Ügynökséget választott a Mastercard

A Mito nyerte a Mastercard által kiírt meghívásos digitális ügynökségi tendert, így a jövőben többek között a social media felületek, a CRM és a Mastercard weboldalának menedzselése lesz a feladatuk, a UX, UI és service design fejlesztéseket valamint a piackutatást pedig az Atlas, Rise!-al közösen végzik majd. A tender meghívót június végén küldték ki, augusztus elején prezentáltak az azt elfogadó ügynökségek, az eredményt pedig október elején jelentették be a résztvevőknek.

"A Mito a saját területén azt az innovatív gondolkodást képviseli, amit a Mastercardnál mi is magunkénak vallunk, így izgatottan várjuk a közös munkát" - mondta Szalkai Réka, a Mastercard marketing igazgatója. "A mostani változás egyben azt is jelenti, hogy a magyar piacon búcsút kellett vennünk a digitális feladatokat eddig ellátó Crane-től. Nagyon hálásak vagyunk az eddigi évek munkájáért, közös eredményeinkért és természetesen sok sikert kívánunk nekik a jövőben".

„Nagyon örülünk a leendő együttműködésnek is, több ok miatt is. Az egyik és talán legfontosabb, hogy a Mastercard személyében egy olyan márkának és ügyfélnek tudunk segíteni az okos kreativitásunkkal és megoldásainkkal, ami a legjobban passzol hozzánk: partnerségben gondolkozik, innovatív és inkább tesz, mint beszél. Mind a tenderben, mind pedig a leendő partnerségben a Mito Group összes üzletága aktívan részt vett és részt fog venni, ami jól is jön, mert lesz feladatunk bőven. Nagyon várjuk már a közös munkát” – mondta el Marosi Gergely, a Mito Chief Creative Officere.