- Hirdetés -

Utcára került Abaházi Csaba

|

- Hirdetés -

A 103.9 Sláger FM reggeli sztárja egy éjszakát a szabadban töltött a földön aludva mínusz 10 fokban, hogy így hívja fel a figyelmet azokra, akiknek minden éjjel a szabadban kell aludniuk.

 

„Miután elmúltak az ünnepek, hajlamosak vagyunk kevésbé figyelni egymásra, pedig a januári és februári fagyok ugyanúgy szedik az áldozataikat a hajléktalanok között. Néhány takaróval, meleg ruhával, bárki tud segíteni rajtuk. Én is adakozom, és erre buzdítom minden hallgatónkat!”- mondta Abaházi Csaba, aki műsorvezetőtársához – Vágó Piroshoz – kedden reggel hatkor az utcáról érkezett meg, nem éppen kipihenten.

 

“Perceket tudtam csak aludni, mert borzasztóan hideg volt, szinte fél fokonként éreztem, hogy hűl a levegő. Hiába, vettem fel három nadrágot, a derekam és a lábam nagyon fázott.” – folytatta Abaházi. “Volt egy pont, mikor úgy éreztem feladom, de aztán arra gondoltam, hogy egyetlen éjszakát legalább ki kell bírnom.” – tette hozzá a műsorvezető, aki reméli, hogy egy megfázással megúszta az éjszakát.

 

Az utcán alvásra expedíciós hegymászók készítették fel, Klein Dávid és Suhajda Szilárd ugyanis ők pontosan tudják, mire kell figyelni a szabadban alvásnál. A Mount Everest oxigén palack nélküli megmászására készülő hegymászók már átélték az időjárás legszélsőségesebb fokozatait is. Jelenleg az Everesten a téliszezonban a csúcs régióban a hőérzet akár mínusz 65 fok is lehet, a tavaszi szezonban valamivel kedvezőbb lesz, amikor indul a Magyar Everest Expedíció 2017.

 

A hegymászók tanácsaikkal látták el a Sláger FM reggeli sztárját. Ellenőrizték Csaba öltözetét, hálózsákját, figyelmeztették a folyadékbevitel fontosságára, illetve arra, hogy nehogy alkoholt igyon, mert az végzetes is lehet.

 

Klein Dávid, aki a leghidegebb élményét az Alaszkai – hegységben található, Denali hegyen szerezte a szinte folyamatos közel mínusz 45 fokos időjárásban, a következőket tette hozzá:

“Az teljesen elfogadható, ha Csaba óránként felriad, a nem megszokott környezet miatt, más a levegő, más a hangok, a testhelyzet ezek mind elsőre szokatlan tényezők. Ha azt veszi észre, hogy negyed óránként érzi, fel kell kelnie, akkor ellenőrizni kell a szigetelést. Fontos a fejet takarni, mert azon keresztül veszítjük a legtöbb hőt.”

 

“Védőfolyadék nagyon fontos! A legtöbb hőt a fej, a kéz és a lábunk adja le. Nagyon fontos, hogy lábunkat védjük, de ne szoros cipővel, mert az korlátozza a vérkeringést.” – tette hozzá Suhajda Szilárd, – “Így elkerülhetjük a fagyási sérüléseket, ami a perifériákon a legvalószínűbb.”

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...

Idén is díjazták a kutatónőket

Miért nem hatnak minden esetben az antibiotikumok és mi köze ennek a tartósítószerekhez? Hogyan juthat be a gyógyszerek nagymolekulájú hatóanyaga a gondosan védett sejtbe? Mennyivel gyorsítja a mesterséges intelligencia a gyógyszerfejlesztések hosszadalmas tesztelési folyamatait?...

Itthon is terjednek a gyerekeket veszélyeztető online kihívások

„Újabb halálos kihívás terjed a gyerekek között” – gyakori cím a médiában, de sajnos sokan nem is sejtik, hogy miről szól egy-egy virtuális kihívás és mitől veszélyes. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...

Így készíthetsz lélegzetelállító őszi fotókat

Vége a nyaralásnak, hűl az idő, és fokozatosan veszi fel a természet is őszi színeit. Az új évszak remek lehetőségeket biztosít arra, hogy kiránduljunk vagy utazzunk, ott pedig egyedi felvételeket készíthessünk. Akár bakancsot húzunk,...

Jobban teljesítenek a magas EQ-val rendelkező márkák

A magasabb érzelmi intelligenciát (EQ) közvetítő márkák gyorsabban nőnek versenytársaiknál, és részvényeik is jelentősen felülteljesítik a tőzsdeindexeket – derül ki a dentsu-hoz tartozó Carat médiaügynökség közelmúltban elvégzett globális kutatásából.A márka EQ-nak (MEQ) a márkák...

Még több sportot nézünk a tévében

Nőtt a sportközvetítések népszerűsége a tévénézők körében, az Altman Solon felmérése során vizsgált 8 ország mindegyikében béővült az ilyen műsorokat is nézők aránya az elmúlt két évben. Az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Franciaországban mértek...

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Átadták a legrangosabb hazai designdíjakat

Többek között az év magyar designtermékét, az év enteriőrjét és az év márkáját díjazták az ELLE Decoration International Design Awards (EDIDA) Hungary-n. A nívós szakmai elismerést nemzetközi szinten is a design Oscar díjának tartják,...

A Miele a Mediatort választotta

2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Idén négyszer annyit repültek a magyarok, mint 2021-ben

Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt...

Nemzetközi meccsekkel tér vissza az NBA

Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

Tovább zöldült a SPAR

A SPAR Ausztria csoport országaiban (Magyarország, Észak-Olaszország, Szlovénia, Horvátország) jelentős eredményeket sikerült elérni a vállalatcsoport környezeti fenntarthatósági stratégiájának égisze alatt: az utóbbi egy év során negyedével csökkent az üvegházhatású gázkibocsátás a résztvevő országok összesített...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....