelt projektjét, miután kiderült, hogy az eldobható PET-palackokból kinyert új anyag gyártási folyamata magasabb szén-dioxid-kibocsátással járna az eddiginél- írja az MTI a...

Csomagolásmentes kiszállítással újít a Rossmann

Új, csomagolásmentes házhozszállítási lehetőséget kínál ügyfeleinek a Rossmann. A Rossmann saját autós futárszolgálata immáron szinte végtelenszer újra használható tartós táskákban szállítja ki a rendelt termékeket azoknak, akik rendelésük során ezt a fenntartható opciót választják....

Klímapusztulás: a villamosenergia-ágazaton múlik minden

A villamosenergia-ágazat a kulcsa annak, hogy elérje a karbonsemlegességet az világ 2050-re, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító tanulmányában. Az ágazati kutatás szerint az energiatermelés felel az üvegházhatású gázkibocsátás 75 százalékáért. A szektor...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....