Keresik a legjobb diákmunkahelyeket

row of smiling students standing with books - white background

Hiánypótló kezdeményezés indul a diákmunkában dolgozó fiatalok számára. Az UniYou digitális iskolaszövetkezet által meghirdetett, Év Diákmunkahelye pályázat célja, hogy teret adjon a Z generáció kreativitásának és szemléletmódjának, valamint, hogy támogassa és elismerje a diákokat.

A novemberben induló UniYou küldetése, hogy megreformálja a hazai iskolaszövetkezeti rendszert. A startup ennek érdekében fejlesztett egy olyan applikációt, amellyel a diákok gyakorlatilag bármikor találhatnak maguknak munkát és minden adminisztrációt az appon keresztül bonyolíthatnak, a cégeknek pedig átlátható és modern webes felületet biztosít.

A platform közelgő indulását a diákmunkásoknak meghirdetett versennyel ünnepli a startup, amelyben a résztvevők megmutathatják munkahelyük iránti lelkesedésüket és elkötelezettségüket. Az Év Diákmunkahelye versenyen való részvételhez a diákoknak egy videót kell készíteniük, majd elküldeniük azt Instagram üzenetben az UniYou-nak november 24-ig. A feladat, hogy bemutassák, miért az ő munkahelyük a legjobb diákmunka Magyarországon, és miért szeretnek az adott cégnél dolgozni.

A verseny első helyezettjét egy három főből álló zsűri fogja kiválasztani: Szili-Török Adrienn, az UniYou alapítója és ügyvezetője, Diller Kevin, a Forbes 30 under 30 listájára is felkerült Mobilfox alapítója, valamint Szabó Milán, a The Deep CC alapítója és ügyvezetője. A zsűritagok a kreativitás, a lelkesedés és a diák munkahelyi hozzájárulásának eredménye alapján értékelik a beküldött videókat, és osztják ki az izgalmas nyereményeket. A pályázatokat bíráló fiatal vállalkozóknak egy rugóra jár az agya a Z generációs nevezőkkel, így különösen értékelik a korosztály sajátos, akár extrém megoldásait is.

A fődíj nyertese választhat magának egy terméket az Etele Pláza bármely üzletéből, azon pályázók egyike, aki megosztja saját Instagram vagy TikTok csatornáján a videóját, pedig lehetőséget kap arra, hogy mindent haza vigyen a Zarából, amit fél perc alatt össze tud válogatni. A nyereményt azok között fogják kisorsolni, akik a megosztott videójuk alatt feltüntetik a #evdiakmunkahelye hashtaget. A Deep CC különdíjasa egy izgalmas római fotózással gazdagodik, és ha ez sem lenne elég, minden díjazott zsebre vághat egy 100%-os Mobilfox kupont, amivel szabadon válogathat a márka óriási telefontok kínálatából.

"Hiszünk abban, hogy minden diák útja egyedi, és a részmunkaidős állások és szakmai gyakorlatok során szerzett tapasztalat jelentős hatással lehet a későbbi karrierjükre. Az Év diákmunkahelye pályázattal azt a célt tűztük ki, hogy elismerjük és tovább motiváljuk a fiatalokat” - mondta el Szili-Török Adrienn, az UniYou alapítója és ügyvezetője.

Az érdeklődő diákok november 24-ig nevezhetnek videójukkal a versenyre, az Év diákmunkahelye pályázatról további információt, beleértve a részletes pályázati útmutatót és a díjak listáját, pedig az UniYou TikTok és Instagram oldalán találhatnak a nevezők.