Idén ők végeztek a Signature40 élén

Idén már második alkalommal díjazták a marketingszakma döntéshozói szintje alatt dolgozó szakembereket. A Signature40 rangsor élén 2023-ban Németh Flóra végzett, a második Kérdő Krisztina, míg a harmadik Metykó Zsófia lett.

A Signature40 egy olyan top trade- és márkamenedzsereket, valamint kommunikációs szakembereket gyűjtő és értékelő lista, melynek célja a jövő marketingdöntéshozó-reménységeinek felkutatása, elismertetése. Ennek keretében azokat a potenciális szakembereket keresik, akik képesek meghatározott kritériumok keretében ennek lehetőségéről/értékelhetőségéről információt adni.

A lista kimondottan nem a döntéshozói körre, hanem azon operatív kollégákra koncentrál, akik a napi operatív működésben nyújtanak maradandót. A zsűri és a Signature40 Kuratórium döntése alapján, valamint a tematikus listák értékelése mentén állította össze Magyarország TOP márkamenedzsereinek 2023-as rangsorát.

A lista élén Németh Flóra, a Magyar Telekom PR szakmai vezetője végzett, aki öt éve csatlakozott a távközlési céghez szenior kommunikációs szakértőként, és 2022-től tölti be jelenlegi pozícióját, melyben a vállalati kommunikációs csapat stratégiai külső PR-tevékenységeiért felel.

A második Kérdő Krisztina, a Zwack Unicum kiskereskedelmi trade marketing menedzsere lett, aki több mint két évtizede dolgozik a vállalatnál és eközben több márkával is foglalkozott. Kérdő Krisztina a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát marketing szakon, diplomamunkájával a Kreatív szaklap Kreatív díj – 2000 pályázat I. fokozatát nyerte el.

A harmadik pozíciót Metykó Zsófia, a Yettel otthoni és szórakoztató szolgáltatások

megbízott osztályvezetője szerezte meg, aki idén áprilistól tölti be ezt a pozíciót, előtte pedig a mobilszegmensben dolgozott segment managerként, majd csoportvezetőként. Pályafutása legnagyobb részét a telekommunikációs szektorban töltötte.

A Signature40 szervezői, Nagy Márton és Vaszary Ádám azt szeretnék elérni, hogy kiváltság legyen a rangsorban szerepelni, ehhez a közösséghez tartozni. „Nagyon szerettük az egészet, és ugyan tavaly is meglepett minket, hogy mekkorát tudott futni, így sem számítottunk arra, hogy mennyien fognak rámozdulni az idén a kezdeményezésre. Mindenképp sikertörténetként gondolunk rá. Jól sikerült az idei Signature40, úgyhogy máris arccal a következő felé vagyunk” - mondta el Nagy Márton.

„Mi sem gondoltuk, hogy ekkorára fogunk duzzadni, ezért aztán a jövő év és a további tervek már nem a bővülésről szólnak. Felméréseink szerint ezeken az érintett területeken 4-5 ezer fő dolgozik, ezért jelentős szám, hogy 20-25 százalékuk megmozdult, hiszen 901 ajánlás érkezett a tavalyi 158-hoz képest. Brutális feladat volt lehozni a földre, észnél lenni és figyelni arra, hogy lehetőség szerint senki ne sérüljön. Tavaly ez még a munkaidő mellett is jól koordinálható sztori volt, viszont idénre sem lett nagyobb a stábunk, csupán lett egy segítségünk. Ahogy említettem, 901 ajánlásból 220 pályázat érkezett, végül ezek közül 180 lett érvényes” - tette hozzá Vaszary Ádám.

 

A teljes Signature40 lista elérhető a díj weboldalán, illetve a Marketing&Media magazin legújabb számában.