Hetedik alkalommal rendezik meg szerdán a technikai sportok Nagy Futam elnevezésű eseményét, amelynek során Budapest belvárosában tartanak bemutatót az autó- és motorsport hazai és...
Sokáig úgy tűnt, hogy anyagi nehézségek miatt nem rendezik meg jövőre a Német Nagydíjat, azonban így, hogy Miamiban jövőre biztosan nem lesz futam, valószínűleg...
210 ezernél is többen látogattak ki csütörtöktől vasárnapig a Forma-1-es Magyar Nagydíjra, a kapcsolódó versenyekre, illetve a különböző programokra. A Hungaroring felújítása a jövő...
Megállapodtak a Forma-1 tulajdonosai a Netflixszel, a streaming szolgáltató az idei szezonban folyamatosan forgathat majd a versenyek helyszínein. Az anyagból 10 részes dokumentum sorozat...
Egyedi kollekcióval ünnepli a Casio Edifice, hogy idén 10 éve van jelent a Forma-1-ben. A kínálatban három versenyhangulatot idéző óra kapott helyet.
Március 25-én az...
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint nagyon szépen fogynak a jegyek az idei Forma-1-es Magyar Nagydíjra. A sportvezető a Digi Sport pénteki...
Nagy valószínűséggel jövőre megváltoztatják a csapat nevét. Azonban van, amihez nem nyúlnának.Arról már lehetett hallani, hogy a Force India jövőre várhatóan nevet vált. Eddig...
Emblematikus tulajdonos száll ki a cégből. Átszámítva mintegy 97 milliárd forintért cserél gazdát a társaság negyede.A McLarent az 1980-as évek elejétől irányító Ron Dennis...
A Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) nyilvánosságra hozta a Forma-1-es világbajnoki sorozat 2018-ra tervezett versenynaptárát, amely szerint július végén lesz a Magyar Nagydíj. A szervezet...
Alaposan átalakítaná a Forma-1 közvetítését a sorozat elnöke, Chase Carey, aki sokkal nagyobb hangsúlyt helyezne a digitális platformokon történő megjelenésre, és új alapokra helyezné...
Két aktív Forma-1-es pilóta, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas is részt vesz az ötödik Nagy Futamon, amelyet május 1-jén rendeznek meg Budapest belvárosában. A...
Négy újabb településsel bővíti kiszállítási területét a Kifli.hu: 2026. február 4-től Oroszlány, Várgesztes, Bokod és Dad lakói is hozzáférnek az online szupermarket házhoz szállításához. A bővítéssel a térségben több mint 20 ezer ember számára...
A globális lovebrandnek számító waterdrop regionális leányvállalata, a Waterdrop CEE fejlődésének következő szakaszába lép. Az új vezetési struktúra egyértelmű stratégiai irányt jelöl ki a márka számára a régióban. A közép- és kelet-európai régió ügyvezető...
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) idén 4. alkalommal is meghirdeti a rendezvényszervező és -szolgáltató szektor szereplői számára létrehozott Flash Award by MaReSz szakmai díjpályázatot. Az egyre népszerűbb verseny célja, hogy elismerje az...
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a McLaren Racing közösen olyan technológiákat fejlesztenek és vezetnek majd be, amelyek a legzordabb körülmények között is biztosítják a csúcsteljesítményt. A...
Minden idők legsikeresebb Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválja (BIDF) zárult vasárnap: a rendezvény 12 éve alatt még soha nem voltak még ilyen sokan kíváncsiak az alkotásokra. A tavalyi rekordhoz képest is 40%-kal nőtt az eladott...
Megérkezett Magyarországra a Huawei Mate X7, a Huawei legújabb hajlítható okostelefonja, amely a prémium mobilfotózást, a megerősített szerkezeti kialakítást és a nagy teljesítményt egyetlen készülékben ötvözi. Az új modell a mindennapi használhatóság szemszögéből közelíti...
A Xiaomi és a neves videojáték-fejlesztő Polyphony Digital Inc. - a Sony Interactive Entertainment Inc. leányvállalata - bejelentette, hogy a Xiaomi SU7 Ultra is elérhetővé vált január 29-től a PlayStation4 és PlayStation5 platformokon futó,...
Elfelejthetjük azt a képet, hogy az okosotthon a gazdagok játékszere, ahol tapsolásra kapcsolódik a villany. 2026-ra a magyar lakosság számára a technológia már színtiszta matematika: hogyan faragjunk le a rezsiből és hogyan nyerjünk napi...
A telefon a felhasználók egyik legszemélyesebb tere, mégis a legkevésbé privát helyeken is használják. A buszon, a liftben vagy bárhol, ahol sorban állnak, a „digitális szennyesük” így könnyen napvilágra kerülhet. Ahogy a telefonok egyre...
A mesterséges intelligenciának köszönhető termelékenységi nyereség szinte teljes egészében a szenior szoftverfejlesztőknél csapódik le, nem a kezdőknél – bár az MI-t a juniorok többet használják – derül ki a Science folyóiratban megjelent tanulmányból, amelyet...