Ezek a legkeresettebb könyvek – sokan találkozhatnak majd velük a fa alatt

Itt az idei év utolsó Top 50 listája a Bookline-tól. Az év végi sikerlista a téli időszak kedvenceit mutatja meg, a fordulatos bűnügyi történeteket, a romantikus könyvek legjavát, gyerekkönyveket, valamint a sokakat érdeklő pszichológiai írásokat. Tíz önismereti írás, hét krimi, kilenc romantikus történet, valamint kilenc gyerekkönyv is szerepel a novemberi összesítésben, az első három helyet pedig Dr. Máté Gábor, Fábián Janka, valamint Dr. Csernus Imre szerezte meg.

Dr. Máté Gábor összes eddigi írása szerepel a Bookline novemberi sikerlistáján, legújabb, első helyet megszerző alkotása, A Normális vagy a betegségek valódi okait mutatja be, miközben éles kritikákat fogalmaz meg világunkról. Sok más érdekes és aktuális probléma mellett például feltárja azt az ellentmondást is, hogy „miközben a nyugati világ büszkén tekint az egészségügyi szolgáltatásaira, egyre több a krónikus beteg, és romlik a népesség általános egészségi állapota”. A második helyen Fábián Janka szerepel, aki hosszú évek óta a magyar olvasók nagy kedvence, idén több kötete is szerepelt a legkeresettebb könyvek között. Ezúttal A szabadság szerelmesei című regénye ért el kiemelkedő helyet. Középpontjában reformkor és az 1848-as szabadságharc, valamint az Anna-bál szerelmeseiből megismert Györöky Ilka és családja története áll. Dr. Csernus Imre legújabb írása a harmadik a top könyvek között. Magyarország egyik legismertebb pszichiátere Én és Te című könyvében ezúttal a különböző életkorokra jellemző szerelemi kapcsolatokat és azok állomásait mutatja be, az első kamaszkori szárnypróbálgatásoktól a felnőttkori szerelmekig.

A már említett pszichológiai kötetek mellett több hasonló tematikájú alkotás érdekelte az olvasókat. Továbbra is nagyon sokan keresik Orvos Tóth Noémi Örökölt sors és Szabad akarat című könyveit, illetve találkozhatunk a legkeresettebb könyvek között Bagdy Emőke Az eltűnt remény nyomában, valamint Emily és Amelia Nagoski Érzelmi kiégés című alkotásaival. Előbbi a szerző válogatott írásait gyűjti össze, olyan témák mentén, amik meghatározzák hétköznapjainkat, míg Emily Nagoski, a New York Times bestsellerei közé is bekerült írása az érzelmi kiégés témakörét mutatja be: olyan útmutató, ami a kiégés és a stressz hatékony kezeléséhez ad tanácsot, kifejezetten nőknek.

A krimik között a legelőkelőbb helyen szerepel az Agatha Christie nevével fémjelzett Karácsonyi krimik című könyv, amely a szerző témába vágó írásait gyűjti össze, garantált szórakozást nyújtva az olvasóknak. Egy másik kötet is kapcsolódik a „krimi királynőjéhez”, az Agatha Christie – 12 új Miss Marple-sztoriban egy-egy neves krimiíró élesztette újjá Miss Marple híres karakterét, tizenkét izgalmas, az eredeti történethez hű írással. Richard Osman a Csütörtöki nyomozóklub új történetében pedig az első két részben már megismert nyugdíjasklub idős, de annál leleményesebb bűnüldözői tárnak fel újabb rejtélyes, megoldatlannak tűnő bűntényt.

A gyerekkönyvek esetében a karácsony és a varázslatos tél a legnépszerűbb téma. Berg Judit Maszat karácsonya a legkisebbek egyik kedvence, amely a várakozásról, a készülődésről, valamint a karácsonyról szól. Ugyancsak a várakozást állítja középpontjában Lackfi János Karácsonyváró című kötete. Nemcsak verseskötetként olvasható, hanem adventi naptár is, a szerző lányának, Johannának illusztrációval. Hasonlóan kedves kötet Pásztohy Panka Pitypang és a Mikulás című könyve, ahol a főszereplő Pitypang december 5-e éjjelén elhatározza, csak azért is találkozik a Mikulással, hogy egy nagyon fontos kérdést tegyen fel neki. De vajon mi ez a kérdés? Kiderül a könyv elolvasása után.

