A Szerencsekerék nyerte a hetet

Szerencsekerék Kasza Demcsák

Tovább erősödött a TV2, főként a hétköznap esti műsoraiknak köszönhetően. A heti műsoros toplista élén a Szerencsekerék végzett, az RTL-es produkciók közül A mi kis falunk vonzotta a legtöbb nézőt és ott volt az RTL top 10 műsora között a Brandmánia is.

A mögöttünk álló 21. héten is folytatódott a TV2 jó szériája. A főbb célcsoportoknál az RTL nagyjából ugyanazt hozta, mint egy héttel korábban. A TV2 viszont magasabb közönségarányt produkált minden fontosabb bontást nézve. Legnagyobbat főműsoridőben és a 18-49 éveseknél, valamint a 18-59 éveseknél nőttek. Előbbinél 1,7 százalékpontot, utóbbinál 1,4 százalékpontot javítottak.

Hétfőtől péntekig a TV2 nyerte az estéket, a szombati és a vasárnapi főműsoridő viszont az RTL-é volt. Ez a 18-49 és 18-59 évesek mellett a teljes lakosságra is igaz volt. Említést érdemel még az is, hogy a Mozi+-nak is egész jó hete volt, a célcsoportok többségénél harmadik helyre futottak be, ráadásul egész jelentős előnnyel a mögöttük állókhoz képest. A Mozi+ közönségaránya a 18-49 éveseknél és teljes napon 4,7 százalékot tett ki, szintén a 18-49 éveseknél és főműsoridőben pedig 4,9 százalék volt. Egyedül teljes lakosságot és a főműsoridőt nézve furakodott eléjük az ATV, de ott is szoros volt a verseny (ATV: 3,5%, Mozi+: 3,4%).

Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 21. hét – Főműsoridő (18:00 – 22:59)

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 13 15,5 12,7
RTL 10,7 11,1 10,2

Csatornák heti közönségaránya (százalék) – 21. hét – Teljes nap

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 9,9 12,2 10,2
RTL 6,8 6,9 6,7

A legnagyobb csatornaportfóliók nézői részesedése (teljes nap, százalék)

18-59 évesek Teljes lakosság 18-49 évesek
TV2 Csoport 23,8 25,5 23,2
RTL Magyarország 19,2 17,5 18,8
AMC Networks 6,1 5,5 6,1
MTVA 5,7 9,4 4,4
Paramount Global 5,0 3,9 6,2
Network4 3,6 4,7 2,4
Antenna Entertainment Group 3,3 2,6 3,5
Warner Bros.Discovery 3,0 3,3 2,6

Napi műsorok heti átlagos közönségaránya (18-59 évesek / 18-49 évesek, zárójelben a korábbi hét adatai)

TV2
Tények – 17,9% / 16,6% (17,5% / 15,2%)
Tények Plusz – 13,3% / 13,3% (13,5% / 12,4%)
Szerencsekerék – 16,6% / 16,9% (14,1% / 14,1%)
Párharc – 11,5% / 11,5% (9% / 9%)

RTL
Híradó – 17,6% / 16,2% (17,4% / 15,5%)
Fókusz – 12,9% / 12,8% (12,1% / 11,6%)
Tippelj és vidd el – 9,3% / 9,7% (10,3% / 10,5%)
A mi kis falunk – 8,9% / 8,5% (8,3% / 8%)

A Tények, ha nem is nagy előnnyel, de a 18-49 és a 18-59 éveseknél is jobb heti átlagot produkált, mint az RTL Híradó. A Szerencsekerék sokat erősödött a korábbi héthez képest és magasan a TV2 esti átlaga feletti eredményt hozott. A Párharc ugyan a TV2-s csatornaátlag alatt maradt, de szintén erősödött a korábbi héthez viszonyítva és minden nap nyerte a sávját.

A Tippelj és vidd el rosszabb heti átlagot hozott, mint a műsor első hetében. Ugyanakkor a héten belüli trend nem volt olyan rémes, mint egy héttel korábban. Akkor napról napra csökkent a vetélkedő közönségaránya és nézőszáma. Múlt héten viszont már stabilizálódtak az eredményei. Igaz, nem túl magas szinten.

