- Hirdetés -

Frissítő kortyok

|

Előtérbe került a tudatos fogyasztás, a vásárlók a minőség mellett egyre inkább figyelnek a fenntarthatóságra. Bár a jelenlegi gazdasági helyzet megnehezíti a gyártók és a forgalmazók dolgát, a hazai sörpiac mellett az üdítőital- és ásványvízpiac is kismértékben, de tovább növekedett.

Mintegy 1,3 százalékos növekedéssel zárult a 2022-es év a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) tagvállalatai (Borsodi, Carlsberg, Dreher, Heineken), valamint a legnagyobb kisüzemi termelő, a Pécsi Sörfőzde számára. Az MSSZ adatai szerint a Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó együttes értékesítése az előző évihez képest tavaly 83 ezer hektoliterrel, 6,45 millióra nőtt.

Az e gyártók által Magyarországon értékesített sör mennyisége 2022-ben 2,9 százalékkal, 6 millió hektoliterre emelkedett a 2021. évi 5,83 millióról, azonban ez még mindig elmaradt a Covid előtti forgalomtól. Az MSSZ értékelésében szereplő vállalatok által 2022-ben idehaza értékesített és az országból kivitt sörök együttes mennyisége 83 ezer hektoliterrel nőtt. A belföldi sörforgalomban az import mértéke tavaly 84 ezer hektóval, 886 ezerre emelkedett, ami 10,5 százalékos emelkedés.

A belföldi termelés mennyisége ugyanakkor 2022-ben megegyezett a 2021-ben elért 5,56 millió hektoliterrel. Tavaly az export 16,1 százalékkal, 533 ezer hektoliterről 447 ezerre csökkent.

Növekvő értékesítés

„Az idei esztendő legnagyobb kihívását valószínűleg a költségek, ezzel együtt a termékek árának növekedése jelenti. Az év elején a rendkívül magas infláció hatására elkerülhetetlen lett az áremelés, ami hozzájárulhatott a forgalom csökkenéséhez. Ennek ellenére úgy látjuk, most lesz igazán jelentősége az elmúlt évek során bevezetett és finomhangolt termék- és gyártástechnológiai fejlesztéseknek. Ezeknek köszönhetően a Heineken a forgalomcsökkenés ellenére is stabil lábakon áll” – mondta el Eszéki Zoltán, a Heineken Hungária Zrt. értékesítési igazgatója.

A szakértő szerint az év előrehaladtával és a sörszezon berobbanásával folyamatosan nőnek az értékesítési számok, ami bizakodásra ad okot. A jó idő beköszöntével megtelnek a teraszok, a kiülős vendéglátóhelyek, egyre több közösségi programot szervez a vállalat. „A márka Magyarországon szorosan összefonódott a fesztiválok, a koncertek és a bulizás hangulatával. Az idei nyár pedig különösen fontos számunkra, hiszen a 150. születésnapját ünneplő Heineken tíz év után újra névadó szponzorként lesz jelen Zamárdiban, a Heineken Balaton Sound fesztiválon. A zenei rendezvényeken túl az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is stratégiai partnerként veszünk részt a Forma–1 Magyar Nagydíjon” – tette hozzá.

A söripart érinti az EPR (a kiterjesztett gyártói felelősség rendszerére vonatkozó szabályozás – a szerk.), amelyet a Heineken kiemelten fontos lépésnek tart, mivel fontos feladatuknak tartják a karbonlábnyomuk csökkentését. „A gyártási folyamataink során megújuló anyagokat használunk, fontos célunk, hogy a DRS (visszaváltási rendszer – a szerk.) bevezetésével magasabb szintre emelhetjük a visszagyűjtést és ezáltal az újrahasznosítást” – fűzte hozzá.

Folyamatos innováció

„A fogyasztók továbbra is innovációkat várnak, a Drehernél pedig ezekre a trendekre és széles körű igényekre válaszolunk, folyamatosan vezetünk be új termékeket, ízeket, lépünk be új szegmensekbe és nyújtunk magas szintű fogyasztói élményeket az alkoholos és az alkoholmentes termékkörökben. Hasonlóan az előző évekhez, a fogyasztók érdeklődése a prémiumtermékek felé megy – ennek részben az is oka, hogy ebben a szegmensben zajlanak leginkább az innovációk. Az alkoholmentes variánsok is egyre keresettebbek a fogyasztók tudatos életmódjának köszönhetően. A 2023-as termékinnovációink jól mutatják, hogy a Dreher bátran kísérletezik” – mondta el Szabó Ibolya, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője.

