Biró László és Fabricius Gábor a Business Lounge-ban

A Business Lounge legújabb adásában Biró Lászlóval, a Mediator reklámügynökség vezetőjével az ügynökségi piac kihívásairól beszélgetnek, míg Fabricius Gáborral az idei BrandFestival programja kerül majd terítékre.

A radiocafé Business Lounge című műsora mai adásának első felében Biró László többek között arról beszél majd, hogy ő miben látja a siker kulcsát, illetve hogy az ügynökségi piacot jellemző összeolvadások és szakosodások folyamata most éppen hol tart. Tud-e annyi figyelem és fókusz lenni egy nagy mindennel foglalkozó full service reklámügynökségnél, mint egy kisebb szervezetnél, illetve a gyors növekedés milyen szervezeti és emberi kihívások elé állítja a céget.

Az adás második felében Fabricius Gáborral beszélgetnek az idei BrandFestival programjáról, aminek fókuszában a mesterséges intelligencia áll. Gábor, aki amellett, hogy a BrandFestivál egyik alapítója, filmrendező, író, kreatív szakember, tehát csupa olyan dologgal foglalkozik, ahol kérdés, hogy lesz-e munkája, vagy mindent átvesz a mesterséges intelligencia. Hogyan látja a jövőt és miért nem érdemes kihagyni az idei BrandFestivalt - többek között ez is kiderül az adásból.

Business Lounge ma délután 14:00-től a radiocafén.