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

Pozíció Szerző Cím Kiadó Változás …napja a listán
1 Dr. Máté Gábor, Máté Dániel Normális vagy Open Books 0 60
2 Fábián Janka A szabadság szerelmesei Libri Könyvkiadó új 25
3 Dr. Csernus Imre Én és te Jaffa Kiadó új 21
4 Dr. Máté Gábor A test lázadása Open Books -2 203
5 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek – puha kötés Libri Könyvkiadó új 27
6 Lakatos Péter Életmentő izom Jaffa Kiadó új 27
7 Agatha Christie Karácsonyi krimik Helikon Kiadó új 20
8 Nyáry Krisztián Így szerettek ők 3. Corvina Kiadó új 16
9 Vavyan Fable Az élet ócska örömei Fabyen Kiadó új 11
10 Disney: Adventi mesekalendárium 2022 KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT új 19
11 Berg Judit Maszat karácsonya Pagony Kiadó Kft. 2 48
12 Leslie L. Lawrence Bolondok kolostora I.P.C. Könyvek Kft. új 18
13 Borsa Brown Álszemérem Álomgyár Kiadó 1 34
14 Richard Osman Az eltévedt golyó Agave Könyvek új 6
15 Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors Jelenkor Kiadó 23 36
16 Orvos-Tóth Noémi Szabad akarat Jelenkor Kiadó 11 361
17 Pásztohy Panka Pitypang és a Mikulás Pagony Kiadó Kft. 0 44
18 Valérie Perrin Másodvirágzás Európa Könyvkiadó -13 153
19 Dr. Bagdy Emőke Az eltűnt remény nyomában Kulcslyuk Kiadó új 24
20 Agatha Christie – 12 új Miss Marple-sztori Helikon Kiadó 32 35
21 Danielle Steel Apa lányai MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT. új 26
22 Berg Judit Lengemesék – Vilkó útra kel Lampion Könyvek új 11
23 Jenny Hale Karácsony a Kandalló Vendégházban Cartaphilus Kiadó új 26
24 Tarjányi Péter, Dosek Rita Dominó Free Spirit Publishing új 10
25 Jégvarázs – 365 mese KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT új 14
26 Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon Neufeld A család ereje Open Books -4 181
27 Anne Jacobs Visszatérés a villába Central Könyvek 17 33
28 Náray Tamás Anyám szerint Libri Könyvkiadó 32 179
29 Dr. Máté Gábor Szétszórt elmék Open Books 5 173
30 Jonas Jonasson A próféta és a hülye Athenaeum Kiadó 9 55
31 Lackfi János Karácsonyváró Harmat Kiadó új 28
32 Beatrix Potter Nyúl Péter adventi kalendáriuma Manó Könyvek -4 43
33 Kollár Betti Kosársuli Magnólia új 14
34 Dr. Máté Gábor A sóvárgás démona Open Books 6 57
35 Alex T. Smith A kisegér, aki karácsonyra hazatalált Manó Könyvek -19 45
36 John J. Mearsheimer A nagy téveszme Századvég Közéleti Tudásközpont új 16
37 Böszörményi Gyula A hullaházi skandalum – Ambrózy báró esetei VII. – puha kötés Könyvmolyképző Kiadó Kft. -25 39
38 Budai Lotti A parfümkészítő Álomgyár Kiadó új 8
39 Annie Ernaux Évek Magvető Könyvkiadó új 13
40 Emily Nagoski, Amelia Nagoski Érzelmi kiégés Libri Könyvkiadó új 27
41 Jussi Adler-Olsen Nátrium-klorid Animus Kiadó -8 36
42 Edith Eva Eger A döntés Open Books 6 664
43 Sarah Ferguson yorki hercegné A szív iránytűje MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT új 4
44 Colleen Hoover Verity Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 28
45 Colleen Hoover Layla Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 7
46 Colleen Hoover Velünk véget ér Könyvmolyképző Kiadó Kft. -25 164
47 Colleen Hoover Ugly Love – Csúf szerelem Könyvmolyképző Kiadó Kft. új 4
48 Wilbur Smith Vihardagály Delej Kft. új 18
49 Alison Weir Howard Katalin MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ KFT új 5
50 Palotás Petra A kastélykert álma Álomgyár Kiadó új 9

 

Bookline e-könyv Top 10 lista:

Pozíció Szerző Cím Kiadó Változás …napja a listán
1 Dr. Máté Gábor – Máté Dániel Normális vagy – Trauma, betegség és gyógyulás mérgező világunkban Open Books 1 58
2 Jussi Adler-Olsen Nátrium-klorid Animus Kiadó 10 38
3 Benedek Ágota Állva maszturbálok Libri Kiadó 2 45
4 Jonas Jonasson A próféta és a hülye Athenaeum új 26
5 Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek Libri Kiadó 1 149
6 Valérie Perrin Másodvirágzás Európa Könyvkiadó új 24
7 Dr. Máté Gábor A test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeket Open Books 3 181
8 Guillaume Musso A szajnai ismeretlen Park Kiadó 1 55
9 Emily Nagoski – Amelia Nagoski Érzelmi kiégés Libri Kiadó új 28
10 Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors Jelenkor új 27