A mi kis falunk a hosszú hétvégék alatt általában nem teljesít olyan kiugróan jól, mint máskor. Így volt ez a pünkösdi hétvégén is. Bőven nyerték azért sávjukat a 18-49 éveseknél 14,2 százalékos, a 18-59 éveseknél 16 százalékos share-rel, de egy héttel ezelőtt ugyanez még 18,3 és 20,1 százalékot tett ki.

Vasárnap a TV2 dupla részt adott a Pepe című sorozatból. Valószínűleg azért, hogy gyorsan túlessenek a fennmaradó epizódokon. Nem talált magára a sorozat, a két rész a 18-49 éveseknél 7, illetve 6,1 százalékos share-t ért el és más célcsoportoknál sem szerepelt sokkal jobban.

Az elmúlt hét legnézettebb műsora a Szerencsekerék, annak is a keddi adása volt mindhárom nagy célcsoportnál. A 18-49 éveseknél 211 ezer, a 18-59 éveseknél 311 ezer, a teljes lakosságnál pedig 764 ezer nézőt vonzott a vetélkedő. A 18-49 és a 18-59 éveseknél A mi kis falunk lett a hét második legnézettebb produkciója 154 ezer, illetve 260 ezer nézővel. A teljes lakosságnál pedig a szerda esti Tények volt a második legnézettebb a 644 ezres nézettségének köszönhetően.

A top 10 műsor között végzett a vasárnapi Forma-1 futam is. A 18-49 éveseknél 136 ezres, a 18-59 éveseknél 223 ezres, a teljes lakosságnál 414 ezres nézőszámot ért el.

Említést érdemel még az is, hogy a 18-49 és a 18-59 éveseknél a hét 30 legnézettebb műsora között kapott helyet a múlt csütörtöki Brandmánia is. Sőt, mindkét említett célcsoportnál az RTL-es házi toplistán belül a kilencedik volt, a 18-49 éveseknél 64 ezer, a 18-59 éveseknél 80 ezer nézővel.

A tíz legnézettebb műsor a 18-59 éveseknél

Csatorna AMR (fő) SHR %
SZERENCSEKERÉK TV2 311 041 17,0
A MI KIS FALUNK RTL 260 738 16,0
FORMA-1 FUTAM M4 SPORT 223 943 21,8
TÉNYEK TV2 223 250 21,0
HÍRADÓ RTL 211 589 19,9
TÉNYEK PLUSZ TV2 203 948 15,1
PÁRHARC TV2 195 374 12,1
FÓKUSZ RTL 190 226 14,1
HALÁLOS IRAMBAN 8. MOZI+ 174 728 10,4
TIPPELJ ÉS VIDD EL RTL 171 383 9,6

A tíz legnézettebb műsor a teljes lakosságnál

  Csatorna AMR (fő) SHR %
SZERENCSEKERÉK TV2 764 932 20,3
TÉNYEK TV2 644 221 25,2
TÉNYEK PLUSZ TV2 565 737 18,8
A MI KIS FALUNK RTL 543 614 15,6
HÍRADÓ RTL 533 163 20,9
PÁRHARC TV2 423 512 13,9
FORMA-1 FUTAM M4 SPORT 414 630 19,1
FÓKUSZ RTL 394 814 12,2
TIPPELJ ÉS VIDD EL RTL 383 201 10,8
A SORS ÚTVESZTŐI TV2 370 913 19,4

A tíz legnézettebb műsor a 18-49 éveseknél

Csatorna AMR (fő) SHR %
SZERENCSEKERÉK TV2 211 236 16,9
A MI KIS FALUNK RTL 154 320 14,2
TÉNYEK PLUSZ TV2 141 948 15,8
FÓKUSZ RTL 141 702 16,0
TÉNYEK TV2 138 460 20,2
FORMA-1 FUTAM M4 SPORT 136 659 20,2
PÁRHARC TV2 135 148 12,3
HÍRADÓ RTL 129 315 18,9
HALÁLOS IRAMBAN 8. MOZI+ 129 062 10,8
TIPPELJ ÉS VIDD EL RTL 125 046 10,2

Megjegyzés: a toplista a 10 percnél hosszabb műsorokat, a legnézettebb epizódot (duplikációmentesen) és a Nielsen által műsorcímmel rögzített műsorokat tartalmazza.

Főműsoridő alatt a 18:00 és 22:59 közötti időszakot értjük.

Adat: Live+As Live

Adatok forrása: Nielsen Közönségmérés / TV2 Kutatás