Növekvő bevétel és nyereség a Magyar Telekomnál

Több mint tíz százalékkal nőtt a Magyar Telekom összes bevétele az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A társaság eredménye harmadával múlta felül a 2022. harmadik negyedévest.

A Magyar Telekom összes bevétele éves szinten 13,3%-kal, 216,2 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében elsősorban a mobil adatforgalom és a vezetékes szélessávú bevételek erőteljes növekedése miatt, ami tükrözi a mögöttes üzleti növekedést, valamint a 2023. március 1-jétől a magyar előfizetési díjakban végrehajtott inflációkövető díjkorrekció pozitív hatását – derül ki a vállalat EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit bemutató közleményből.

A mobil bevételek 13,0%-kal, 126,0 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ami a mobil adatforgalom folyamatos növekedésének és a hangalapú kiskereskedelmi bevételek növekedésének köszönhető.

A vezetékes bevételek éves összevetésben 17,0%-kal, 69,5 milliárd forintra nőttek 2023 harmadik negyedévében. Ez a javulás elsősorban a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokból származó bevételek növekedésének köszönhető, amely most magasabb készülékértékesítési bevételekkel párosult.

A rendszerintegrációs és informatikai ('RI/IT') bevétel 3,8%-kal, 20,7 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében, a magyarországi nagy értékű projektekből származó bevételek növekedésének köszönhetően.

Az EBITDA éves összevetésben 23,4%-kal 80,5 milliárd forintra, az EBITDA AL pedig 24,8%-kal, 73,1 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében a bruttó fedezet javulásának köszönhetően, amely ellensúlyozta a magasabb közvetett költségeket. Az időszak eredménye éves szinten 33,3%-kal 24,7 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében a magasabb EBITDA hatására, amely ellensúlyozta a pénzügyi ráfordítások növekedését.

A nettó pénzügyi eredmény a 2022. harmadik negyedévi 8,1 milliárd forintos veszteségről 2023 harmadik negyedévében 15,3 milliárd forintos veszteségre romlott. A kamatköltség növekedését a lízingkötelezettségekhez és részletfizetésekhez kapcsolódó magasabb kamatok és a magasabb átlagos kamatköltségek okozták. Az egyéb pénzügyi költségek kedvezőtlen változása elsősorban a derivatívák valós értéken történő értékeléséből származó kedvezőtlenebb eredményeket tükrözi a vonatkozó hozamgörbék eltérő elmozdulása miatt, miközben az euró-forint devizamozgás mindkét időszakban gyengülést mutatott, ami árfolyamveszteséget okozott.

A nyereségadó éves szinten 22,1%-kal, 5,7 milliárd forintra nőtt 2023 harmadik negyedévében, ami az előző év azonos időszakához képest magasabb profitszintet tükrözi.