Tovább drágulhatnak az ingatlanok

Save money with stack money coin for growing your business

A középkorú magyarok pesszimistábban látják a lakások árának alakulását 2024 végén, mint egy évvel korábban a K&H biztos jövő felmérés alapján. Jelentős többségük további drágulásra, nem is kicsi, átlagosan majdnem 20 százalékos áremelkedésre számít.

A gyors, év eleji áremelkedés után 2024 második felében Budapesten ugyan folytatódott, vidéken azonban lassult vagy megállt a lakások további drágulása a KSH-adatok szerint. A 2023. évi csökkenést követően az ország csaknem minden régiójában élénkült a lakáspiaci forgalom, és jelentősen meghaladta az előző évi alacsony bázist. A teljes lakáspiac 2023. évi összesített forgalma ugyanakkor elmaradt az egy évvel korábbitól. 2023-ban kevesebb külföldi állampolgár vásárolt lakást, mint 2022-ben.

A K&H 2024 harmadik negyedévében kérdezte meg a 30-59 év közöttieket a lakásárakkal kapcsolatos véleményükről. A válaszadók 78,5 százaléka számolt be arról, hogy áremelkedést észlelt az egy évvel korábbihoz képest. Ez szerényebb arány a két évvel ezelőtt készült felmérés adatánál, amikor a megkérdezettek 91 százaléka mondta azt, hogy szerinte nőttek a lakásárak egy év alatt. Most a fiatalabbak 72 százaléka, az idősebbek 84 százaléka szerezte azt a benyomást, hogy drágábbak lettek a lakások 2023 és 2024 közepének összehasonlításában. Az árak csökkenését 2023 július–szeptembere és 2024 július–szeptembere között a felmérés résztvevőinek négy százaléka érzékelte, és 18 százalékuk úgy látta, hogy az ingatlanárak nem változtak érdemben.

Az áremelkedést tapasztalók átlagosan 26 százalékos mértékű drágulást érzékeltek. Az alacsonyabb végzettségűek és a kisebb jövedelemmel rendelkezők úgy látták, hogy ennél jobban, 28 százalékkal, illetve 31 százalékkal mentek feljebb az árak az ingatlanpiacon. Akik árcsökkenésre tippelnek, azok szerint átlagosan 13 százalékkal kellett kevesebbet fizetni a tavalyi év közepén a lakásokért, mint 2023-ban ugyanebben az időszakban.

Működik a „jól bevált” magyar pesszimizmus

Ami a következő 12 hónapot illeti, a magyarok közel kétharmada, pontosan 62,8 százaléka az ingatlanárak további növekedésére számít – derül ki a K&H felméréséből. Egy évvel ezelőtt nem voltak ilyen pesszimisták a magyarok: akkor „csak” 47 százalékuk vélte úgy, hogy mélyebben kell a zsebébe nyúlniuk azoknak, akik a következő egy évben lakást akarnak vásárolni.

Az árak változatlanságára kevesebben számítanak, mint tavaly: arányuk az egy évvel ezelőtti 38 százalékról 30 százalékra csökkent. A visszaesésre tippelők aránya nagyon határozottan csökkent: 2023-ban 15 százalékon állt ez a mutató, míg tavaly ennek kevesebb mint fele, csak hét százalék az optimisták aránya. A magasabb jövedelemmel rendelkezők bizakodóbbak: az ehhez a jövedelmi csoporthoz tartozóknak „csupán” 58 százaléka számít az ingatlanárak emelkedésére. A közepes jövedelműek körében 63 százalék, az alacsony jövedelműeknél 71 százalék ez az arány. Azok, akik drágulásra számítanak, átlagosan 19 százalékos pluszköltséget, míg akik a csökkenésre „szavaznak”, nagyon hasonló mértékű - 18 százalékos – visszaesést jósolnak.