Bár jó néhány kihívás érinti a szektort, a cégnél óvatos optimizmussal tekintenek erre az évre. A vállalat több új termékkel, több rendezvénnyel, aktivációval és promócióval készül a szezonra. Egyre népszerűbbek az ízesített sörök, ezen belül is az édesebb gyümölcsízek, ezért érkezett az idei szezonra a Dreher Barack. Áprilisban lime-menta ízesítésű, 0,0 százalékos alkoholtartalmú terméket vezetett piacra a Dreher 24. A vállalat elkötelezte magát, hogy 2030-ra a termékválasztékának 20 százaléka alkoholmentes italokból álljon. A cég legújabb termékinnovációja az ANTL Wheat Session Lager. A Sziget mellett az idén a Gyárkertnek is a Dreher lesz a hivatalos söre, emellett a vállalat termékei nyári fesztiválokon is jelen lesznek.

A Borsodi 2022-ben megújította a Borsodi Világos receptjét, és új ízekkel bővítette az alkoholmentes termékportfólióját, valamint a Diageóval együttműködve megkezdte a Guiness, a Kilkenny és a Hop House 13 sör forgalmazását. Tavaly ősszel logisztikai csarnokot avattak és növelték munkavállalóik létszámát. „A valamennyi sörpiaci vállalatot érintő kihívások, azaz a magas infláció, az ingadozó árfolyam, az emelkedő energia- és nyersanyagárak mellett a terveink következetes megvalósítása az, ami hatással volt a Borsodi eredményére. Továbbra is stabil a működésünk, és a fogyasztóink, valamint a partnereink visszajelzésén alapuló hosszú távú tervezést és fenntartható fejlődést tartjuk a sikerünk zálogának” – mondta el Spiegel György, a Borsodi Sörgyár marketingigazgatója.

A szakember úgy tapasztalta, hogy az elmúlt években a fogyasztás a kiskereskedelmi értékesítés irányába tolódott el. Ugyanakkor a horecaszektor tavalyi újranyitásával, valamint a nyár közeledtével a fogyasztóik egyre szívesebben választják a csapolt sört, és ez megmutatkozik a vendéglátóipari értékesítésben is. A Borsodi szakemberei úgy tapasztalták, hogy a fogyasztóknak fontos a kalóriatartalom és a változatosság, valamint a minőségi alapanyagok és a természetes összetevők. Az alkoholmentes sörök népszerűsége egyre inkább emelkedik, és előtérbe kerül a fenntarthatóság is.

„Az idei évre optimistán tekintünk. Ötven éve készült el az első Borsodi sör a bőcsi gyárban, így ez az év az ünneplésről szól: a fogyasztóinknak és a partnereinknek jó néhány meglepetéssel, promócióval készülünk a szezonban. Emellett a cég által forgalmazott egyéb márkák tekintetében is aktív nyárra készülünk” – emelte ki.

Lassú növekedés

Kismértékben nőtt tavaly az alkoholmentes italok fogyasztása is idehaza. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (Magyüsz) adatai szerint az első fél évben még minden italkategóriában nőtt a forgalom 4–25 százalékkal, ám a harmadik negyedévben megkezdődött a visszaesés, igaz, még nem minden fajta esetén: az ásványvíz, az ízesített víz és a szénsavas üdítőitalok eladott mennyisége nőtt, de a gyümölcslevek és a jeges tea forgalma csökkent. A negyedik negyedévben tovább erősödött a forgalom visszaesése, a nektárok kivételével minden kategóriában jelentős, 10–25 százalékos volt a csökkenés, összességében a 2022-es év 1-2 százalékkal volt erősebb, mint az azt megelőző.

A tendencia az idén is folytatódik, 2023 első negyedévében a szénsavas üdítőitalok kivételével minden termékkategória forgalma 10-20 százalékkal csökkent 2022 hasonló időszakához viszonyítva, így nem csoda, hogy a Magyüsz szakemberei nyáron nem számítanak növekedésre. Véleményük szerint 2023-ban tovább növekszik a kalóriamentes, az alacsony kalóriatartalmú üdítőitalok, a gyümölcslevek, illetve a szénsavmentes ásványvizek iránti igény.

 

Kalocsai Magdolna

 

Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható, ami már elérhető a Digitalstandon is, ide kattintva.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...

Decemberben is emelkednek az ingatlanárak

Jellemzően pozitívan ítéli meg az MNB friss jelentése a lakáspiac 2024-es alakulását. Az első félévben nőtt a forgalom, az árak emelkedtek, de az ingatlanok túlértékeltsége ez utóbbi ellenére is mérséklődött. Az elemzés az év...

Kiderült, mitől lesznek boldogok a munkavállalók

Változnak a prioritásaink: az MIT kutatása szerint az, hogy ott maradunk-e a munkahelyünkön vagy felmondunk, már nem elsősorban szakmai és karrierszempontok alapján dől el, azaz nem azon múlik, hogy mit csinálunk a megélhetésünkért, hanem...

Számíthatunk fizetésemelésre 2025-ben?

