NBA-meccsekkel erősít a BBC

Amerikai profi kosárlabdával dobja fel kínálatát a brit közszolgálati média, a BBC ugyanis megállapodást kötött az NBA-vel, amelynek értelmében a 2022/2023-as szezonban kilenc mérkőzést sugároz majd a BBC3-on és a BBC iPlayer-en.

A szerződés keretében a BBC már ma múlt héten közvetítette az NBA nemzetközi mérkőzését Párizsból. Ezt követően a műsorszolgáltató élőben közvetít majd több összecsapást, köztük négy alapszakasz-meccset, két rájátszásbeli mérkőzést, egyet a konferencia döntők közül és a nagydöntő egyik mérkőzését. A teljes jogdíjcsomag emellett egy sor NBA-kiemelt eseményt és egy szezon végi visszatekintő műsort is tartalmaz.

Az NBA-nek már van egy átfogó megállapodása az Egyesült Királyságban a Sky Sports fizetős televíziós platformmal. A BBC-vel kötött megállapodás azonban a legújabb példa arra, hogy a sportligák az ingyenes televíziós csatornákon is igyekeznek megjelenni, mivel ez növelheti a rajongók elkötelezettségét és később a fizetős platformok felé terelhetik a közönséget.

Az NBA más, a nemzetközi érdeklődés felkeltésére irányuló, közelmúltbeli kezdeményezései közé tartozik a YouTube Shorts-szal való partnerség Kanadában, amely szintén új reklámbevételek előtt nyitja meg az utat.

A BBC számára egyébként igen gyümölcsöző volt a múlt hét a sportjogok terén, hiszen a hírek szerint az olimpiai játékok közvetítését is folytatja legalább 2032-ig.