Visszatér a sportmagazin

A Büntető.com, amely az elmúlt években a magyar sportújságírás egyik legkarakteresebb online magazinja lett, újraindul. A lap a Szerencsejáték Zrt. kizárólagos támogatásával folytatja munkáját, a korábbi szerzői és szerkesztőségi csapatával.

A Büntető továbbra is az értelmező, elemző, gondolkodtató sportújságírást képviseli, amely a sport szakmai, kulturális és emberi dimenzióit mutatja be. A mostani újraindulás nem irányváltás, hanem folytatás – ugyanazzal a szellemiséggel, amit korábban is meghatározónak tartott a lap.

A projekt új menedzsere Sz. Nagy Tamás, aki korábban a Büntető olvasószerkesztőjeként dolgozott, 2008 és 2017 között pedig a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese volt.

A szakmai irányítás továbbra is Szabó Dárió kezében van, aki az elmúlt öt évben főszerkesztőként formálta a lap munkáját. A sport és a kultúra metszéspontján dolgozó szakember az elmúlt évtizedben edzőként, elemzőként is tevékenykedett a médiás, kulturális munkái mellett.

A szerkesztőség a november 17-i héten fokozatosan indítja újra a tartalomközlést.

A fókusz továbbra is a sport kulturális, szakmai és emberi oldalán lesz – az első időszakban a labdarúgásra koncentrálva.

A Büntető.com új támogatói háttérrel, de változatlan értékek mentén folytatja a sportvilág megértését és értelmezését – hírek, bulvár és összefoglalók nélkül, mélyebb anyagokra építve.