Ahogy közeledik az év vége, a dolgozók is egyre türelmetlenebbül várják, hogy számíthatnak-e béremelésre a következő évben. A bértervezési folyamatok jelenleg is zajlanak, és sok munkahelyen az éves teljesítményértékeléskor dől el végül, milyen megállapodás...

Rengeteget spóroltunk tankolás közben

Több mint 175 ezer felhasználó adatai alapján közel félmilliárd forintot spóroltunk már idén az ORLEN benzinkutakon. A régió legnagyobb olajipari vállalata ugyanis minden liter üzemanyag után 10 forint kedvezményt ad az applikációt használó autósoknak.A...

Új árstruktúrát vezetett be a GLS

A GLS Hungary 2024. november 20-tól új árstruktúrát vezetett be az ecsomag.hu platformon, amelynek keretében már külön díjszabást kínál a GLS Automatából GLS Automatába történő csomagfeladásokra is. A szolgáltatás a korábbi árakhoz képest akár...

Változás az autópálya-matrica vásárlásoknál

Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól...

Magyarországon is kapható az év egyik legjobb találmányának titulált okosmobil

A Honor még november elején árulta el, hogy a Honor Magic V3 felkerült a TIME magazin 2024-es, az év legjobb találmányait tartalmazó listájára. A készülék már kapható Magyarországon, ahogy elődje, a szintén kiváló Honor...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Az európai utazóknak is fontos a fenntarthatóság

Az európaiak 2025-ben várhatóan gyakrabban fognak utazni és többet is költenek utazásra – derül ki a világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor új kutatásából. Az ágazatnak ugyanakkor sürgősen meg kell oldania a növekedésből adódó...

Díjazták az etikus vállalatokat

25 éve, 2000-ben alapította az Üzleti Etikai Díjat László Ervin világhírű, a Nobel-békedíjra többször jelölt tudós, író, a Budapest Klub alapítója és Demcsák Mária a hazai üzleti újságírás meghatározó alakja, a Piac & Profit...

Optimistábban látják a jövőt a fiatalok

Elégedettebbek a fiatalok - összességében erre jutott a K&H ifjúsági index felmérés, amely a 19-29 évesek saját életükkel való elégedettségét vizsgálta a harmadik negyedévben. Az index értéke 16 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi...

Újradefiniálja a piackutatás jövőjét a YouGov

Tíz hónappal azután, hogy a fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások kutatása terén piacvezető YouGov felvásárolta a fogyasztói panelszolgáltatásokban, az európai háztartások vásárlási adatainak elismert vezető vállalataként ismert CPS GfK-t, a cég átnevezte magát...

Decemberben is emelkednek az ingatlanárak

Jellemzően pozitívan ítéli meg az MNB friss jelentése a lakáspiac 2024-es alakulását. Az első félévben nőtt a forgalom, az árak emelkedtek, de az ingatlanok túlértékeltsége ez utóbbi ellenére is mérséklődött. Az elemzés az év...

Don't Miss

Logó és arculattervezést segítő könyvet adott ki a [brandguide]

Megjelent a legújabb logó- és arculattervezés témájú szakkönyv a kiadásában. Egy szokatlan és egyedi formátumban: feltett kérdésekkel segíti a könyv a logó- és arculattervezés folyamatát. A könyv nem csak szorosan szakmabeliekhez szól, hanem...

A hazai kortárs művészet előtt tiszteleg az ACG

Idén ünnepli 20. születésnapját a hazai kreatív szektor megkerülhetetlen szereplője, az ACG. Az évforduló apropóján az ügynökség egy egyedülálló kiadványban, az ACG TWENTY Bookazine-ban tiszteleg azon hazai kortárs alkotók előtt, akik munkásságából az elmúlt...

A tudatos teremtésről írt könyvet Lakatos Zsófia

„Éld az álmod!” a címe Lakatos Zsófia új könyvének, amely egy egészen különleges témáról, a tudatos gondolkodásról, tervezésről, teremtésről szól. Az ismert pr-szakember szerint az üzleti világban egyre nagyobb szükség van a mentális jólétre,...

Megjelent Ferling József új könyve

Ferling József legújabb könyvében egy különleges világba hívja magával olvasóit: üzletembereket, cégvezetőket, PR, és marketingszakembereket. Mindenkit, aki a hitelességét megőrizve szeretne láthatóságot és reflektorfényt kapni ebben az információkkal telített világban.A hírnév millió apró, egymáshoz...

Új irodába költözött a Madhouse

A hirdetési felületek úttörőjeként ismert Madhouse új irodába költözött, hogy egy tágasabb, modernebb környezetben tudjon működni. A költözést a folyamatos növekedés indokolta, hiszen az eddigi iroda már szűknek bizonyult a bővülő csapat számára. Az...