A Magyar Fürdőszövetség várakozása szerint a hazai fürdők látogatóinak száma meghaladhatja az idén a 2019-es rekordot, ebben az évben a belépők árának átlagosan 5...
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
A...
Jól sikerült az első félév a hazai fürdőüzemeltető társaságoknak, a Magyar Fürdőszövetség összesítése szerint a nettó árbevételük átlagosan 15,9 százalékkal nőtt a tavalyi azonos...
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén is megrendezik immár 9. alkalommal a Strandok éjszakáját július 27-én. A szervezők arra számítanak, hogy a jó idő miatt...
A Hisense az idei berlini IFA kiállításon az „Innovating a Brighter Life” szlogen jegyében mutatja be legújabb technológiai fejlesztéseit. A márka idei bemutatójának középpontjában az intelligens, személyre szabott otthon, a mesterséges intelligencia mindennapi alkalmazása,...
Az elmúlt hetekben több olyan nemzetközi incidens is napvilágra került, amelyekben fejlett mesterségesintelligencia-ügynökök önállóan hajtottak végre kibertámadási vagy -támadásszerű műveleteket, illetve emberi megtévesztést alkalmaztak informatikai rendszerekhez való hozzáférés megszerzésére. Ezek az esetek jól illusztrálják...
A Samsung Galaxy Buds4 Pro elnyerte az Európai Kép- és hangszövetség (Expert Imaging and Sound Association, EISA) „EISA In-Ear Headphones 2026–2027” díját. Ez az első alkalom, hogy egy Galaxy Buds fülhallgató megkapta az EISA...
A One Alapítvány új pályázatot indít oktatási intézmények számára, amely olyan iskolai projekteket támogat, amelyekben a mesterséges intelligencia több tantárgyat összekapcsolva segíti a tanulást, az alkotást és a közös gondolkodást. A One Magyarország által...
A Huawei az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) 2026-os kongresszusán bemutatta új európai egészségügyi kutatási platformját, a Terve Researchöt, valamint a platform első két kutatási projektjét. A vállalat emellett első alkalommal mutatta be a vérnyomásmérést...