A legjobb nemzetközi ügynökségekkel versenyez az INTREN

A legjobb nemzetközi ügynökségekkel versenyezve a Global Search Awards shortlistjére került a hazai INTREN digitális kommunikációs és tanácsadó ügynökség, két pályázattal is. A szűkített listán, az egyik kategóriában már csak ketten vannak, a másikban pedig tíz cég maradt. A díjátadó július 13-án lesz.

Az egyik pályázat, amely a Keresés legjobb hasznosítása az autóiparban kategóriában versenyez, az INTREN és az AKH autógumi webáruház közös kampányáról szól, Az autógumi eladás növelése pandémia alatt címmel. Ebben a kategóriában az INTREN-en kívül már csak egy jelölt van. A pályázatban azt mutatják be, hogy a sikeres kampánynak köszönhetően hogyan sikerült növelniük az AKH autógumi eladásait 2020-ban egy olyan helyzetben, amikor a pandémia alatt az autók jelentős része a garázsban állt.

A másik pályázat, amely a Legjobb alacsony költségvetésű kampány kategóriában jutott be kilenc másik jelölttel együtt, az INTREN és az Alinda.hu lakberendezési és sportfelszerelési webáruház közös kampányát írja le. Az Alinda.hu már négy országban jelen volt, az INTREN kampánya a csehországi megjelenést segítette 2020-ban.

Az INTREN az egyik legnagyobb független digitális kommunikációs és tanácsadó ügynökség Magyarországon. Fő tevékenységük a digitális marketing ökoszisztémák létrehozása és az adatvezérelt online kivitelezés. Idén tavasszal az INTREN szakmai hátterével mérték fel a magyarországi KKV-k digitális marketing tevékenységét a Digiméter kutatássorozatban. Ebből az derült ki, hogy a hazai KKV-k döntő többsége kevéssé adatvezérelten költ online hirdetésekre, amivel versenyhátrányba kerül, miközben kis erőforrás-befektetéssel gyors javulást érhetne el.

A Global Search Awards egy évtizeddel ezelőtt indult nemzetközi szakmai verseny, amelyen minden évben, a keresőmarketingben világszerte tevékenykedő több száz cég méri össze tudását.