A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a Mediator reklámügynökség ügyvezetőjével és Fabricius Gáborral, a Republic Group kreatív igazgatójával a Business Lounge október 11-i adásában.

A Mediator tíz év alatt Magyarország legnagyobb árbevételű reklámügynöksége lett, így hát sokan kíváncsiak a siker receptjére, amire persze nincs egymondatos válasz. Biró László ügyvezető szerint talán az is közrejátszott a növekedésben, hogy a piac előtt tudtak járni. Abban az időben, amikor az ügynökségek elkezdtek szakosodni, a Mediator full service irányba indult. Stratégiájuk alapja már akkor is az volt, hogy „mindent házon belül tartunk”, vagyis az ügyfelek minden marketingkommunikációs kérdésére igyekeztek megoldást nyújtani. A divízióépítést Biró szerint a „szükség és a lehetőség” hozza mindig magával, a Mediator a kreatív szolgáltatások mellett elsőként a média divíziót kezdte el kiépíteni, ez főleg az alvállalkozókkal kapcsolatos negatív tapasztalatok és az ügyfelek bizalmának megtartása miatt alakult így.

Mostanában e trendnek a fordítottját látni a piacon itthon és nemzetközi szinten is, vagyis sok példa van arra, hogy „nagy médiaügynökségek összebútoroznak”. Ez nem feltétlenül jó hír a Mediatornak, ők viszont így máson „pörögnek”, nem meglepő módon a mesterséges intelligencia területe felé fordultak. „Minden munkafolyamatban AI-t tervezünk használni 2024 első félévében”, meséli Biró a tervekről, hozzátéve, hogy a dolgozók emiatt persze nem veszítik majd el a pozícióikat, hanem a technológia segítségével ugyanakkora energiabefektetéssel akár 50%-kal több munkát is képesek lesznek majd elvégezni.

Az adás második felében Fabricius Gáborral a november 9-10-én zajló Brand Festivalról esett szó. A nézőpontformálónak ígérkező rendezvény előadói főként arról fognak majd beszélni, hogy hogyan lehet a mesterséges intelligenciát észszerűen, akár költségcsökkentésre is használni a mindennapi munka során. A kreatív igazgató elmondta, hogy a Republic Group mintegy „rabszolgaként” tekintenek az AI-ra, mellyel sokkal hatékonyabban és gyorsabbban tudnak dolgozni, ugyanakkor „a tapasztaláson alapuló emberi, zsigeri megérzéshez a gép csak műanyag”.

A fesztiválon kézzel fogható best practice-ekről is hallhatnak majd a résztvevők. Mara Dettmann, a BBH strategy és content leadje például arról fog mesélni, hogy az angol és nyugat-európai piac legnagyobb vállalatai hogyan állítanak elő óriási mennyiségű tartalmat minimális humán erőforrás befektetésével, az AI segítségével.

Miért hagyják el olyan sokan a reklámszakmát és mi bírja az embereket maradásra? Filmrendezőként, forgatókönyvíróként hogyan segíti a munkát az AI? Ezekre is kiderül a válasz a Business Lounge legújabb adásából.