Rengeteg programmal készülnek a Savaria Történelmi Karneválra

Huszonhét helyszínen 300 programmal várja az érdeklődőket augusztus 24. és 27. között Szombathelyen a XII. Savaria Történelmi Karnevál, Közép-Európa legnagyobb jelmezes, históriás karneválja. A karnevál fő helyszínei nem változtak: idén is lesz Fórum Színpad, kinyit az Öreg Város Vására, a Thália kertje, a Művészetek utcája, a Borok utcája, a Sörtér, várja az érdeklődőket a római légiók táborhelyéül szolgáló és gladiátorküzdelmeknek helyet adó Történelmi Témapark is.

(Kiemelt fotó: karnevalsavaria.hu)

Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője, a karnevál főszervezője a részleteket ismertetve elmondta: erősíteni kívánják a karnevál históriás, történelmi jellegét, a változás a jelmezes karneváli felvonuláson és a Történelmi Témaparkban zajló eseményeken lesz tetten érhető – írja tudósításában az MTI. Szavai szerint idén nyolc történelmi hagyományőrző csoport, száz római vértbe öltözött harcos, köztük osztrákok, olaszok és németek is részt vesznek a harci játékokban és bepillantást engednek az 1., 3. és 4. századi légiók tábori életébe.

A karnevál fő látványossága változatlanul a péntek esti és szombat esti jelmezes fáklyás felvonulás lesz, amely idén egy győztes hadvezér bevonulását, diadalmenetét jeleníti meg. Őt követik a különböző történelmi korokat megelevenítő jelmezes csoportok több száz résztvevővel - fűzte hozzá.

A karnevál napjaiban egymást követik majd a különböző könnyűzenei programok, fellép például a Carson Coma, látható és hallható lesz a török zenét játszó Nasip Kismet, Robbie Williams dalait szólaltatja meg az Isis Big Band, fellép az improvizatív zenét játszó Random Trip, örökzöld slágereket ad elő a Szirtes Folk Band, a zárónapon pedig nagyszabású koncertet ad az alapításának 30. évfordulóját ünneplő, szombathelyi gyökerekkel rendelkező Anima Sound System.

A legkisebbeket bábszínházi előadásokkal várják a Kalandvárban este a Thália kertjében már felnőtteknek szólnak a színházi előadások, de nem marad el a Történelmi témaparkban a Tüzes játék sem. Ismét lesz Zsidó Udvar, a Folk Udvarban pedig a néptánc és népzene kedvelői láthatják az Ungaresca Néptáncegyüttest és hallgathatják meg a Koprive tamburazenekart.

Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a Karneválszínház keretében a vármegyeháza udvarán augusztus 17. és 26. között Fábián Péter Asszonyfarsang című helytörténeti komédiáját mutatják be.