A fenntarthatóságra fókuszál a K&H

A K&H a szeptember hónapot kiemelten a fenntarthatóságnak szenteli. Erre az időszakra módosítja logóját is, amelynek középpontjába a Föld bolygó kerül. Ügyfélpontjain és irodaépületein pedig egy hónapon át lekapcsolja a külső kivilágítást. A csoport K&H minden lehetséges csatornán a téma jegyében kommunikál, illetve részt vesz számos társadalmi kezdeményezésben, így például 555 fa ültetését támogatja. A K&H mind a saját működésében, mind pedig a pénzügyi termékek, szolgáltatások vonatkozásában kiemelten figyel a fenntarthatóságra, a jövőre.

„Szeptembert a fenntarthatóság hónapjának fogjuk nevezni, amikor a logónk átalakításával is még inkább ráirányítjuk a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára. Átfogó kommunikációs aktivitás is kapcsolódik ehhez a kezdeményezésünkhöz, minden csatornán a fenntarthatóság fontosságára koncentrálunk. Bízunk abban, hogy más vállalatok és pénzintézetek is csatlakoznak hozzánk, és szeptember innentől kezdve az egész országban szólhat nem csak az iskolakezdésről, de a fenntarthatóságról is” – jelentette ki Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A fenntarthatósági hónap ideje alatt a K&H több eseményt is szervez, például a K&H hűsítő ligetek kezdeményezés keretében iskolák és óvodák pályázhatnak facsemetékre és bokrokra, ha vállalják, hogy az intézmény környezetében ültetik el azokat. Az adományozásba a K&H ügyfelei is bekapcsolódnak, szeptember 18. és október 31. között a digitális fizetések után a K&H tranzakciónként saját bevételéből különít el 10 forintot a K&H hűsítő ligetek létrehozására. A faültetések tervezetten 2022. november és 2023. április között valósítják meg.

A kampány leglátványosabb elemeként a K&H szeptemberben nem világítja ki az ügyfélpontok és a vállalati épületek külső homlokzatát. Ezzel mintegy 24 ezer kilowattal kevesebb áramot használ fel, ami mintegy 200 átlagos háztartás fogyasztásának felel meg, és nem mellesleg a fényszennyezést is visszafogja.

 

A K&H fenntarthatósági hónap logója ebben a hónapban sajtóanyagokon szerepel majd, valamint a pénzintézet K&H dönts okosan! Facebook oldalán, Linkedin oldalán, Youtube csatornáján, saját weboldalán, a kh.hu-n, TV szpotban és online kampányában is. Valamint a kivonatborítékokon, és a fióki hívószám kijelzőn is megjelenik.